Most jó kezekben vagyok

Csinos, fiatal nő a színpadon, gyönyörűen énekel, remekül szteppel, s ha kézbe kapja hangszerét, kiderül róla: hegedűvirtuóz. Önmagában ez is elegendő a sikerhez, ám a kiegyensúlyozott magánélet sem mellékes. Illényi Katica arról is vall, milyen nehéz volt megtalálnia a párját.

KultúraPethes József2005. 04. 15. péntek2005. 04. 15.
Most jó kezekben vagyok

Szülői késztetésre választotta a hegedűt, hiszen édesapja is hegedűművész, sőt három testvére is a vonós hangszerek mestere. Katica főiskolásként bekerült egy operettprodukcióba, és a zenekari árokban olyannyira megtetszett neki ez a műfaj, hogy elhatározta, ő is énekelni, táncolni fog. Amikor megkapta diplomáját a Zeneakadémián, örömében körbecigánykerekezte a Liszt Ferenc teret, utána pedig kitartóan járt ének- és táncórákra. Pályafutása elején gyakran lépett fel Farkas Bálinttal.
- Hogyan találtak egymásra?
- Egyszer külföldön szerepeltünk, én a zenekarban játszottam, amikor mindkét szubrett megbetegedett. Engem kértek meg, hogy ugorjak be helyettük, Farkas Bálinttal kellett duettet énekelni. Két napom volt a felkészülésre, nagyon izgultam, de sikerünk volt. Onnantól kezdve Bálint rendszeresen engem választott partnerének. Szakmailag sokat tanultam tőle, rendszeresen pontozta a teljesítményemet. Amikor a My Fair Ladyt adtuk elő, olyan érzésem volt, mintha a saját életünket játszottuk volna el, azzal a különbséggel, hogy én nem akartam feleségül menni a tanáromhoz.
- Pedig akkoriban sokan gondolták azt, hogy nem csak a színpadon alkotnak egy párt...
- Az emberek sokszor összehozzák azokat, akiket gyakran látnak együtt fellépni, és meg is kérdezik, hogy igaz-e. Ezt soha nem vettem rossz néven, hiszen például Sztankay Istvánt és Schütz Ilát is házaspárnak gondolták. Bálinttal csak szakmailag fonódott össze az életünk, jó barátok vagyunk, naponta hívjuk egymást telefonon. Időközben én szép lassan eltávolodtam az operettől, mostanában csak vidéki fellépéseimen éneklek ilyen dalokat. Önálló estjeimen inkább a szvingé, a dzsesszé a fő szerep, a hamarosan megjelenő, Mézillatú nyár című lemezemen is ilyen számok hallhatók.
{p}
- Itthon káprázatos sikereket ér el. Nem gondolja, hogy világsztár is lehetne?
- Ha nem fertőződtem volna meg az énekléssel, a tánccal, akkor valószínűleg kimentem volna külföldre zenélni, mint ahogy testvéreim is tették, biztos egzisztenciát teremtve. A sztársághoz egyébként nem elég a tehetség, ahhoz rengeteg pénz és nagyon jó külföldi kapcsolatok kellenek. Bár vannak segítségeim, de a saját magam menedzsere vagyok, és ehhez nem értek igazán. Nem tudok házalni, bekopogtatni, hogy magamat ajánljam, sajnos annál sokkal szerényebb vagyok. Pedig akkor tudok csak koncertet tartani, ha támogatókat találok hozzá. Egyébként az energiámat felemészti az állandó felkészülés, a rendszeres táncórák, az énekgyakorlás, a fellépések intézése. Sokszor olyan fáradt vagyok, hogy semmihez sincs kedvem.
- Ez nem látszik a színpadon. A néző derűsen sugárzó, kiegyensúlyozott, szép nőt lát.
- Akkor pihenem ki magam, amikor a színpadon vagyok. Szerencsére optimista, életvidám vagyok. És nagyon szeretem, amit csinálok, imádom a közönségemet. Ugyanakkor igénylem a szeretetet és a szabadságot.
- Ez a kettő hogyan egyeztethető össze a magánéletében?
- Nagyon nehezen, bár most jó kezekben vagyok. Az ismert embereknek sokkal nehezebb megtalálniuk az igazi párjukat. Pedig gyakran hallom: te annyi emberrel találkozol, hogy biztosan könnyen tudsz ismerkedni. Ez egyáltalán nincs így, mert kétféle férfi fordul meg körülöttem: a rajongó, aki a művésznőt látja bennem, és talán már foglalt is, valamint a szemtelen, aki csak felvágásból akar közelíteni hozzám. Aztán, ha akad egy normális, hétköznapi férfi, az meg nem biztos, hogy elviseli az életmódomat, azt, hogy állandóan úton vagyok, fellépek, körbevesznek, puszilgatnak, ölelgetnek. Pedig ez mind hozzátartozik az életemhez. Ezért nagyon tudom értékelni, ha valaki ezt az életvitelt tiszteli és elfogadja.
- Ez a gond egy zenészcsaládban fel sem merülhet, ugye?
- Szüleim a mai napig jó házasságban élnek, mindketten négyen-négyen voltak testvérek. Ők is négy gyereket neveltek fel, így azt hittem, nekem is sok gyerekem lesz. De aztán másként alakult az életem. Egyébként nagyon szigorúan neveltek bennünket rendre, kötelességtudatra, kitartásra. Ennek köszönhetem, hogy nem vagyok elkényeztetett, bírom a gyűrődést. Tudom, hogy a sikerért keményen meg kell dolgozni, mert csak akkor lehet igazán értékelni.

Ezek is érdekelhetnek