Törött tükör

1
Nagyapám bolgárkertész volt Csongrád határában, a Nagyréten. Mesei táj volt ez, persze, a gyereknek mesei táj, de az a felnőttnek is. A Tisza szabályozása után kialakult Holt-Tisza partján állott a tanya, ahol a nagyszüleim éltek.
A Holt-Tiszából öntözték is zöldségeságyásaikat, a korai és minőségi termelésnek ez elengedhetetlen feltétele volt. Meg a "melegágy", amelyben a palántákat előnevelték.
Jó volt ott gyereknek lenni, lesni a vízparti rókalyukat. Figyelni, ahogy megjöttek a halászok, fölszedték varsáikat.
Jó volt elnézni a vízparti sekély vízben, hogyan mozognak a nagy hasú naphalak. A vízmély napja volt egy-egy naphal: kerek volt, s millió színnel tündökölt, miként az égi nap.
Már a gyerek elgondolkodhatott fent és lent relatív voltán, ha azt kellett látnia, hogy az égen, mint egy ficánkoló halacska, az ég vizében úszik a nap, s a vízben, mint egy víz alatti égitest, csillog a naphal. Egymás testvérei. Nem volt testvérem, de a tájban nekem is testvéreim voltak Ők: füvek, fák, madarak. Beszélni tanított a rigó, ha ritkán rikkantott.
Mindenkinek megvolt a maga dolga. Nagyapa a lovak között tett-vett az istállóban, vagy a melegágyakat szellőztette épp, nagymama kötötte a zöldségek csokrait, hogy piacra készítse őket.
A gyerek pedig leskelt, hogy mindent egy életre megtanuljon, hogy mindent egy életre megjegyezzen.

2
Eladni készülök a tanyát, nagyapám tanyáját, ahol gyerekkorom legszebb időszakait éltem. Most a tanya: rom. Fekszik a Holt-Tisza partján, holtan. Új gazdája majd életet lehel belé, nekem pedig ki lesz téve a tiltó tábla: "Idegeneknek tilos a bemenet!" Így leszek saját gyerekkoromban idegen.
Öröm is itt ért, veszély is itt ért. Elmondok párat.
Buta gyerek, elhatároztam, hogy megdézsmálom a halászok varsáit. Ladikunk volt, de karomból az erő hiányzott, hogy a kiemelt varsákat visszaszúrjam a mederbe. Nagyapám baltáját vettem magamhoz, azzal vertem a karókat. Míg a baltát is bele nem ejtettem a vízbe. Úszni tudtam, kiugrottam a ladikból, lemerültem, kerestem az elmerült baltát. Nem találtam, levegőm elfogyott, feljöttem. Elmerültem újra, kerestem az elmerült kisbaltát a víz mélyén, tapogattam a sötétet. Nem találtam.
Magam is odaveszhettem volna, de a gyerekekre egy ismeretlen kéz vigyáz, rám is vigyázott.
Apám szántott a tanya körül. Én lépegettem a barázdában mellette. Lovagolni szerettem volna, nem a szántást járni naphosszat. Apám megérezte gondolatomat. Föltett a lóra. A ló háta ringott, meg-megcsúsztam. "Le ne ess, gyerek!" De nem estem le, erősen kapaszkodtam, nem tudom már, hogy a ló hátán átvetett milyen szíjat, de markoltam erősen. Nagy fák lombja alatt mentünk, a diófa vagy a körtefa ága lesodort. A földre zuhantam.
"Megütötted magad, kisfiam?" "Nem." "Meg se mondd senkinek..."
Csak most mondom meg.