Tévéjegyzet

Több dolgok vannak földön és egen... Például egyik, amit józan elme nehezen ért meg: a Mónika-kibeszélőshow évek óta tartó folyamatos sikere. Mert hát az ember azt hinné, hogy ha a kedves néző már a hetvenötödik transzvesztitát, a kétszázhuszonharmadik asszonyverő férjet, a kilencvenhetedik elhagyott gyermeket, a száztizenötödik kisebbségi csalfa asszonykát, a háromszázhatvanhatodik kemény, sötét bunkót, a  másságára ráébredő nyolcvankilencedik falusi suhancot és az ő elutasító anyukáját látja - akkor azt mondja: nahát, ez mind szép és jó volt, igazán sokat épültünk, köszönjük, hogy egy országban élhetünk kedves mindnyájukkal, de most már nem lehetne, kérem szépen, valami mást is? De nem. Ha délután, akkor Mónika. Nyilván olyan megfontolásból, hogy aki a közvetlenül előtte mutatott Balázs-kibeszélőshow-tól még nem került az agyhalál állapotába, az már mindent kibír...
Az úgy kezdődött, hogy az RTL Klub évekkel ezelőtt rászomjazott, neki is legyen egy Jerry Springere. Aki nem tudná, ez a ma már hatvan körüli amerikai úriember találta fel a műfajt. Az egyik kisebb csatornán éveken át láthattuk felvételről ezeket az opusokat. Egyik este kétszáz kilós fekete nők estek egymásnak egy tizennyolc éves selyemfiúcska birtoklása okán, másik este pedofil szomszéd bácsit lepleztek le a gyerek apja előtt, harmadik este a feleség húga jelentette be, hogy ikreket vár sógorától. Volt sok visítás, hajtépés és egymás rugdosása. Jerry Springer egy-egy jól elhelyezett megjegyzéssel hergelte az ellenfeleket, aztán vigyorogva figyelte a pankrációt, majd összefoglalta a tanulságokat. Ez kell nekünk is! - rikkantottak fel a magyar tévések, és máris meglelték hozzá a megfelelő személyt, egyenesen a bankszférából - mivelhogy ott dolgozott. Így lett Mónika a miénk. Kezdetben nagyon pajzán volt, vendégei jórészt a szex témakörében fejtették ki forradalmi nézeteiket. Ha ezek lényegét finoman akarjuk megragadni, úgy is mondhatjuk: virágozzék minden virág. Ám erre már végül az ORTT is beintett. Mondván, a délutáni műsorsávban nem helyénvaló sem a téma, sem a feldolgozása. Mindenesetre tanúsíthatom, hogy mind a nyolcvannégy éves szomszéd néni, mind a nagybácsikám tízéves unokája ki nem hagyna egyetlen adást sem. Jolánka néni pillanatra sem szűnő, jóindulatú mosolyából arra következtetek, hogy szerencséjére nemigen tudja követni a vezérfonalat. A kis Gézukáról ezt ugyan nem állítanám, már csupán abból kiindulva sem, hogy anyja csak pofonokkal tudja elüldözni a képernyő elől.
Mostanában sokat szelídült a műsor: be kell érnünk heti egy mássággal, és kevesebb az anyázás is. De ne legyünk igazságtalanok: Mónika igazából nem mond rosszat, bár a végén az a mindenkori kis prédikáció eléggé idegborzoló. Miután összegyűjtötték a sok szerencsétlen és ostoba vendéget, s kiszedte belőlük elszúrt életük titkait, kenetteljesen kioktatja őket. Bár nincs ezen mit csodálkozni. Korunk vallása a (kereskedelmi) tévé, ahhoz meg kell papnő is.