Anyanyelvi őrjárat

Remélem, az Anyanyelvi őrjárat rovat cikkeinek olvasóit legalábbis kétes érzelmek töltötték el, amikor meglátták ennek az írásnak a címét, de abban bízom, hogy cikkem végére érve már elmúlik az a bizonytalanságérzésük, amelyet ez a cím esetleg keltett bennük. Szóljon mentségemre, hogy ezt a formulát nem én találtam ki, hanem Kovács Zoltán miskolci olvasónktól kaptam, mégpedig a következő levél "kíséretében":
Tisztelt Tanár Úr! Már máskor is akadtam hasonló furcsa fokozásra, de amit most olvastam az egyik napilapban, az szerintem minden eddigin túltesz. Szó szerint ezt írja a cikk szerzője: "Napjainkban egyre inkább nyilvánvalóbb, hogy a felsőoktatás struktúrája alapvető változtatásokra szorul." Hát miféle magyar nyelv ez? Nem gondolja, Tanár Úr, hogy ezzel egyszer már foglalkoznia kellene a Szabad Földben?
Köszönöm olvasónk levelét, s kérésének máris eleget teszek, ám úgy érzem, ehhez szükség van egy kis alapozásra is. Először is hadd világítsam meg az iskolapadokból már rég kinőtt olvasóink kedvéért, hogy mi is a fokozás. Az olyan szabályos, rendszerszerű nyelvtani alakváltoztatást nevezzük így, amely arra való, hogy vele a fogalom tartalmának nagyobb vagy kisebb mértékére utaljunk. A legtermészetesebb nyilvánvalóan a középfok és a felsőfok ismert jelével, tehát a hosszú (azaz kettőzött) -bb-vel és a leg- szócskával való fokozás: erős - erősebb - legerősebb. De van úgynevezett körülírt fokozás is, amelyre az inkább, leginkább fokhatározót, esetleg a jobban, legjobban, a tulajdonság kisebb mértékének a jelölésére pedig a kevésbé, legkevésbé alakokat szokás alkalmazni. Ez utóbbiakra főleg akkor van szükségünk, ha igének vagy melléknévi igenévnek a jelentéstartalmát akarjuk fokozni vagy csökkenteni. Például: megfelel(ő) - inkább megfelel(ő) - leginkább megfelel(ő), illetve elfogadható - kevésbé elfogadható - legkevésbé elfogadható. És vannak olyan összetett szavaink, amelyeket már eleve, tehát a körülírt fokozás lehetőségének figyelembevétele nélkül is kétféleképpen lehet fokozni. Például a sokoldalú középfoka aszerint lehet sokoldalúbb vagy többoldalú, hogy mit akarunk vele kifejezni.
{p}
Bizonytalanságok persze mindegyik fokozásfajtával kapcsolatban tapasztalhatók, de ez nem okvetlenül baj. Ám nem lehetünk ilyen elnézőek az úgynevezett kétszeres fokozással, vagyis azzal a torz megoldási kísérlettel szemben, amelyben a középfokjelek egymás hatását igyekeznek megkettőzni, felerősíteni, valójában azonban éppen hogy kioltják egymást. Pontosan ez az, amit levélírónk észrevett, s ami miatt tollat ragadott. Bizony, én is évek óta figyelem ezeknek a kétszeres fokozású alakoknak a terjedését, mert a nyelvi igénytelenség jelét látom bennük. Csupán néhány példát hadd említsek az ide tartozók közül: annál is inkább érdekesebb...| jobban elfogadhatóbb...| kevésbé fontosabb...| mi sem jellemzőbb jobban...  sokkal kevésbé ellátottabb... stb. Helyesen, igényes nyelvi formában ezek így hangzanának: annál is inkább érdekes (vagy: annál érdekesebb), elfogadhatóbb (vagy: jobban elfogadható), kevésbé fontos, mi sem jellemzőbb (vagy: mi sem jellemző jobban), sokkal kevésbé ellátott. Az e példákban, továbbá az olvasónk levelében, valamint az én cikkem címében szemléltetett középfoktúltengésre pedig csak ezt a bölcsességet mondhatom tanulságul: "Kevesebb több lett volna".