Nőkről, borról egyformán

Legendás család szintén hírneves tagja. Amikor üdvözöljük egymást, szinte érzem nagyapja, a vendéglős Gundel Károly, bátyja, Latinovits Zoltán és öccse, a zenész Frenreisz Károly kézszorítását is. Bujtor István éppen negyven éve színész.
- A mostani eszemmel nem tudom mérlegelni, hol tartanék, mi lennék. A mai világ távol áll tőlem. Bármennyire szeretném, nem értem a mai fiatalokat. Számomra a régi értékrend volt az igazi, de félek, ugyanazt hajtogatom, mint ifjúkoromban az öregek, hogy bezzeg a mi korunkban...
- Édesanyjuk belenyugodott, hogy mindhárom fia művész lett?
- A szüleink szerették volna, ha polgári foglalkozást választunk. Zoli építészmérnöki, én közgazdászdiplomát szereztem. Bár szépapáig visszamenően minden Frenreisz orvos volt a családban, apám, bármennyire kívánta, hogy kövessük, nem szólt bele a döntésünkbe. Karcsi, az öcsém épp csak elkezdte a fogorvosi egyetemet, a zenészi pálya miatt abba is hagyta.
- Felnőtt egy generáció, amely már nem láthatta színpadon Latinovits Zoltánt, akinek tehetsége ma is mérce. A testvért és a pályatársat külön tudja magában választani?
- A bátyám és köztem tizenegy év a korkülönbség. Együtt nőttünk fel, és nagyon jó testvérek voltunk. Ugyanúgy tiszteltem és csodáltam mint művészt, mint ha nem lett volna vérrokonom. Több filmben dolgoztunk együtt. Zoli a mai napig él az emberek szívében. A sírja szinte zarándokhely, mindig frissek rajta a virágok.
- Az ön gyermekei milyen foglalkozást választottak?
- Balázs hegedűs lett. Huszonkilenc évesen a Danubia Szimfonikus Zenekar koncertmestere. Neki köszönhetem két kislány unokámat. Anna lányom elvégezte a jogot, most meg harmadéves a bölcsészkaron. Tehetséges lenne színészként is, de mivel ő is maximalista, mint Zoli, tudomásul vette, hogy nem tud az önmaga állította mércének megfelelni, így erről letett. Talán film- vagy színháztörténettel foglalkozik majd.
{p}
- Hódol ma is a sportszenvedélyeinek?
- Persze, nálunk az egész család sportolt. Anyám remekül lovagolt és vitorlázott, 93 éves koráig autót vezetett, apám úszott, teniszezett. Zoli szerette a kosárlabdát és a focit, ő tanított meg biciklizni és vitorlázni. A piarista gimnáziumban kezdtem kosarazni, harmadikban ifi válogatott lettem. Mivel Szemesen nőttem fel, a Balaton mellett, a legjobban a vitorlázást szeretem a mai napig. Hatszor nyertem magyar bajnokságot. Hetente négyszer a Tabánban teniszezem baráti társasággal, utána nyugdíjasként elmerengünk a régi szép emlékeken.
- Mi zavarja jobban, ha felismerik vagy ha nem?
- Nem zavar egyik sem. Marcello Mastroiannitól sokat tanultam e téren. A Miss Arizona forgatása idején óriási barátságba keveredtünk. Egyformán vélekedtünk a nőkről, ugyanazt a bort szerettük, és hasonlóképpen láttuk a világot. Tüneményes volt hetvenévesen is, szerette az embereket. Bementünk egy sirmionei kiskocsmába, mindenkivel koccintott, váltott egy-két szót olyan igazi olasz természetességgel és kedvességgel.
- Megviselte testét-lelkét a múló idő?
- Bementem a postára három éve. Egy öreg néni megismert és elszörnyülködött. Valószínűleg régen látott, mert azt mondta: Hja, az idő vasfoga! De jól érzem magam, élvezem az élet örömeit.