Anyanyelvi őrjárat

A hölgyek általában nem szeretik, ha a múltjuk, főleg pedig az életkoruk kerül reflektorfénybe, most azonban rákényszerülök valami effélére, ugyanis Áy Zoltán fegyverneki olvasónk a következő levéllel, pontosabban villámpostával keresett meg: "Régóta mozgatja a fantáziámat egy szakközép-iskolai nyelvtanórán hallott érdekesség. Egykori tanárunk a hölgy szó eredetének elmesélésével próbálta felkelteni érdeklődésünket tantárgya iránt. Sajnos, már csak halványan él emlékezetemben a magyarázat. Ha nem csal a memóriám, a hölgy eredetileg egy menyétfélét jelentett a régi magyar nyelvben, aminek a prémjével fizetett a vevő leendő apósának a menyasszonyért. Kérem, fejtse ki egy kicsit bővebben e szó jelentésváltozásának történetét!"
Nagyon szívesen, már csak azért is, mert a hölgy szó napjainkbeli használatával már foglalkoztunk ebben a rovatban - például azzal, hogy újabban különösebb tiszteletet nem érdemlő nőket, például bűnözőket is elég sokan illetnek ezzel a megnevezéssel -, a szó múltjával azonban mindeddig nem.
Hölgy szavunk ősi örökség a finnugor korból. Eredeti jelentéseként valóban számításba jön az, amelyet tanáruk említett, de a valószínűbb az az okfejtés, hogy a szó eredeti jelentése 'nő, nőstény', s ehhez csatlakozott később, persze már szintén jó régen a 'menyétféle állat' jelentés. Azért ez a természetesebb magyarázat, mert a rokon nyelvekben is  a 'nő, nőstény' jelentés látszik korábbinak, s mert a leányt, asszonyt jelölő szónak menyétféle prémes állat nevére való átvitelét több más eset is példázza más nyelvekben is, de a magyarban is. Nálunk leginkább maga a menyét szó, amely a  'fiatal nő' alapjelentésű meny kicsinyítő képzős származéka, s amelynek jelentését legújabb értelmező kéziszótárunk így jelöli meg: 'körülbelül 20 centiméter hosszú, karcsú, rövid lábú, vörösesbarna szőrű ragadozó emlős'. A nő és a menyét azonosítása, összekapcsolása egyébként azon az ókori görögöktől kezdve megtalálható és Európa-szerte elterjedt hiedelmen  is alapulhatott, amely szerint a menyét bűvös hatalmú nővé, nimfává, tündérré változhat. Hogy a mi hölgy szavunk jelentésfejlődésében volt-e szerepe ennek a mesemotívumnak, az tisztázatlan, ugyanis a jelentések kapcsolódása a fiatal nő és a menyétféle állat egyező tulajdonságai - karcsúság, kecses mozgás stb. - alapján is végbe mehetett. Az átmenetet pedig remekül mutatják az olyan, részben már elavult, részben a nyelvjárásokban ma is élő összetett állatneveink, mint hölgymenyét vagy menyétasszony. Előfordul az asszonyhölgy is, az azonban nem 'menyétféle', hanem 'feleség' értelemben. A XVI-XVII. században egyébként egészen természetes volt a hölgy szónak mind 'menyét', mind pedig 'nő, úrnő, menyasszony' jelentésben való használata.
Az tehát mindenképpen helyes az olvasónk, illetve egykori tanára által adott szófejtésben, hogy a hölgy a régi nyelvben valamilyen menyétfélét: hermelint, cobolyt stb. vagy abból készült prémet - jelentett. Az az egyébként igen szellemes magyarázat azonban, hogy vő szavunk a vevő valamiféle rövidült alakjával lenne azonos, bár szintén felvetődött a szóval kapcsolatos vizsgálódások között, aligha állja meg a helyét. Vő szavunk ugyanis ősi, uráli örökség nyelvünkben, s bár vesz igénk és tőle ősi szóhasadással elkülönült párja, a visz is ősi örökség, a két szócsalád jól elkülönül egymástól. A hölgy-nek azonban így is elég szép múltja van, s a vő-nek is van köze hozzá. Igaz, nem így, önmagában, hanem vőlegény formájában...