Szorító történelem

- Nehezen ír?
- Nem mondanám, hogy nehezen, inkább szeretek szöszmötölni a mondataimmal. Amit leírok, még számtalanszor újraolvasom, alakítom, a munkám kétharmada evvel telik. Nem beszélve az előkészületről, az anyaggyűjtésről.
- Gondolom, a hosszas anyaggyűjtés különösen a szociográfiájára, a Kulákprésre volt jellemző.
- A Kulákpréssel szerencsém volt. Megtaláltam apám és nagyanyám levelezését, ehhez gyűjtöttem aztán jegyzőkönyveket, újságcikkeket, fényképeket.
- S állított össze 1986-ra egy megdöbbentő kordokumentum-gyűjteményt az ötvenes évek paraszt-üldözéséről. Milyen volt a kötet hivatalos fogadtatása?
- Hivatalos? Az nem volt, mert boltban nem árulták, hiszen kutatóintézeti, gépelésből sokszorosított belső kiadványként született - ingyen osztogattuk. De azért beszéltek, sőt itt-ott írtak is róla. A Magyarország felfedezése című sorozat számára újraírtam a könyvet, 1991-ben jelent meg, ennek már a fogadtatása is jelentékenyebbnek mondható.
- A Kulákpréssel aztán be is fejezte a szociográfusi pályafutását.
- Ennek több oka is volt. Az egyik, hogy még egyszer nem lehetett olyan szerencsém, mint a Kulákpréssel. A lakosságcsere-egyezmény által megmozgatott magyarok és szlovákok érzéseire lettem volna kíváncsi, az elmentek és az itt maradtak kapcsolatára, de sajnos nem jutottam igazán fontos forrás - levelezés vagy visszaemlékezés - birtokába.
- Néhány folyóiratban mégis közreadott részleteket a gyűjtéséből.
- Igen, de kötetté nem állt össze az anyag.
- S a többi ok, amiért nem ír szociográfiát?
- A szociográfia jellegzetesen ellenzéki műfaj. Ráadásul, amint a sajtó szabad lett, hogy úgy mondjam, a csapból is az folyt, amiről korábban nem lehetett írni. A legfontosabb ok viszont talán az, hogy a regényben több mondható el, mélyebben lehet ábrázolni.
{p}
- A szociográfiáról tehát lemondott. De miért fordult egyáltalán felé?
- A pécsi egyetemen tanultam közgazdaságtant, amikor hívtak kérdőívezni, interjúzni - munkásközösségekben, bányászcsaládokban gyűjtöttünk. Ekkor kedveltem meg a műfajt.
- Azóta kicsit távol került tanult szakmájától...
- Tudja az ember tizennyolc-húsz évesen, hogy mit akar az életben? Én bizonyosan nem tudtam. Először tanítottam, majd szociológusként kezdtem el dolgozni. A munkahelyi körülményeket kutattam például, vagy a paraszti életforma átalakulását.
- Izgalmas témák...
- Szerintem is... Telepítettek például valahol vidéken egy félroncs gépsort, kineveztek hozzá egy üzemvezetőt, aki rabszolgahajcsárként szorította ki a beosztottjaiból a technológia által is diktált teljesítményt. És egyben új, alávetett posztra sorolta be a fölbomló paraszti társadalom tagjait. S ami a legkülönösebb, mindenki természetesnek tartotta, hogy ez így történik - mi pedig megírtuk.
- A szociográfia után tehát következett az ismertséget hozó Jadviga párnája. Témája örök, a férfi és a nő kapcsolata.
- A téma valóban örök, ám hiába írták meg már ezerszer, az ember mindig egyedül van, és a nulláról indul, amikor azt az egyedül neki megfelelő, mai formát keresi. Hiszen a forma - vagy a stílus, a hangütés - nem lehet bármiféle, mint ahogy az építészetben is borzasztó volna, ha a lenyűgöző gótikát utánozva ma építenének egy efféle templomot.
- Tehát a férfi és a nő kapcsolata - történeti keretbe ágyazva. Az időpont a múlt század eleje, a helyszín Békés megye, a szereplők zöme szlovák.
- Már csak azért is, mert Tótkomlóson születtem, szlovák családba.
- Beszéli is a nyelvüket?
- Sajnos csak konyhanyelvi szinten. De hát a magyarországi szlovákok a XVIII. században telepedtek le, természetes, hogy nyelvünk archaikus. Ezt örököltük mi meg, és még felejtettünk is...
{p}
- Ez akadálya is lehet megmaradásuknak.
- Vélhetően el is fogunk magyarosodni teljesen. Hagyományainkat persze őrizhetjük, s ez fontos is, ám mégiscsak egyre inkább műkedvelés. A határon túli magyaroknak sokkal nagyobb az esélyük a megmaradásra, nemcsak azért, mert többen vannak, hanem mert az értelmiségük egyaránt kiválóan beszéli az anyanyelvét és a többségiek nyelvét.
- A kisebbségbe születése az oka annak is, hogy regényeiben, különösen a legutóbbiban, A fényképész utókorában erőteljesen foglalkoztatja a zsidóság sorsa?
- Nyilván közrejátszik ez is. De számos kérdés fölvetődött bennem már szociográfusként, a népi mozgalommal megismerkedve is.
- Például?
- Az eszmerendszerükben szembeötlő ellentmondásokra gondolok. Például arra, hogy olyan kiváló gondolkodók, akik felismerték a két háború közötti rendszer félfeudális társadalmi berendezkedésének tarthatatlanságát, és korszerű elképzelésük is volt a megoldására - miként lehetséges mégis, hogy ők is zsidóztak.
- És mire jutott?
- Csak arra gondolhatok, hogy a korszellem alól ők sem tudták kivonni magukat. Ám ebből következik egy másik alapkérdés is, hogy tudniillik olyan szorító történelmi helyzetben, mint amit a harmincas-negyvenes évek jelentettek, meddig lehet közösséget vállalni az ilyen nézetet vallókkal.
- Ha ma erről ír, bizonyára időszerűnek tartja a kérdést.
- Feltétlenül, már csak az európai törekvések miatt is.
- Nem tudok a hivatalos európai politikában zsidóellenességről.
- Az éppen nincsen, mégis van benne idegenellenesség. Elég, ha csak a határok egyre fokozottabb védelmére, a bevándorlás korlátozására gondolunk. És minek az alapján? Végül is a nemzetiség, a vallás, a bőrszín határozza meg, hogy valaki letelepedhet-e vagy sem. Olyan nagyon különbözik ez a faji politikától? S ebben a kérdésben Európában mégis szinte teljes az egyetértés.