Kis Nap a Földön

A világ folyamatos energiahiánnyal küszködik. Kivágjuk az erdőket, s ezzel egyre nagyobb területek válnak sivataggá. Elégetjük a szenet, a kőolajat, a földgázt, fogyasztjuk a készleteket, ráadásul elégetésük szennyezi a levegőt, s gyermekeink már biztosan érezni fogják a klímaváltozás iszonyatos hatását. Ugyanakkor az atomerőművekkel szemben fokozódik a bizalmatlanság.
Működésükhöz korlátozott az üzemanyag-utánpótlás, Csernobil óta mindenki retteg egy esetleges katasztrófától, ráadásul a több ezer évig sugárzó, kiégett fűtőelemek tárolása is állandó gond. Itt vannak persze az úgynevezett alternatív energiák, a szélkerekek, napkollektorok, árapály-erőművek, de ezek - noha valóban tiszta és megújuló energiát adnak - semmiképpen nem tudják kielégíteni az emberiség egyre fokozódó energiaéhségét.
A megoldást - elvileg - már régóta tudjuk. Központi csillagunk, a Nap évmilliárdok óta sugározza éltető melegét. Ez az energia abból származik, hogy benne a hidrogén izotópjai (a deutérium és a trícium) egyesülnek. A folyamatban elképesztő mennyiségű energia szabadul fel. Deutériumot és tríciumot korlátlan mennyiségben találunk a tengervízben, alapanyag tehát lenne - csak hát hol az az edény, amely kibírná az elemek reakcióba hozását, a százmillió fokos hőmérsékletet? Merthogy a fúzióhoz bizony annyi kell. Nos, a tervek szerint edény is adódik - ha nem is éppen anyagból. Mágneses tér tartja majd össze a plazmát a reaktorban, mint ahogy elődeiben is; hiszen építettek már ilyen berendezéseket, csak kicsiben. A tervek szerint az ITER lesz az utolsó kísérleti reaktor. A tízéves építkezés 4,6 milliárd euróba kerül majd, s ötvenezer embernek ad munkát. A kísérletekre újabb húsz évet (és további ötmilliárd eurót) szánnak, ez idő alatt kell megszerezni azt a tudást, amivel már olyan erőművek lesznek megépíthetők, amelyek nagy mennyiségű tiszta energiát adnak az emberiségnek.
(A Kossuth Rádió Szonda című műsora nyomán)