Anyanyelvi őrjárat

Lapunk legtöbb olvasója nagyon jól tudja, hogy a múlt év május elseje óta, tehát már több mint egy éve az Európai Unió tagjai vagyunk. Jómagam a belépés után közvetlenül megjelenő számunkban - a 2004. május 7-iben - igyekeztem méltatni is ezt az eseményt, azt is megpróbálván vázolni, hogy ennek nyomán milyen változásokkal kell számolnunk az elkövetkező hónapokban, években. Hál' istennek nemcsak bennem s a magamfajta nyelvművelő nyelvészekben tolult fel ez a gondolat, hanem legfőbb tudományos testületünk, a Magyar Tudományos Akadémia is érezte roppant felelősségét, s tett is egy igen fontos lépést ez ügyben. Vizi E. Szilveszter akadémikusnak, az MTA elnökének kezdeményezésére még akkor, az Európai Unióba való belépés idején létrehozta az MTA Anyanyelvünk Európában Elnöki Bizottságát, vagyis azt a tudományos bizottságot, amelynek nevére mai írásom címében utalok. Lehet, hogy olvasóim most azt gondolják magukban: jó, jó, de mit tud tenni egy bármilyen jeles tudósokból álló testület az idegen szavak özönvízszerű áradatának megfékezésére vagy a tömegtájékoztató eszközökben fel-feltűnő új sztárocskák beszédének, magatartásának eldurvulása ellen, különösen akkor, ha azt látja, hogy mind ennek, mind annak még nyelvészek, szociolingvisták és más szakemberek körében is vannak védelemezői? Mit tud tenni, amikor hatalom nincs a kezében: nem tilthat, nem büntethet, csupán a meggyőző szó erejével hathat másokra?
Megértem azokat, akik kételkednek bármiféle eredmény elérésében, de én mégsem vagyok ennyire borúlátó. Sőt azt is ki merem jelenteni, hogy bizonyos eredmények máris fűződnek ehhez a bizottsághoz.
Én ilyen eredménynek tekintem azt, hogy az elmúlt év őszén nem kis részben ennek az elnöki bizottságnak a kezdeményezése nyomán sikerült rendezni az Akadémia falai között egy félnapos tudományos ülésszakot annak alkalmából, hogy az Anyanyelvápolók Szövetségének folyóirata, az Édes Anyanyelvünk elérkezett negyedszázados jubileumához, s az ülésen elhangzott előadások anyaga 25 év anyanyelvünk szolgálatában címmel még tavaly novemberben meg is jelent az Akadémiai Kiadó gondozásában. Eredmény az is, hogy bizottsági javaslat született a közszolgálati televízió korábbi nyelvi bizottságának felújítására - vagy ha most is működik valamilyen hasonló célú bizottság, annak megerősítésére -, hogy legalább a közszolgálati televízióban csökkenjen a képernyőn megjelenő különféle feliratok helyesírási hibáinak száma; a hivatásos megszólalók érezhetően nagyobb gondot fordítsanak mondanivalójuk megfogalmazására, előadására; a közvetlen, természetes hang(vétel) soha ne párosuljon közönségességgel, modortalansággal, s még a "tömegkommunikátorok" külső megjelenése is olyan legyen, amilyen egy közszolgálati televízió képviselőjétől elvárható.
Ugyancsak eredménynek számít, hogy az elnöki bizottság számba vette, hogy a szomszédos országokban hol találhatók a magyar nyelvvel foglalkozó kutatóműhelyek, mi a feladatuk, s milyen eredményeket tudhatnak a magukénak. És még sorolhatnám tovább a bizottságtól kiinduló, hasznosnak látszó javaslatokat, de sajnos, nincs rá több helyem. Ezért azzal zárom kis tájékoztatómat, hogy ez a bizottság folyamatosan dolgozik azon, hogy anyanyelvünk és vele magyarságunk nemcsak most, hanem a jövőben is minél nagyobb megbecsülésnek örvendjen Európában.