Vak festőzseni

Esref Armagan Isztambul szegény külvárosában nőtt fel, ahol nemigen volt pénz a gyermekek iskoláztatására. De mivel nem látott, gyakran kívül rekedt a gyerektársaságon. Az időt azzal "ütötte el", hogy bottal a homokba kezdett rajzolgatni. Minthogy az ott megjelent ábrák kiemelkedtek a síkból, használni tudta az érzékelés vakok számára oly fontos formáját, a tapintást. Hogyha egy-egy "homokábra" valami hasonlóságot mutatott a valóságossal, társai szóban segítettek neki. Elmagyarázták például, hogy ha több lámpaoszlopot rajzol, akkor a távolabbiakat kisebbnek kell ábrázolni; beszámoltak a tárgyak színéről, például, hogy az alma piros, de lehetnek rajta sárga foltok; megértették vele, hogy árnyékot vetnek. A New Scientist című tudományos folyóirat januári számában megjelent cikkében elmeséli, hogy sokáig azt hitte: az árnyék olyan színű, mint maga a tárgy, azaz egy piros almának az árnyéka is piros.
A bostoni kutatók feladatokat adva neki - például, hogy ujjaival "nézzen meg" egy kockát, egy gúlát vagy egy hasábot, és azt fesse meg egy asztalon elhelyezve - megállapították, hogy különleges képességeit valóban a hosszadalmas tanulási folyamatnak köszönheti. A megmutatott testeket képes lerajzolni és a térben elhelyezni, sőt, ha megkérik rá, hogy egy másik nézőpontból rajzolja le őket, mondjuk úgy, mintha az asztal szemközti oldaláról mintázna, eleget tud tenni a kérésnek. Szó sincs róla, hogy ujjaival látna vagy hogy valamiféle varázslat lenne a nyitja teljesítményének. Modern képalkotó berendezéssel, amellyel beavatkozások nélkül működés közben vizsgálható az emberi agy, megállapították, hogy amikor Armagan alkot, agyában különösen élénken működnek azok az agyterületek, amelyek a látásért felelősek. Vagyis mindazokat az információkat, amelyeket más úton, tapintással, hallással szerzett meg, agyának látóközpontjai dolgozzák fel és értékelik.
A török festő szerencsés volt. Tétlen, látási információt nem kapó agyterületeit már kisgyermekként elkezdte használni és edzeni, így a hozzá társuló rendkívüli memória segítségével olyan alkotások megteremtésére is képes lett, amelyek létrehozása öröm számára, és amelyeket csodálhatnak a látók is.
A Magyar Rádió Szonda című műsora nyomán