Űrrepülővel az ISS-re

A Discovery is hasonló céllal készül harmincegyedik útjára, a nemzetközi űrállomásra (az ISS-re), ahol az ott hónapok óta  szolgálatot teljesítő nemzetközi legénység már igencsak várja a találkozást. A Columbia két évvel ezelőtti katasztrófája miatt (amikor a külső hőszigetelő anyag meghibásodása következtében a Földre visszatérő űrsikló a legénységével együtt megsemmisült) az amerikai űrügynökség (NASA) érthetően megszigorította a biztonsági előírásokat. Ennek megfelelően a Discoveryt alapos átvizsgálásnak vetették alá, egyebek között kijavították a korábban  kissé megrongálódott hővédő pajzsot, és a repülő vadonatúj külső tankot is kapott.
Az űrrepülőgép úgyszólván minden porcikájában különleges szerkezet, hiszen útja során rendkívüli körülmények között kell feladatát teljesítenie. Száz fölszállásra tervezik, így megépítése minden szempontból technikai csúcsteljesítmény. Ahhoz, hogy az űrrepülőt a Föld gravitációs erejét legyőző, óránkénti 28 000 kilométeres sebességre lehessen gyorsítani, hatalmas mennyiségű üzemanyag kell. Az indítás pillanatában a szilárd és folyékony üzemanyaggal működő hajtóművek együttesen 33 millió newton tolóerőt fejtenek ki, ami százötvenszerese egy átlagos repülőgép-sugárhajtómű teljesítményének. E rendkívüli erőhatás révén érheti el az űrrepülő a Földtől számított 300-530 kilométeres magasságot és állhat keringési pályára. Az indulásban az űrrepülőgépet két, szilárd hajtóanyaggal működő gyorsítórakéta segíti, s magával viszi a hatalmas, kiegészítő üzemanyagtartályt is, amelyben több mint kétmillió liter folyékony hidrogén fér el. (Az energiaforrásul szolgáló hidrogént úgy égetik el az űrben, hogy folyékony oxigénnel keverik össze, amit külön tartályban tárolnak.) A folyékony hidrogén az űrrepülő három fő hajtóművében ég el és fejti ki hatását.
Röviddel a start, vagyis begyújtásuk után a gyorsítórakéták elhasználják üzemanyagukat, és leválnak az űrrepülőgépről. Ejtőernyőjük kinyílik, és visszaereszkednek a földre. Mintegy nyolc perc elteltével, mielőtt az űrrepülő elérné a pályára állási magasságot, a nagy kiegészítő üzemanyagtartály leválik, és a Föld felé zuhanása közben megsemmisül: a levegővel súrlódva elég. Röviddel ezután az űrjármű keringési pályára áll. Az űrrepülőgépnek ez a segédrakéták és kiegészítő üzemanyagtartály nélküli része valójában az űrsikló, amelynek önálló üzemanyagtartálya is van, pályamódosításai során ebből nyeri hajtóműve az energiát. Feladatának teljesítése után az űrsikló a Föld felé veszi az irányt. Hajtóműve fékezi a mozgását, hogy a bolygó légkörébe érve ne gyorsuljon, illetve ne hevüljön föl túlságosan, és a külső burok hőálló csempéi megvédhessék a gépet a súrlódás folytán fellépő nagy hőhatástól. A Földtől néhány kilométerre az űrsikló óránként 350 kilométeres sebességgel ereszkedik alá, és fékezőernyőit kibocsátva fejezi be útját az űrközpont repülőterén.