Kis tapasz az AIDS ellen

Kezdjük a véletlennel. Lisziewicz Julianna ezen a kosárlabdameccsen is hajtott, mint mindig. Ment is a játék rendesen. Tizennyolc éves volt, s úgy érezte, előtte a világ: a bajnokcsapat, a BSE tagjaként már nemegyszer magára húzhatta a válogatott mezt. Kapta a labdát, fordult jobbra, a kosár felé.
A lába viszont balra tartott. Az inak a térdénél szakadtak el.
A kórházban tért magához a fájdalomtól. Első kérdése az orvoshoz:
- Mikor folytathatom?
- Folytatni? Soha - hangzott a kategorikus válasz. - Örüljön, ha nem marad sánta.
Íme tehát, az első véletlen: Lisziewicz Julianna ígéretes sportpályafutásának befellegzett. Vegyünk mindjárt egy másikat.
A berlini AIDS-központban karácsonyra készültek. A betegek legtöbbje hazatérhetett - miért is ne, hiszen oly mindegy, hol szedik a gyógyszert. Az egyik beteg azonban (nevezzük Hansnak) nem vette át az adagját. Az orvos győzködte még egy darabig, de hiába. Hans gyógyszer nélkül utazott haza Münchenbe.
Három hét múlva a szokásos vizsgálaton a legrosszabbra voltak elkészülve.
Egyetlen HIV-vírust sem találtak a testében.
- Ez lehetetlen - állapította meg a kutatást vezető Lisziewicz Julianna, s néhány vizsgálatot követően rá is bukkantak a kórokozó példányaira. Ám csupán annyira, amennyit Hans immunrendszere kordában tudott tartani. S ez az állapot tart azóta is, 1996-tól mindmáig.
Egyedülálló felfedezés, a tudomány egyetlen hasonló beteggel sem találkozott a negyvenmilliónyi fertőzött között.
Micsoda véletlen! Ha akkor hazaviszi a gyógyszert, senki sem gondolja utóbb, hogy nem azért tünetmentes.
Mielőtt továbblépnénk, kössük össze a két véletlent egy kis zsenialitással.
{p}
Julianna lassan felépült sportsérüléséből, ám fogalma sem volt, mit kezdjen magával. Ilyen térddel még csak nem is tornatanárkodhat, ráadásul nyakán a felvételi. A budai Petőfi gimnáziumba járt, a testnevelés tagozatra, ahol osztálytársaival meg a tanárokkal általában csak két edzőtábor között találkozott. A tankönyveivel meg még kevesebbet...
A készülésre tehát már nem maradt idő, meg hát, az az igazság, túl sok kedve sem volt hozzá, Julianna sohasem szeretett tanulni. Inkább a mateknak ült neki, avval talán még megbirkózik, s kizárásos alapon jelentkezik vele a műegyetemre.
- Hol tartasz? - kérdezte az édesapja, Lisziewicz Antal ("mellesleg" állami díjas matematikus) két nappal a felvételi előtt.
- Sehol - sóhajtott. - Ötven példát, ha megoldottam a kétszázötvenből.
- Osztani, szorozni azért tudsz?
- Azt igen...
- Rendben. Pakolj, lemegyünk a Balatonra.
Péntek estétől vasárnap délelőttig átvették a tankönyvet. Nem, a példákat nem oldották meg, arra nem lett volna idő, csupán az édesapa elmagyarázta a lányának a megoldási lehetőségeket.
Ugye, kitalálta a kedves olvasó? Julianna az összes feladatot hibátlanul oldotta meg a matematikafelvételin.
Biológus-mérnökként végzett néhány év múlva, közben bejárt az orvostudományi egyetemre is kísérletezni. Amikor végzett, már zsebében volt egy göttingeni ösztöndíj. Németországból Amerikába vezetett az útja.
Tanulni nem szeretett, de alkotni igen. Valami újat kitalálni. Rákkutató lett, alább nem adta.
{p}
Egyik nap tudományos folyóirat került a kezébe. Az egész számot egy újfajta, ismeretlen vírusnak szentelték, amelyet jobb híján a HIV betűszóval jelöltek, 1989-et írtunk ekkor. A világ ekkor ismerkedett a rettegett vírussal, amely az AIDS átkát szabadítja az emberekre.
Amikor a fiatal kutatónő áttanulmányozta a vírus genetikai leírását, letette az újságot.
- Ez így nem lehetséges - jelentette ki.
Hosszú estékre és hétvégékre maradt a laboratóriumban. Kísérletezett. Feltevése igaznak bizonyult.
Felfedezése hírnévhez juttatta, ám a betegeken egyelőre nem sokat segített.
Ekkor került Berlinbe, s találkozott Hansszal.
És most vegyünk még egy adag zsenialitást.
Hans immunrendszere minden jel szerint tudta azt, amit a kutatók még nem. Vagyis, hogy miként lehet legyőzni a vírust. A feladat tehát aránylag egyszerű: meg kell vizsgálni a fiatalembert, s megtanítani más beteg immunrendszerének a helyes választ.
Könnyű ezt leírni, de keresztülvinni...
Nem, nem Hans immunrendszerének feltérképezése okozta a legfőbb gondot, dehogy. Hanem a gondolat elfogadtatása a tudományos világban. Hiszen addig mindenki a betegeket vizsgálta - s most egy fiatal kutató előáll a merőben új közelítéssel.
Évekbe telt, mire sikerült keresztülverekednie az ötletét, s megjelentetni a kutatási eredményeket a legjobb orvostudományi folyóiratokban.
Azóta a szert tapasz formájában kifejlesztették, s túl vannak a majomkísérleteken is. A hatóanyag a nyirokcsomókba kerül, ahol megfelelő immunválasz születik a betolakodó vírusokra. Az eredmény egyedülálló: állatokban sikerült rejtett tartalékokat mozgósítani és meghosszabbítani az életüket. Ráadásul mellékhatások nélkül.
Ezekben a hónapokban kezdik kipróbálni a tapaszt az embereken. Ha sikerrel járnak, lehetséges, hogy gyógyíthatóvá válik a rettegett AIDS.
Nem kellett hozzá más, csak néhány véletlen. Meg némi zsenialitás.
{p}
Új HIV-veszedelem
Minden idők legveszedelmesebb HIV-vírusát különítették el februárban egy New Yorkban élő 42 éves férfi szervezetében a város egészségügyi hatóságai. A páciens rendszeresen járt AIDS-szűrésre, mert homoszexuálisként gyakran váltogatva partnereit igencsak kockázatos életet élt.
Esete azért keltette fel a szakemberek figyelmét, mert tavaly ősszel még lelete negatívnak bizonyult, decemberben állapították meg róla, hogy vírushordozó, és idén év elején már az előrehaladott, súlyos AIDS-betegség tüneteit mutatta. A fertőzéstől kezdve az AIDS megjelenéséig általában nyolc-tíz év telik el. Az orvosok megdöbbenve tapasztalták, hogy a férfi szervezetében röpke három hónap alatt fejlődött ki a betegség. Vérmintáját sürgősen a világ egyik legnevesebb AIDS-kutató központjába, a New York-i Aaron Diamond Intézetbe küldték. Ott egyelőre nem tudták megállapítani, hogy mi okozza a vírus elképesztő hatóképességét, azt azonban kimutatták, hogy a kórokozó a ma rendelkezésre álló húszféle AIDS-elleni gyógyszer közül tizenkilencre nem reagál, azaz ellenáll nekik.
Régóta ismert, hogy az AIDS-vírusok felettébb változékonyak, és a kezelés hatására képesek genetikai anyagukat úgy átalakítani, hogy védetté váljanak bizonyos gyógyszerekkel szemben. Az illető azonban korábban semmilyen kezelést nem kapott, tehát eleve olyan vírussal fertőződött meg, amely fittyet hány a gyógyszerekre. A közegészségügyi szakemberek azonnal vizsgálatokat kezdtek annak kiderítésére, hogy New Yorkban mennyire terjedt el ez a vírusváltozat, ezzel párhuzamosan elrendelték, hogy a jövőben az újonnan azonosított fertőzéses esetekben meg kell állapítani a vírus ellenállósági tulajdonságait, és ennek megfelelően olyan gyógyszerekkel kell elkezdeni a kezelést, amelyek az adott esetben biztosan hatékonyak.
A férfi kezelését is megkezdték azzal a szerrel, amellyel szemben az ő vírusa nem mutatott rezisztenciát. Csak az a baj, hogy ez olyan gyógyszer, amely ugyan a legmodernebb gyógyszercsaládba, az úgynevezett fúziógátlók családjába tartozik, de hatását igazán csak más szerekkel együtt képes kifejteni, mert a vírusnak a sejtekbe jutását gátolja, és nem elpusztítja vagy szaporodásában akadályozza.
Nagy lendülettel indultak meg a kutatások annak kiderítésére, hogy miféle genetikai sajátságok okozzák a vírus különleges agresszivitását, és hogy más ember szervezetében is ilyen gyorsan pusztít-e. A New York-i páciens ugyanis rendszeresen szedett kristályos metamfetamin kábítószert, amelynek sajátossága, hogy károsítja az immunrendszert, lehetővé téve ezzel a kórokozók hihetetlenül gyors elszaporodását.  Az eset kapcsán mindenesetre az AIDS-kutatások felgyorsulására lehet számítani.
(A Magyar Rádió Szonda című műsora nyomán)