Átszundított évtizedek

Hiába alkalmaznak számos olyan módszert a mélyhűtéses hibernálás során, amely a minimumra csökkenti a sejtek és szövetek elváltozását, az alacsony hőmérsékleten olyan visszafordíthatatlan folyamatok mennek végbe, amellyel a kutatók nem tudnak mit kezdeni. Az emberi szervezet ugyanis olyan állandó hőmérsékletű biológiai rendszer, amelynek belső hőfoka csak szűk határok között változhat károsodás nélkül. A testhőmérséklet csökkenésével lassul az anyagcsere és mérséklődik minden élettani folyamat. Az ember átlagos, normális testhőmérséklete 36,3 és 37,1 Celsius-fok között ingadozik. Ha szervezetünk hőmérséklete ehhez képest csupán egy-két fokkal csökken, már fáradtságérzés, levertség, érdektelenség tünetei mutatkoznak. Ha a test 25-28 Celsius-fok közötti állapotra hűl, szívritmuszavar lép föl, lelassul a légzés, izommerevség alakul ki. 25 Celsius-fokon kritikussá válik az életfontosságú központok működése, 17 Celsius-fokon pedig az agyi tevékenységet érzékelő elektroenkefalográf (EEG) már nem mutat semmi jelet. Az emberi szervezet a testhőmérséklet 21-24 Celsius-fokra hűlését viseli el károsodás nélkül. (Más kérdés, hogy ebből az állapotból már csak mesterséges úton állíthatók vissza az életfunkciók.) Az egész test, illetve egyes részeinek ilyen mértékű lehűtése napjainkban már a sebészeti gyakorlat része, mindenekelőtt a szív- és agyműtétek során alkalmazzák.
{p}
Az elmondottak szerint az emberi élet "fagyhatára" a 17 Celsius-fokos testhőmérséklet. A kivétel azonban itt is erősítheti a szabályt. Hat éve történt, hogy egy jeges tóból kihalásztak egy norvég síelőnőt, ahol több mint egy órát töltött eszméletlenül. Amikor rátaláltak, már nem dobogott a szíve, teste pedig 13 Celsius-fokra hűlt. Mégis sikerült úgy visszahozni az életbe, hogy mindene épségben maradt. Négy éve pedig egy kanadai kisbaba került úgy az érdeklődés középpontjába, hogy elkószált a téli éjszakában. Csak egy pelenka és egy póló takarta a -24 Celsius-fokos hidegben. Amikor megtalálták, nem vert az ő szíve sem, testhőmérséklete pedig 16 Celsius-fokra csökkent. Súlyos fagysérüléseket szenvedett ugyan, de amputációra nem került sor, és végül teljesen fölgyógyult.
Ezek az esetek a kutatók körében azt valószínűsítik, hogy minden emlősnek, így az embernek is rejtett (latens) képessége, hogy önmagát hibernálja, ami abban nyilvánul meg, hogy rendkívüli körülmények között képes minimalizálni életműködését. Akárcsak a mókusok vagy a medvék. Ami azért is érdekes, mert a hibernálás elsősorban a hidegvérű állatok, így a halak és kétéltűek sajátja.
Friss hír, miszerint a napokban először sikerült mesterséges úton tökéletesen hibernálni emlős állatokat. Egerekben idézték elő ezt az állapotot, hatórányi időtartamra. Ráadásul mindezt egy olyan természetes anyag, a hidrogén-szulfid fölhasználásával sikerült elérni, ami az emberek és az állatok testében termelődik. A rágcsálókat nem fagyasztották, hanem hidrogén-szulfiddal kezelt levegőt lélegeztettek be velük. Amikor pedig ezzel fölhagytak és közönséges levegőhöz juttatták őket, hamar visszaállt a rendes életműködésük. A beavatkozás - lényegét és eredményét tekintve - azonos azzal a folyamattal, ahogyan az emlősök természetes módon hibernálódnak. (A módszer úgy is jellemezhető, hogy alkalmazásával melegvérű állatokat - legalábbis időlegesen - hidegvérűvé alakítottak.) A kutatók további terve, hogy az eljárást nagyobb testű emlősökön is kipróbálják, mígnem eljutnak vele a legfejlettebb emlősig, ami szerintük egészen új távlatait nyithatja meg az ember hibernálásának. Ami fontos lehet például az évekig tartó űrutazásokban, de a daganatos megbetegedések kezelésében is; évekre, évtizedekre úgy hibernálni a pácienseket, hogy alkalmas időben minden károsodás nélkül fölébredjenek hosszú "téli álmukból".