Csipkés kacagás

Tudják-e az olvasók, hogy Domján Edit több mint három évtizede nincs már közöttünk? Hogy negyvenévesen döntött úgy, nem akar tovább élni? Hogy 1972 karácsonyán, negyvenedik születésnapján itthagyott bennünket? Gondosan, alaposan megszervezte ezt a karácsonyt. Jó előre megvette az ajándékait, és átadta időben mindazoknak, akik fontosak voltak számára. Pontosan tudta, mit, hogyan akar tenni - és megtette. Senki, még a hozzá legközelebb állók sem sejtették, mire készül.
A Madách Kamara délutáni előadására hiába várták a főszereplőt. Ő, aki mindig időben, pontosan megjelent a színházban - nem jött többé.
Megrázta az egész várost, a szakmát, a közönséget, a rajongókat a karácsonyi hír: Domján Edit nincs többé. Szomorú döntése, hogy itthagy minket, legenda lett. Évtizedekig emlegették. Azt mondják, a legenda őrzi az emléket. Őt a művészete, varázslatos hangja tette legendává.
Olyan élénken él az emberek szívében, hogy művésztársai a nevével alapítványt hoztak létre. Az alapítók: Almási Éva, Avar István, Kaló Flórián, Káldy Nóra, Lőte Attila, Mándy Iván, Nagy Anna, Petrovics Emil, Psota Irén, Szabó Gyula és Szinetár Miklós.
Halála után húsz évvel, 1992 karácsonyán adta ki az alapítvány az első Domján Edit-díjat, és azóta minden év karácsonyán, Domján Edit születésnapján díjat kap egy fiatal, tehetséges, vidéken játszó színésznő művészeti sikereinek elismeréseként, a vidéki színigazgatók javaslatai alapján. Azért mindig vidéken játszók kapják, mert Domján Edit hét évig volt vidéken. A főiskola után Szegedre szerződött. Itt mindent játszott, Shakespeare-t, Csehovot és sok mást. Csiszolhatta tehetségét a klasszikusokon. 1961-ben a Petőfi Színház, 1963-ban a Nemzeti Színház és 1964-1972 közt a Madách Színház művésze volt. Közel nyolcvan színházi, többnyire főszerep, tíz filmszerep és számtalan tévé- és rádiójáték tette ismertté. 1965-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki. Volt egy szerep, amit ötszázszor játszott, Achard: A bolond lány. Aki ebben látta, sohasem felejti.
1992-ben Domján Edit-emlékkönyv jelent meg. Ebben a könyvben művésztársai próbálják megfejteni e feledhetetlen művész titkát: mi tette alakításait olyan varázslatossá, mi volt a csoda, amit lényével felénk sugárzott. Mondják el most is ők, mi az oka, hogy emléke ennyi év után is élénken él rajongó közönsége szívében.
{p}
Titokzatos volt és szeretni való
Szinetár Miklós:
Domján Edit - a színjátszás papnője. Művészete arról szólt, hogy az élet szép, és szépségét a derű adja meg az, ha "nők a nők..." Aki ma is azért megy színházba, hogy elrugaszkodjon a hétköznapjaitól, hogy találkozzon valami rendkívülivel, hogy találjon egy kis felhőtlen örömöt vagy nagyon emberi szomorúságot, az nosztalgiával gondol vissza azokra az időkre, amikor Domján Edit ragyogása fényt hozott a szürke hétköznapokba.
Szakonyi Károly:
Olyan színésznő volt ő, akit a nézőtéren ülő férfiak imádtak, a hölgyek pedig irigyen figyelték, vajon mi lehet a titka.
A tehetsége. Az volt a titka.
Titokzatos volt és szeretni való. Olykor, ha benéztem hozzá az öltözőjébe és elújságoltam neki, hogy milyen a közönség, hogy miféle jeles előkelőségek ülnek a nézőtéren - csak mosolygott: "Tudja, én magamnak játszom..." Elhittem. Elhittem, hogy nem a siker izgatja elsősorban, hanem a játék, a színház, az élet. Nem voltak színésznős allűrjei. Alázatosan, lelkiismeretesen dolgozott, a csendet szerette, az elmélyülést a munkában. Kerülte a rutint. Az élet rutinját is.
Kállai Ferenc:
Edit került minden feltűnést, zárkózott, szemérmes ember volt. Még azokon a helyeken is visszahúzódott a társaságtól, ahol "kebelbeliek" vették körül. Hiába volt velünk a színház társalgójában, a Pagodában, ő a legvidámabb csapatban is csak szép csendesen üldögélt. Nem vett részt ugratásokban, nem sztorizott, nem poénkodott. Néha azon kaptuk, hogy miközben mindenki hahotázik, ő lélekben valahol másutt jár.
Bessenyei Ferenc:
Színésznek születik, és nem az lesz az ember, itt minden azon múlik, hogy valaki, aki megjelenik a színpadon, érdekel-e, vagy nem? Hat rám, vagy nem? Közöm van hozzá, vagy nem? El tud-e vinni a csodák, álmok, örök szépségek világába, vagy nem? És ő az volt, aki folyamatosan érdekelt, aki el tudott vinni a csodák világába.
Csűrös Karola:
Elképesztően vonzó nő volt, A bolond lányban volt egy mozdulata, amikor megsimította magán a pulóvert, alig csinált valamit, és mégis sistergett a színpad és a nézőtér. Amit ő tudott, azt nem lehet megtanulni, arra születni kell.