Tanya-haza, homok-haza

Buszon, Pest felé
Az autópálya-lejáró s az országút szorításában veszteglő magányos, elhagyott tanyaépület. Még áll, a teteje is egyben, ám a tűzfal háromszög alakú oromzatát lezáró függőleges karók közeiből kimállott, kihullott a sártapasztás, a réseken át végiglátni az üres padláson. Körülötte a parlagföldet a fakó gizgaz is csak gyér foltokban lepi: látszik, hogy nem műveli senki már évek óta, hisz a rendszeresen megforgatott talajból még a gyom is gazdagabban sarjad. Lehangoló, szívszorító látvány: akár egy szabad ég alatt kimúlt s otthagyott nagy állat teteme, amelyről lassan lefoszlik a szőr meg az irha, leenyészik a hús, s napról napra mind leplezetlenebbül előtünedeznek a teremtés éktelen, élettelen emlékei: a csontok.
Buda Ferenc

Alföldi honfoglaló
Lassan harminc éve, 1976-ban kerültem Kecskemétre, a Forrás szerkesztőségébe. Mivel Buda Ferencről írok, azért kezdem ezzel: mondhatni Buda Ferenc "kedvéért" jöttem Kecskemétre. Maradhatna az ember szülővárosában, ahogy szoktam írni, szülei városában, maradhatna közel a felnevelő egyetemhez, egyeteme városában. Én a Forrás hívására Kecskemétre jöttem, a Duna-Tisza közére, a "Tanya-hazám" vidékére, a "Homok-hazába". Buda Ferenc szavai ezek a tájra.
Élt ott egy költő, a "Ne rejtőzz el" költője, az Őiránta való bizalom is szerepet játszott a döntésemben.
Weöres Sándor "kecskeméti őslakó"-nak nevezte, mosolygott rajta, hiszen Feri sem őslakos, Őt is néhány évvel korábban e táj, e szellemi mikroklíma vonzása hozta ide, bár alföldi ember, Debrecen szülötte.
Megismerkedésünkkor, a hetvenes években épp keveset írt, az volt a nevezetessége, az volt a varázsa. Ritkán szólt, bár ha ritkán is, de súlyosan. Vas-súly: ez azon éveinek kulcskifejezése. De varázslata volt annak is, a hallgatásnak, a szépen csendülő csendnek.
Mostanra megtette Buda Ferenc e tájon második honfoglalását, néhány évi soproni kitérő után újra itt, a Duna-Tisza közén telepedett le. Most már nem Kecskeméten, hanem a közeli Tiszakécskén. Telepes, honos, otthonos: költészetének, prózájának mostanra ezek a kulcsszavai.
Kevesen tudnak oly áradóan szólni házról, hazáról, otthoni tájról, mint Ő.
És íráskedve is megjött, prózáját, naplójegyzeteit, gyakori verseit időről időre látjuk. Valamennyiünk örömére szolgálnak. Otthonos, okos és immáron derűs szavak.
Láthatjuk őt, Buda Ferenc költőt, aki már nem rejtőzik el előlünk.