Nem szégyen alázatosnak lenni

- Kifejezetten utálom az interjúkat. Nem is értem, miért mondtam magának igent. Tudom, hogy ez is a színészethez tartozik, de feszült leszek tőle. De hát itt kell élni. Régen még nem volt a médiának akkora hatalma, mint ma. Ám az embernek föl kell fognia azt a világot, amelyben él. Ha pályakezdő színésznő volnék, biztosan nem mondanék nemet. Megértem, hogy a fiatalok értik ezt, és képesek kiszolgálni a mai igényeket.
- Jaj, a mai igények... Nem lehet eléggé agyonrágni, hogy mi is folyik a médiából...
- Az emberek már tényleg eljutottak oda, hogy nem nézik a tévét. Valami többre vágynak, s elmennek, mondjuk, színházba. A kereskedelmi csatornák igenis jót tettek a teátrumnak. Hogy sokan, állítólag, sosem látták még ezeket a műsorokat... Igenis, meg kell nézni, különben nem tudjuk, milyen. S utána el lehet dönteni, kell-e, vagy sem. A baj sokkal inkább ott van, hogy ezek befolyásolják a gyerekek értékrendjét. S ha még el is tiltják tőlük a kicsiket, stikában is lehet tévét nézni.
- Sok jót nem tanulhatnak ezekből a műsorokból.
- Hát a gátlástalanság nagy teljesítmény!
- Ez így igaz.
- Mindenesetre az érdekes tény, hogy a hülyeségnek micsoda vonzereje van a világban.
- És a gyerekek ezt látják a tévében.
- Pontosan. Abban a fogékony korban, amikor eldől, ki milyen mércéket állít majd föl magának a felnőtt életében. Hogy mit szeretne elérni. És később ide nyúlhat vissza. Olyasmikkel kapcsolatban is, amiket nem mert megtenni. Mert a gyávaságokat mindig a gyermekkorra vezetjük vissza. Arra, hogy mit mondtak a szüleink. Fontos, hogy a szülők milyen határokat szabnak a gyermeküknek. Amikor betöltöttem a hatvanat, eldöntöttem, hogy na, akkor most körülnézek, hogy mi is történt velem. Eleve teljesítéskényszer él bennem, így születtem vagy erre neveltek. S eszembe jutott, hogy például soha nem volt időm sütni. Elővettem egy szakácskönyvet, és elkezdtem. Ám a sütés nem megy lazán. Miért nem? Miért nem tudok én lazán sütni? Hisz legföljebb elrontom! De annak is tökéletesnek kell lennie! Miért? Hisz végső esetben kidobom. No, ez eszembe sem jutott.
{p}
- Egyszerűen maximalista. Amikor kiejtik előttem az ön nevét, rögtön két mozzanat jut az eszembe azon kívül, hogy elismert színésznő. Az egyik, hogy mint nőnek igen erős kisugárzása van. Ami sajnos ritka, sőt ma már szinte hiánycikk a palettán.
- Ezzel nem foglalkoztam. Ha nagyon akarnám, megtehetném, de nem kutatom. Hogy én ilyen lennék...? Ezt is csak onnan tudhatom, hogy már el merik nekem mondani az emberek. Aki ilyen, abból sugárzik valami, ami genetika. Nekem akkor mondták meg ezt, amikor már nincs kedvem mit kezdeni vele. Én nem tudtam, hogy elérhetetlen vagyok. Nekem csak az a férfi kellett, akit kiválasztottam magamnak. S a nőiességemet is csak ilyenkor, célirányosan használtam. Sosem volt meg bennem a szép emberek magabiztossága.
- A másik, ami eszembe jut önről, hogy kemény. Sokan félhettek öntől.
- Nem szeretem, ha félnek tőlem, mert az mindig agressziót szül. Én is agresszív leszek, ha hosszan félnek tőlem. Óvodás korom óta ilyen vagyok. Ott egy kisfiú félt tőlem. S egy idő után fejbe vertem egy kővel. Ha már fél, legyen oka is rá!
- Ez is egyfajta védekezés. Meg akart másoknak felelni?
- Nem igazán. De nem is erőltettem, mert egy idő után elszakadt a cérna. Nem másoknak akartam megfelelni. Soha.
- Sokkal inkább saját magának. Ami egy maximalista ember esetében, mint amilyen ön, legalább olyan nehéz - sőt.
- Mindig a tőlem telhető tökéletességet akartam, azt, amit én tudok adni. S ebben nagyon el lehet fásulni. Mert ez sohasem múlik el. Amint az ember kilép az utcára, azonnal meg akar felelni. S engem néha annyira zavar ez az Almási Éva!
- Fatalista?
- Igen. Az ember megbékél azzal, amilyennek született. S vállalja az ezzel járó mélyrepüléseket is. A totál padlót egyedül kell végigcsinálni. S ha fölkelünk, talán utána más emberek leszünk.
- Ha padlón van, akkor sem hagyja, hogy segítsenek. Titkon talán szeretné, ám nem mutatja ki. S a másik ilyenkor vagy ráérez arra, miként kell önnel bánni, vagy értetlenül áll.
- Én működtem valahogy, és elvártam, hogy így működjön a másik is. De ezt közben elfelejtettem vele közölni. Tudja, néma gyereknek... De megtaláltam a barátokat, a férjemet, akik értenek ezen a nyelven. A húgommal például szavak nélkül tudunk működni. S a gyerekemmel szintén.
{p}
- Mitől fél?
- Nagyon félek az álságos kedvességtől. Megérzem, ha valaki ilyen. S előbb-utóbb el is futok onnan.
- S még mitől fél?
- Tulajdonképpen most már semmitől. Sok minden mögöttem van. Egy életem van a gyerekemmel. Ha vele történik valami, én meghalok. Régen féltem a sötéttől. Meg a repülőtől is. Klausztrofóbia.
- Tehát nem a veszély miatt.
- Nem. Attól viszont féltem, hogy anyám meghal. Attól féltem.
- Még mitől fél?
- A kiszolgáltatottságtól is félek. Képtelen vagyok rászorulni valakire.
- Ez teljesen érthető. Sokkal nehezebb elfogadni, mint adni.
- Igen, nehéz elfogadni. Mert rögtön vissza akarom adni. De ez is önzés. Ha elfogadok valamit, akkor utána nehéz azt mondani a másiknak, hogy menjen a fenébe. Anyámnak, akit mélységesen kizsákmányoltam, eszembe sem jutott bármit is visszaadni. Mert természetesnek vettem, hogy kaptam. És még ott van a húgom. Tőle is el tudom fogadni, amit ad. Ebbe a csoportba tartozik talán még a gyerekem is. Én nem tudok jól kapni.
- Lehet ez egy nagyon mély magány?
- Lehet. Vagy gőg! Ezt nem tudom ráfogni senkire. S nem is tudok vele harcolni. Az egyetlen ember, akit nem vagyok képes legyőzni, az saját magam.
- Erre kellett a színészet?
- A színészet segít. Tényleg olyan, mint a terápia. Pszichiáter nélkül.
- Hogyan viselkedik, ha bántják?
- Az igazi bántásra sohasem tudtam reagálni. Akkor azt hihették, nem érzem, s emiatt úgy gondolták, tovább bánthatnak. De egy idő után már a bántás sem fáj. S meg sem szólalok; egyszerűen csak fogom magam, és eljövök.
- S a páncél közben egyre vastagabb lesz.
- Olyan páncélt és bőrt növeszt az ember, amitől egy idő után már nagyon nehéz érzékenynek lenni. De még mindig nem növesztettem olyan páncélt, hogy ne tudjanak megbántani.
- Tapasztalataim szerint a legfölvértezettebbnek tűnő emberek a legérzékenyebbek. Éppen hogy tőlük nem kell félni, csak tudni, mit rejt a védekezés. Olyan ez, mint egy néma sikoly.
- Hálás vagyok, ha valaki észreveszi, mire van szükségem. S akkor nem félek a kiszolgáltatottságtól.
- Visszamenőleg szeretné másként csinálni?
- Jó lett volna egy picit alázatosabbnak lenni. Ha most végiggondolom, alázatos nem voltam, az biztos. Nem szégyen alázatosnak lenni, sőt! Ezt nem gyakoroltam. De lehet, hogy megpróbálom.