Anyanyelvi őrjárat

Lapunk egyik olvasója alig pár napja egy külföldön gyártott fájdalom- és gyulladáscsökkentő gél - kocsonyás állagú kenőcsféle - magyar szövegű tájékoztatójával lepett, azaz inkább tisztelt meg. A szövegben jó vastagon aláhúzott egy szót, egy külön papírlapra pedig felírta kérdését, amely mindössze ennyi: "Ez így helyes?"
Idézem a tájékoztató bennünket érdeklő mondatát: "Amennyiben az orvos másképpen nem rendeli, a kezelt felület nagyságától függően naponta 3 alkalommal 2-3 g Flector EP gélt (1-2 újjbegynyi mennyiséget) kell felvinni a fájó felületre."
Válaszolhatnám egyszerűen azt, hogy a kiemelt szó hibás, hiszen az emberi kéz és láb kiágazásszerű, mozgatható részeinek valamelyikét jelentő ujj főnevet már több mint egy évszázada rövid magánhangzóval írjuk, ellentétben az új melléknévvel, amelyben hosszú a magánhangzó. De az a gyanúm, hogy a kérdező nem - vagy nem csupán - erre gondolva jelölte meg ezt a szót, hanem inkább azért, mert szokatlannak érzi, illetve nem tud rajta eligazodni. Hogy ne maradjon bizonytalanságban, az így értelmezett kérdésre is válaszolok.
Bár a begy szó eredetét pontosan nem ismerjük, az bizonyos, hogy a szó a 16. század elejétől kezdve, tehát már fél évezrede él nyelvünkben. A régi nyelvi adatok tanúsága alapján kikövetkeztethető alapjelentése: 'kidomborodó rész'. Ma leginkább a madarak, csigák stb. nyelőcsövének kiöblösödő részét jelenti, de tréfás használatban valakinek a gyomrát is (egyetek, hadd nőjön a begyetek!), továbbá jelent telt női mellet (begyes vagy bögyös asszonyka), s ugyanebből az alapjelentésből fakad az az értelme is, amely bennünket most leginkább érdekel: 'az ujj hegyének húsos része'. Gondoljanak csak olvasóink Ady Endre egyik legismertebb versének, a Magyar jakobinus dalának kezdő versszakára! "Ujjunk begyéből vér serken ki, / Mikor téged tapogatunk, / Te álmos, szegény Magyarország, / Vajjon vagy-e és mink vagyunk?" Egyáltalán nem meglepő, hogy az ujjbegy és a 'kéz ujjának vége' jelentésű ujjhegy szót sokan nem is igen különböztetik meg, hiszen olykor - például éppen ebben az esetben - szinte összemosódik a használatuk. Ady például azt is bátran írhatta volna idézett versében, hogy "Ujjunk hegyéből vér serken ki". Vannak is olyan Ady-kiadások, amelyekben ez a forma szerepel. Ám ősi, valószínűleg az uráli korból örökölt hegy szavunknak, amely elsősorban szintén valamilyen kiemelkedést jelent, valójában nincs köze a begy-hez, az olvasónk által beküldött tájékoztatóban olvasható ujjbegy pedig kevésbé ismert ugyan, mint az ujjhegy, ám korántsem valamilyen újsütetű szó. Már Bethlen Miklósnak, az európai műveltségű írónak és politikusnak 1708-1710 között készült Önéletírásában ezt olvashatjuk: "soha azután mai napig az ujjam begyei, úgy mint azelőtt, nem töltek" (= teltek meg, töltődtek ki).Azt mondhatom tehát: olvasónk jól tette, hogy jelezte, ami a begyében van - azaz bántja, nyugtalanítja; íme még szólásban is szerepel a begy! -, de az ujjbegy szót nem érheti gáncs; a maga helyén kifogástalan. Egy ujjbegynyi abból a bizonyos gélből az a kb. mogyorónyi vagy cseresznyényi mennyiség, amennyit az ember a tubusból az ujja begyére nyom, hogy azután ujjával a fájó testrészre kenhesse, dörzsölhesse. Az azonban nekem sem fér a begyembe - azaz én sem tudok vele megbékélni -, hogy a tájékoztatóban miért olvasható az ujj szó újj formában!