Nagyhal

Szikrázott a nap felettünk, nyár volt. Bolgárkertész nagyapám palántáit öntözte, nagymamám a piacra ment árujával, vagy a másnapi piacra készítette a portékáját. Öröm volt nézni azt is, ahogy kenyeret sütött, s hogy arányos legyen hozzám minden, ahogy a költő kívánja: nekem kiscipót. Öröm volt nézni, ahogy a tejet feldolgozta, ahogy szedte a tej fölét, készítette a túrót, építette a gomolyasajtok piciny tornyait.

KultúraPintér Lajos2005. 09. 16. péntek2005. 09. 16.
Nagyhal

Négy-ötéves gyermek voltam még, nekem nem sok hasznomat vették. Volt kis kapám, az öntözővíz áradásának néha én engedhettem utat. Érdekes, hogy nem féltettek. A Tiszába bele ne essem, éles kapába bele ne essem, a kertészet melegágyának üvegtömbjeibe bele ne bukjam, volt veszély bőven. De nem féltettek, valahogy titkon óvtak, s magamra vigyázni is megtanítottak.
A Holt-Tisza tanyánk alatti részén horgászgattam, aprócska gyerek. Mennyi halat fogtam: ragyogott a naphal horgomon, az aprócska, tűzpiros keszeg, az aranysárga kárász. De egy nap messzebbre merészkedtem, ahova nem szívesen engedtek, mert meredek volt a partfal és mély a víz.
Nagyobb gyerekek is horgásztak a közelben, szerencsémre. Mert nagy hal akadt a horgomra, akkora ponty, hogy ki sem bírtam emelni a vízből. Kiabálásomra odajöttek a nagyobb és nálam ügyesebb fiúk, ők vették partra a halat.
Futottam vele haza, közben öleltem. Elestem. Sáros, poros lett a hal, sáros, földes lettem én is. Elestem, fölkeltem. Öleltem a földet. Átöleltem a Földet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek