Filmérzékeny életmesék

Nem várta meg a díjkiosztó ünnepséget, úgy gondolta, kétszer nem győzedelmeskedhet ugyanazon a csehországi filmfesztiválon. Tavaly az Aranykalyiba - Egy év Karácsony Emilkével a gyimesi Hidegségben különdíjat kapott. Most a Csigavárért adott a nemzetközi zsűri fődíjat (itthon az idei filmszemlén rendezői díjjal jutalmazták érte). Zsigmond Dezsőt, a dokumentumfilmjeiről is ismert alkotót újabban elhalmozzák elismerésekkel. Hamarosan átveszi a Magyar Művészetért kitüntetést is.

KultúraBorzák Tibor2005. 12. 02. péntek2005. 12. 02.
Filmérzékeny életmesék

- Végre eljött az ön ideje?
- Pályám kezdetétől szívósan és tudatosan dolgozom. Számos dokumentum- és játékfilmet forgattam Erdélyi Jánossal közösen és egyedül is. Az évtizedek során mindig változott, hogy mennyi figyelmet kaptam a szakmától és a közönségtől. Ezt folyamatosan lehet érzékelni, de hogy eljött volna az én időm, azt nem gondolnám.
- Mostanában alig készített játékfilmet. Miért?
- Így alakult. Forgatókönyvem lenne, ám a magyar filmgyártás helyzete, a szakma zárt körei, illetve a támogatási rendszer igazságtalansága jelentősen meghatározza, hogy kik jutnak lehetőséghez.
- Egyébként melyik műfaj áll önhöz közelebb? Tudna választani?
- Nem biztos. Az én esetemben a dokumentumfilmezés nem a szó szoros értelmében kezelendő, hiszen szituációk sorozatából áll össze a történet, és egy különlegesen érzékeny produktum keveredhet ki belőle, ami éppenséggel közelít a játékfilm kategóriájához, de nevezhetjük a töredékes jellegű valóság ábrázolásának is. Flaherty az 1920-as években mást sem csinált, mint rögzítette Nanuk, az eszkimó életét, mégis zseniális művet hozott össze.
- Az ön főhőseinek is minden megnyilvánulása valósághű?
- Soha nem történt olyasmi, ami a választott hős lényével, lelkével nem egyezett volna. Amennyiben a hétköznapi szereplők, teljesen önmagukat adva, vetekednek a színészek alakításaival, ez átmenet lehet a dokumentumfilm és a játékfilm között. Ezen az érzékeny mezsgyén kifejezetten élvezet forgatni, mert bármikor van mód rá, hogy visszanyúljunk a gyökerekhez. Ugyanakkor persze nehéz is.
- Ilyenkor minden úgy történik, ahogyan a szereplők akarják?
- Igen. A főhősök mindennapjaiból apró történéseket, természetes megnyilvánulásokat veszünk fel, ha úgy tetszik, miniatúrákból építkezünk. Amíg a játékfilm előre megírt forgatókönyv alapján készül, én az átgondoltan rögzített anyag alapján utólag állítom össze a forgatókönyvet.
{p}
- Hogyan találja meg a kulcsfigurákat?
- Erdélyhez sok kötelék fűz. Dédnagyapám Bikfalván volt református pap, nagyapám a múlt század húszas éveiben települt át Magyarországra, Gyöngyöspatára. Különös, de én harmincéves koromig nem jártam Erdélyben, először filmes munkáim révén jutottam ki. Egyszer találkoztam többek között Karácsony Emilkével, aki a gyimesi Hidegségben él, távol a szüleitől, és egymaga látja el a gazdaságot. Minden pillanatát követtem, segítettem is neki, eleinte persze kamera nélkül, később pedig Bálint Arthur kamerájával. Azt akartuk megmutatni, hogyan képes egy törékeny gyerek tíz felnőtt helyett dolgozni, és mitől lesz aranykalyiba egy rozoga viskó.
- És Terézke a Csigavárból?
- A Csigavár létezik, az imént említett erdélyi kis falu, Bikfalva mellett, ahol Terézke is lakik. Együtt sétáltunk oda, miközben beszélgetésünk során feltárult az ő törékeny csigaház-élete is. A film egy 37 éves erdélyi nőről szól, aki annak ellenére, hogy részese a közösségi életnek, belülről mégis magányos. Férjre, gyerekre vágyik, ám egyiket sem adta meg neki a sors. Egy női lélek, egy "szingli" tárul fel előttünk, aki kilátástalan helyzete ellenére is szereti a világot, a családját, a környezetét, a faluját.
- Említett filmjeinek finom érzékenységét a szakma is észrevette, sőt jelentős hazai és nemzetközi díjakkal jutalmazta. Miként fogadta az elismeréseket?
- Boldogsággal. A mi szakmánkban sok a bizonytalanság, s egy-egy fesztiváldíj megerősítheti az embert a hitében. Ha másoknak is feltűnnek azok a finomságok, melyeket mi a forgatáskor és a vágóasztalon igyekszünk megteremteni, annak csak örülhetünk.
- Megváltoztatta az életét a siker?
- Nem. Talán csak annyiban, hogy filmes elképzeléseimhez könnyebben találok partnereket, például a Duna Televíziót, a Magyar Történelmi Film Alapítványt. De a legfőbb támogató, a Magyar Mozgókép Közalapítvány, érthetetlen módon, a sikerek ellenére sem ad egyetlen fillért sem.
- A Magyar Művészetért Díj egyfajta elégtétel?
- Elégtételre nem vágyom. Mindig a vidéket, a kisembert tartottam szem előtt, azt a vidéki világot, tisztes vidéki szegénységet akartam megmutatni, ahonnan én is jöttem. Lassan, ötvenéves koromra, sok-sok mozaikdarabkából összeállt a kép. Az elismerések azt a szemléletet erősítik meg, amit képviselek.

Ezek is érdekelhetnek