Aki pótolhatatlan

Agárdy egy lapra tette fel az életét, a színművészetnek élt. Nyolcévesen már a világot jelentő deszkákon állt szülővárosában, Szegeden. És mintha meg lett volna tervezve az életműve: pályája legvégén, nyolcvanhárom esztendősen utoljára visszatért a szegedi szabadtérire, a János vitézben a francia királyt játszotta. Vendégszerepelt a Márai-darabbal is, mindannyiszor tombolt a közönség. Díszpolgárrá választották.
Imádta szerepét Márai A gyertyák csonkig égtek című darabjában. A rendező, Iglódi István szinte az utolsó pillanatban "menekítette át" a színházból filmre, az idei filmszemlén mutatják be, Agárdy Gábornak pedig Életműdíjat adnak. Sajnos már nem tudja átvenni.
Két éve találkoztunk. Megfontoltan beszélt, arról például, hogy mennyire ragaszkodik a hagyományos színjátszáshoz. Szerinte a színész feladata az illúziókeltés. Kabaréban, drámában egyaránt. Így búcsúzott tőlünk: "Köszönöm, hogy eszükbe jutottam."
Mi köszönjük - az életét!