Nagy korszak előtt a film?

- Oktatói tevékenységem 1949-ben kezdődött - emlékezik vissza az idős művész -, akkor, amikor Radványi Géza a Valahol Európában című filmjét rendezte. A legelejét valami miatt nem tudta leforgatni, ezért többek között engem bízott meg azzal, hogy készítsem el a hiányzó részt. Munkámmal elégedett volt, s hamarosan felkért az operatőrök főiskolai oktatására.
- Mégiscsak különös, hogy önre esett a választása, hiszen a pályája elején lévő operatőr volt, míg mások, például Hegyi Barnabás vagy éppen Eiben István, már befutottak.
- Talán éppen ezért vélhette, hogy engem lelkesíteni fog a feladat. Később én is kértem az említett művészeket, hogy adják át a tudásukat a főiskolán, de egy-két éven belül kikoptak.
- S önt miért érdekelte az oktatás?
- Vonzott a feladat újdonsága. Operatőröket korábban nem oktattak.
- Akkor honnan ismerték a szakmát?
- Egyszerűen a tapasztaltabb kollégák mellé szegődtek, s lesték a fortélyokat. Rám maradt tehát a feladat, hogy kitaláljam, miként kell lehet iskolában átadni ezt a mesterséget, amelynek még irodalma sem volt, sem itthon, sem külföldön.
- De érdemes volt az iskola falai közé szorítani azt, ami addig is működött? Hiszen a korábbi módszerrel is kiváló operatőrök nevelkedtek.
- Ez igaz, ám magam sem csak a négy fal között oktattam. Kezdettől fogva bevontam őket az alkotói munkába, jöttek velem a filmgyárba, álltak mellém, tanulták a gyakorlatot. Már-már baráti, sőt családi kapcsolat alakult közöttünk.
- Mi az, amit csak öntől lehetett ellesni?
- A tartalom és a forma egységének a fontosságát igyekeztem érzékeltetni a leendő operatőrökkel. Forgatókönyveket elemeztünk, hogy a figurák jelleme, beszédstílusa, mozgása, a külső megjelenés és a belső világ összhangban legyen egymással.
- Ez tehát Illés György, a tanár. Nem beszéltünk eddig az alkotóról.
- Néhány évig híradóztam, a játékfilmes pályám az ötvenes években kezdődött, a sematizmus éveiben, erre sok szót vesztegetni nem érdemes. Az első filmem, amire igazán büszke vagyok, a Ház a sziklák alatt Makk Károly rendezésében.
{p}
- Mi az, ami ebben a filmben benne van, szemben a korábbiakkal?
- Az, hogy ebben már hús-vér emberek szerepeltek. Olyanok, mint amilyenek a valóságban is élnek, tele érzésekkel, indulatokkal, vágyakkal, gyűlölettel és szeretettel.
- Vagyis realista film.
- Realista, s ehhez a stílushoz nekem ehhez kellett kitalálnom a képi megjelenítést.
- Később még vagy száz filmet forgatott, köztük számos remekművet. Honnan a töretlen alkotói vágy?
- Honnan? Ez természetes, hiszen szeretem a filmet, kezdve attól, amikor Egerben, ahol születtem, a bátyámmal odaálltam a mozi kijáratához, s óvatlan pillanatokban belógtunk a nézőtérre. Aztán felkerültem Pestre, ahol egy kis szerencsém is volt, ugyanis a sógorom Eiben fővilágosítójaként kereste a kenyerét. Bekerültem a filmgyárba, s attól kezdve életem elválaszthatatlan a mozgóképtől.
- Alkotói évei a magyar film egyik legjelentősebb időszakára esnek.
- Valóban, ám ez sajnos aztán szépen el is múlt. S ennek meggyőződésem szerint az is oka, hogy irodalmunkban sem születnek olyan jelentős művek, mint amilyeneket mi dolgoztunk fel. Az én időmben a klasszikusok mellett még olyan óriások alkotásait vittük filmre, mint Sánta Ferenc vagy Örkény István.
- Vagyis más alapanyagból dolgoztak, mint általában manapság...
- A rendezők a történetet illetően is kénytelenek saját kútfejük után menni, az pedig ritkán sikerül. Ráadásul a film pénzigényes művészet, ami sokáig szintén vékonyan csordogált. Ám a mai fiatalok tehetségét ismerve azt hiszem, a magyar film újabb nagy korszak előtt áll.
- Ezek szerint ismeri a mostani nemzedéket is.
- Természetesen. Igaz, hogy elmúltam kilencvenéves, de mint a Magyar Operatőrök Társaságának elnöke napi kapcsolatban vagyok a szakmával, tanácskozásokat, továbbképzéseket szervezünk. S a tanítványaim sem feledkeztek meg rólam, rendszeresen összejárunk.
- Úgy tűnik, hálásak...
- Érzem a szeretetüket.
- ...amiért idejének egy részét saját konkurenciájának megteremtésére fordította...
- Ezt mondta Eiben Pista is egyszer. Én azonban másképp látom, hiszen a tanítványaim egy-egy sikeres alkotása kicsit az enyém is.