Szarvasok a szomszédaim

Egy születésnap lehetne egyszerű privát ügy, de nem az. Egy nemzedék érte el a nyugdíjkorhatárt. Mi, valamennyien, akiknek még fájt, fájt, fájt, fájt, fájt minden csoók... Na, szóval mi, hatvanasok, értjük egymást.
- Hogy én is nyugdíjba mennék? - gondolkodik el Szörényi Levente. - Nekem nincs hova nyugdíjba mennem. Ami pedig a műfajt illeti, amelyben én is működtem, az már régen nyugdíjba vonult. Én jelen vagyok a színpadi darabjaimmal, melyeket az idők során szereztem, de a nemzedéket reprezentáló zene, amiről beszélünk, már régen nem létezik. Hogy mi van helyette, főleg az utóbbi időben? Egy zenének semmiképp nem nevezhető zajkeltés... Persze, mondhatnák, a mi időnkben a beatzene is nehezen elfogadható, fülsértő csörömpölésnek tűnt az idősebbek számára. Ez így igaz, csakhogy mi azóta számtalanszor bebizonyítottuk, hogy a beatzenébe sikerült valamiféle értéket is becsempésznünk. A mai, elanyagiasodott világban a farmergyártók és az üdítőital-forgalmazók mondják meg, milyen legyen a zenei világ.
- A Ki mit tud?-ok és a Megasztár napjainkban zajló produkciói között mi az alapvető különbség?
- Én nem azt nehezményezem, hogy ilyen van, hanem ahogyan van... A mai fiatalok sokkal több lehetőséggel rendelkeznek a kiugráshoz, az érvényesüléshez, mint a mi időnkben, ezért nem hiszem, hogy a közönség elé kellene vinni egy ilyen "bolondokházát". Amikor az egész műsor úgy van kitalálva, hogy az diliházra emlékeztessen Presserestül, zsűristül, akkor a magamfajta konzervatív embert ez a produkció taszítja. Hát persze, hogy engem is érdekel, hol tartanak a mai fiatalok a zenében, ám a körítés elviselése a néhány jó produkcióért túl nagy ár. Nem sírom vissza azt az időt, amikor a Ki mit tud? zsűrijében komor emberek emelgették a táblákat, de azt sem hiszem, hogy a mai ítészeknek az előadókat kellene felülmúlniuk nyegleségben.
{p}
- Nehéz időket tudhat maga mögött. Hogyan látták önt a kor feljelentő emberei?
- Természetesen én is kikértem a dokumentumokat, melyekben negyven oldalon keresztül taglalják a munkásságomat. Az egyik feljelentő személye tisztázott, ő tudja, hogy én tudom. A másik még rejtőzködhet, ő írt egyébként a negyven oldalból húszat. Szintén zenész, ma még nem lehet biztos benne, hogy azonosítottam, de a megjelenésre váró könyvemben közzéteszem az anyagot, és abból minden kiderül. Semmi lényegeset nem tartalmaznak ezek a jelentések. Szánalmas magánéleti beszámolók, melyek arról szólnak, hogy jövünk-megyünk... Sokáig gondolkodtunk, ki lehet az a "Dalos", akiről egyetlen mondat árulkodik a jelentésben, miszerint "természetes helyzeténél fogva várjuk további jelentését István, a királlyal kapcsolatban". Nagy kő esett le a szívemről, amikor megtudtam, hogy az illető nem Bródy: neki ugyanis volt házi őrizete az első diósgyőri popfesztivál kapcsán, így felvetődhetett, hogy esetleg "bevarrták". Minő "könnyebbség" volt, amikor megtudtam, hogy Vikidál jelentett. Ő énekelte Koppányt, ami nemcsak művészeti elismerés volt számára, de nemzeti idollá is tette. Hát ez egy kicsit több volt, mint bosszantó...
- Az István, a királyt Erdélyben, Csíksomlyón, a "nyeregben" hivatalosan háromszázötvenezren látták és tapsolták meg. Ön akkor nagyon boldog volt; aztán jött az a bizonyos népszavazás, amely nemet mondott a határon túli magyarok kettős állampolgárságára.
- Ennek az előképe az én sajátos történelemfelfogásomban már megmutatkozott; más kérdés, hogy az illúzióm és az optimizmusom erősebb volt annál, így bíztam az igenben. Évekkel ezelőtt nyilatkoztam arról, hogy a történelmi hagyományok miatt egy hármas társadalmi tagozódást látok, ez pedig a Szent István-i, a koppányi és az idegenszívű magyarság. Azt hittem, a Szent István-i magyarság azért nagyobb erőt képvisel.
- Kit kell értenünk ma koppányi magyar alatt?
- Pártokról nem akarok beszélni, de neveket mondhatok: Makovecz Imrét vagy Szörényi Leventét. És folytathatnám...
{p}
- Az Illés együttes Csíkszeredába készül, és szembe kell nézni azokkal, akiket itthon leszavaztak. Ennek a turnénak is van egy pikantériája: az egyik önkéntes szervező Újhelyi István a "baloldalról"...
- Igen, így van, és elfogadtuk a segítséget, mert a másik oldalról nem nyüzsögtek a támogatók. Miért kellene nekünk ezért magyarázkodnunk? Már nem vagyunk olyan fiatalok, hogy négy éveket várjunk rá, míg megszólalhatunk.
- Az István, a király kijutását annak idején kik ellenezték?
- Az ellenzőket egy háromlábú zsámolyhoz tudnám hasonlítani: az egyik láb a jobboldal, a másik a baloldal, a harmadik az egyház. Az első láb az István, a királyt Erdélyben az MDF uralkodásának első pillanatában hiúsította meg. Évekkel később Csíkszeredából, Gergely István plébánostól érkezett késztetés, menjünk ki, vegyük szemügyre a "nyerget", csodálatos környezet, miegyéb. Kimentünk, szemrevételeztük a helyszínt, aztán egy éles egyházi patvar lett a dologból, a gyulafehérvári püspök kijelentette a helyi újságnak: "nem engedhetjük székely népünk dicső hagyományait egy ilyen modern darabbal szétrombolni". A két évvel ezelőtti nekirugaszkodásunkat pedig az MSZP igyekezett megakadályozni, szerencsére sikertelenül. Így együtt a három láb...
- Most milyen dallamok zsongnak éppen önben?
- Most éppen semmilyenek, mert a költözésemmel vagyok elfoglalva. Hűvösvölgy-Budaligetről költözöm a Pilisbe. A Pilis számomra szimbolikusan is a végső letelepedés. A házam mögött kezdődik az erdő, azt egyetlen aszfaltút vágja ketté, attól kezdve viszont Dömösig egyfolytában fák, fák, fák... Megremegtem, amikor ebbe belegondoltam. Nincs falu, nincs város, a szomszédaim a szarvasok, őzek.
- Mitől ez a tömeges exodus Budapestről?
- Aki rádöbben arra, hogy minden, ami Budapesten történik, ellene dolgozik, az keresi az alkalmat a kivonulásra. Ezen érteni kell a frusztrált lelkiállapotot, a romló egészséget, a derű és a belső béke hiányát. Természetesen vannak "elveszett emberek", akiket erőszakkal sem lehetne a pesti aszfaltról eltávolítani. Én mindenesetre annak örültem, hogy végre, egy hét után, megtalálták az etetőmet a madarak. Ami pedig a zenei zsongást illeti? Készül az Árpád népe misztikus opera, abba talán már belecsicseregnek a madarak is.