Anyanyelvi őrjárat

Az írásom címében megfogalmazott érdekes kérdést Godán Éva szombathelyi olvasónknak köszönöm. Ő figyelt föl egy tévéműsorban a következő mondatra: "Fogalmam sincs, mi történhetett a hozzám tartozókkal", s ő fűzte hozzá ezt: "Csakugyan, miért mondunk inkább hozzátartozóim-at a hozzám tartozók helyett?"
A válaszom: azért, mert a hozzátartozó az idők folyamán főnévi összetétellé forrt össze 'családtag, közeli rokon' értelemben. Régen még nem volt ilyen összetett szavunk. Eleink még csak a hozzá tartozó vagy hozzá tartozandó formával éltek, akár személyek, akár ingóságok vagy egyebek voltak a valakihez tartozók. Egy példa az utóbbira Faludi Ferenc Nemes asszony című művéből: "Isten határt nem adott a mi hozzája tartozandó kötelességünknek", egy másik pedig az előbbire, tehát személyekre a 16. századi Érsekújvári-kódexból: "Jézus vacsorálni kezdett mind az őhozzá tartozókkal".
Napjainkban a hozzátartozó már kiváltképp főnévként s az említett jelentésben használatos, de a televízióban hallott változat sem hibás, sőt olykor éppen ez a megfelelő forma. Például ebben a mondatban: "A sakkozók a játszma kezdete előtt fölrakták a sakktáblára a bábukat, mindketten a hozzájuk tartozókat." Mivel itt sakkfigurákról van szó, könnyű belátni, hogy a csak személyekre, sőt csak családtagokra vonatkozó egybeírt hozzátartozóikat alak nem is foglalhatta volna el a hozzájuk tartozókat forma helyét. Nem a hozzátartozó az egyetlen, amelyiknek összetétellé forrott alakja mellett elemeire bontott formája is él napjainkban is, legalábbis felbukkan olykor régi könyvek lapjain, e változatok múltbeli meglétét igazolva.
Magatartás, magaviselet. E két többé-kevésbé rokon értelmű szó ma egyaránt összetételnek számít nyelvünkben, amely a személyragozáskor sem válik szét: magatartásom, magaviseletem, magatartásod, magaviseleted stb., tehát nem a maga- névmási előtag veszi fel a személyjeleket, hanem az összetett szó egésze. De régen nem így volt. Beythe András XVI. századi egyházi író egyik munkájában például ezt a tanácsot olvashatjuk: "Magunk tartási eggyesödgyenek (=egyesüljenek) elménkkel." Gvadányi József Egy falusi nótáriusnak budai utazása című, Pozsonyban 1790-ben megjelent s annak idején igen népszerű verses művében pedig ezt: "Csúfolta magok viseletekért." Ma ezeket így mondanánk: magatartásunk (a szöveg értelmében inkább magatartásaink), magaviseletükért. Az idézett formák régiesek, patinásak, de a maguk korában nagyon is jók voltak.
Szólnom kellene azokról a nagyrészt szintén ide tartozó összetételekről is, amelyekben mindmáig egészen természetes az ingadozás, azaz birtokos személyjellel való ellátáskor a személyjel hol az összetétellé forrott szó végére, hol a belsejébe kerül: kézfejem - kezem feje, lábnyomom - lábam nyoma, névnapom - nevem napja, születésnapom - születésem napja stb. Többnyire mindegy, melyiket használjuk, inkább csak stiláris különbségek vannak a két forma között, de olykor jelentésbeli eltérés is akad, s erre éppen kínálkozik is egy jó példa. Egyik kedves olvasónk, a győri Schéder Géza nemrégiben írt levelében hibáztatta a tévében hallható, újságokban olvasható olyanféle közléseket, hogy X. Y. holnap ünnepli 30., 40. stb. születésnapját. Úgy véli, születésnapja mindenkinek csak egy van; az a nap, amelyen világra jött. A többi nap az illető személy születésének 30., 40. stb. évfordulója.Olvasónk remek kérdésfelvetését köszönöm, ezúttal azonban téved. Az a nap ugyanis, amelyen valaki világra jött, a kialakult jelentésbeli különbség szerint a szóban forgó személynek nem születésnapja, hanem születése napja. Vagyis ha valakinek megkérdezik a születése évét, hónapját és napját, csak úgy válaszolhat, hogy az pl. 1968. december 13-a. De ha azt kérdezik, mikor van a születésnapja, akkor elég ezt mondania: december 13-a, mert ez a nap évtől függetlenül mindig az.