Csak azért is színház

A nagyközségi kultúrház hodályába székeket raktak, a színpadra fényszórókat szegeztek, ennyi. Ám amikor felharsan a csengő, kezdetét veszi a misztérium. A néző elfelejti, hogy két felvonás között épp csak huzatot cserélnek a fotelokon, így lesz a polgári szobabelsőből tengerparti luxusüdülő, elvégre azzal a késztetéssel ül a nyikorgó zsöllyékbe, hogy tessék engem elvarázsolni! És így is lesz.
Legutóbb éppen Heltai Jenő szivarfüstje illatozott a szocreál boltozat alatt, Koncz Gábor rendezésében Az édes teher című darabot állították színre. Az 1909-ben íródott zenés vígjátékot Éless Béla bányászta elő egy Heltai-sorozatból. Nem korszakos mű, ám nézése közben hamar elszalad az a három óra.
Miről is szól? Istenem, hát semmiről - azaz sok mindenről. Egy fiatal pár válni akar, de csak akkor, ha már új férjjelölt kerül. Mindketten látszólag lázasan keresik - miközben kiderül, hogy nem tudnak egymás nélkül élni. És ezalatt elandalít bennünket Heltai törékeny humora, előragyognak a prózából a sanzonok, a színészi alakítások között is találunk olyat, amelyre sokáig jó szívvel emlékszünk. A két főszereplő, Nyertes Zsuzsa és Harmath Imre viszi a hátán az előadást. A feleséget még csak-csak bele tudjuk képzelni egy múlt század eleji enteriőrbe, a férj azonban már tetőtől talpig mai figura. Ha ezzel akarta időszerűvé tenni a mondandót a rendező, kiválóan sikerült. Kertész Péter Szerencs Gyuszija remek. A színész pompásan alakul át szemünk láttára félszeg és infantilis amerikás magyarból szilajul alkoholizáló magyar amerikássá. Éless Béla kártyás Pankrácz Tónija önálló betétszám. Groteszkségével befeketíti a Heltai-féle pasztell pannót, ám nem csodálkoznék, ha valaki a nézők közül újra látni kívánná, mondjuk, az Önök kérték... műsorában. Straub Dezső azt nyújtotta Hathársy Miskaként, amit szeretünk benne: szolidan és finoman humorizált, a szerző szándékának megfelelően. Csala Zsuzsa kissé kabarésra vette özvegy Hathársynét, Heltai bocsássa meg neki...
A darabnak azért van története: mai színpadra Szombathy Gyula alkalmazta, ő is kezdte a rendezést, egy hónappal a bemutató előtt állt a helyére Koncz Gábor. Hogy ebből végül időre előadás lett, az a művész nagy mesterségbeli tudásának és erős egyéniségének is köszönhető. A színészek munkáján még biztosan csiszol az idő, a kezdet kezdetén néhány baki is becsúszott, a közönség megbocsátóan jót derült rajtuk. Egyébiránt a Budaörsi Játékszín jó szolgálatot tesz azzal, hogy az eldurvult, alpári viccelődés mellett (helyett?) fogékonnyá teszi közönségét az igényes, lelket is cirógató költészetre. Aminek az A néma levente szerzője igazán nagy mestere volt.