Végzetszerű pillanatok

A színésznő állapotával és gyógyulásával tele volt a bulvársajtó, s azt is megírták a minap, hogy kibicsaklott a bokája. Arra jóformán senki nem kapta fel a fejét, hogy újra dolgozik. Görög drámát rendez. Tác-Gorsiumban Aiszkhülosz Oreszteiáját állította színpadra, a bemutatón már túl vagyunk, a következő előadás szeptember 3-án lesz. Pécsi Ildikót egyébként kereken húsz éve foglalkoztatja a rendezés. Talán nem véletlenül, hiszen fiatal színésznőként a drámairodalom majdnem minden jelentős főszerepét eljátszotta, és számtalan filmben is láthattuk. Munkatársunk nemrég gödöllői otthonában látogatta meg.
- Hogyan jutott eszébe görög drámát rendezni?
- Tác-Gorsiumban augusztus utolsó szombatján minden évben görög ünnep van, amelynek szerves része egy-egy klasszikus dráma bemutatása. Idén Aiszkhülosz Oreszteiáját láthatják az ezerkétszáz főt befogadó színpadon. A darab története legalább olyan izgalmas, mint egy mai krimi. A színészek kiválók. Nem először dolgozom velük, ismerik a bogaraimat.
- Milyen bogarai vannak?
- Megkövetelem például, hogy pontosan ejtsék ki a szavakat, mint ahogy annak idején tőlem is megkövetelték a tanáraim, Básti Lajos és Sulyok Mária. Dayka Margit, Sennyei Vera, Agárdy Gábor, Lorán Lenke pedig szeretettel, figyelemmel segített engem, a kezdőt. Sennyei Vera, a kor egyik legnagyszerűbb és legnépszerűbb művésze például, amikor egyszer nagyon izgultam, beült háttal a színpadra, a kezemet fogta, és végig biztatott, amíg elénekeltem a dalom. Lemondott arról az ünneplésről, amit már a puszta megjelenéséért is megkapott volna a nézőktől. Ezt a szerető támogatást szeretném ma továbbadni a fiataloknak. Hátha egyszer majd ők is szívesen emlékeznek rám...
{p}
- Mit szeret jobban: rendezni vagy a színpadon állni?
- Színésznőnek lenni a legeslegjobb dolog. Az a világ legnagyobb csodája, amikor az ember együtt lélegzik a közönséggel. Nagy adomány, ha aztán, amikor már terhes és fizikailag fárasztó a színpadi lét, van lehetősége rá, érzéke hozzá, és rendezhet. Én rendezőként az összes szerepet eljátszhatom. Ez a mostani görög darab döbbenetesen személytelen és végzetszerű. Az istenek döntenek benne, minden úgy lesz, ahogyan ők akarják. Az ember vagy elhiszi, hogy ez az egész pontosan így van, vagy nem.
- Ön elhiszi?
- Igen. Attól a pillanattól kezdve, hogy megszülettem, fatalista vagyok. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne határozott cél előttem, és ne próbálnám megvalósítani. Természetesnek veszem viszont, ami történik velem, és nem próbálom megmagyarázni az okát. És nem jajveszékelek, hogy ez vagy az milyen szörnyű. Beletörődöm, mert ez volt megírva.
- Miben hisz még?
- Mindenfélében. A túlvilágban például. A szüleim elvesztését nem tudtam volna másként feldolgozni. A balesetemig éreztem, hogy édesapám, édesanyám itt van körülöttem. Napi kapcsolatban voltam velük. Aztán ez megszűnt. Talán elvégezték a feladatukat. A szeretetük természetesen itt van velem örökké. Mint a közösen ültetett fáink a kertben. Ők vették ezt a telket 1962-ben, és mi 1971-ben építettünk rá a férjemmel egy házat.
{p}
- Azt már meg sem kérdezem, jó-e Gödöllőn lakni...
- Amikor  kilencéves koromban először beléptem ebbe a kertbe, ahol most ülünk, semmi más nem volt itt, csak néhány nagy fa és rengeteg pipacs. Már akkor tudtam, hogy itt szeretnék élni. Itt terem az alma, amivel az előbb megkínáltam, itt futkos a kutyám, persze csak módjával, hiszen emberi léptékkel számolva több mint százéves. Egész életemben vidéki lány maradtam. Akkor is, amikor Pesten laktam. Talán ezért van az, hogy utálom a semmittevést. Soha nem tudtam csak úgy ücsörögni. Amikor Pécsett voltam kezdő színésznő, a színészházi szobámban verseket tanultam. Annyit, hogy sokkal később összeállt belőle az önálló estem anyaga, amelyet több mint ötezerszer adtam elő.
- Egy fiatal, szép nő miért a költészettel múlatta az időt?
- Ez tett boldoggá. Imádtam a verseket, és imádom őket ma is. Egy jó vers tömény líra és dráma. Minden benne van, ami fontos. Nagyon szeretem Baranyi Ferit, Villont, Arany balladáit. És József Attila a mániám.
- Olvasni vagy mondani szereti a verseket?
- Mondani, mondani, mondani. Minden jó verset jó mondani. Olyan szépek, olyan egyszerűek és igazak, hogy nem is értem, miért nem én fogalmaztam meg őket. Hiszen pontosan így éreztem, amikor elhagytak, vagy amikor én hagytam el valakit, amikor szerettem, gyűlöltem. Úgy gondolom egyébként, hogy a szeretet megszűnik, ha nem tesznek semmit a fennmaradásáért. Én nem tudnék úgy szeretni, hogy engem nem szeretnek viszont. Nem vagyok áldozat típus. Mindig hajlandó voltam sokat adni magamból, de sokat is követeltem.