Anyanyelvi őrjárat

A kérdés, amelyet Godán Éva szombathelyi olvasónk nekünk szegezett, igencsak figyelemreméltó; mindenképpen érdemes arra, hogy itt, az Anyanyelvi őrjárat rovatban válaszoljunk rá. Idézek  leveléből: "A fedetlen fejű emberre azt mondjuk: hajadonfővel jár. Vajon ez a kifejezés összefügg a 'férjhez megy' jelentésű bekötik a fejét szólással? Ez esetben érdekesség ugyanis, hogy míg bekötni a fejét csak nőnek lehet, addig hajadonfővel, azaz kalap, sapka nélkül férfi is járhat."
A kérdés jogos, mivel azt figyelembe véve, hogy a két kifejezés valóban összefügg, csakugyan valamiféle következetlenséget vélhetünk felfedezni a nyelvhasználatban. Vizsgáljuk hát meg közelebbről is hajadonfővel szavunkat! A hajadon nyelvünkben melléknévként is, főnévként is él 'nem férjezett (nő)' értelemben. Eredeti jelentése azonban nem ez volt, hanem 'fedetlen(ül), hajas(an)', s a 'nem férjezett' jelentés éppen azért alakult ki, mert régen a leányok, ellentétben a fejüket kendővel bekötő férjes nőkkel, fedetlen hajjal jártak. A d a hajadon szóban kicsinyítő képző, amelynek funkciója itt valamivel való ellátottságot kifejező melléknév alkotása, az n pedig valószínűleg határozórag, amely idővel elvesztette ezt a szerepét. Tehát elsősorban nem is a hajadonfővel, hanem maga a hajadon szó függ össze a bekötik a fejét valakinek szólással. Bekötni a fejét ugyanis csak nőnek, leánynak, azaz hajadonnak lehetett, férfinak nem. Amikor levélírónk arra mutatott rá, hogy hajadonfővel voltaképpen férfi is járhat, rátapintott az igazságra, hiszen a hajadonfővel fő jelentése csakugyan annyi, mint 'födetlen fejjel', s csak a XIX. század óta használatos, azazhogy fordul elő olykor 'hajadonként' értelemben.
A kérdésre ezzel voltaképpen válaszoltam is, de még adós vagyok annak bemutatásával, hogy a hajadonfővel  határozószónak vele nagyjából egyenrangú társa is van, a hajadonfőtt - jelentése ugyanaz, de hangulata a tt határozórag archaikus volta miatt valamivel régiesebb a hajadonfővel formáénál -, népes, nyelvjárásias társuk pedig még jó néhány van, húsznál is több. Szemléltetésül csupán néhányat említek meg az Új magyar tájszótár gazdag anyagára támaszkodva. A gyűjtők hajadonfejjel változatot jegyeztek fel Hódmezővásárhelyen, valamint a Székelyföldön. Hajadonfejt formára bukkantak a Győrtől délre található Écs faluban. Hajadonfőn alakra leltek többek között Kolozsváron, illetve hajadonfén-re a Balatontól északra elterülő Kisdörgicsén. Néhány további alakváltozat, mind 'födetlen fejjel, sapka, illetve kalap nélkül' jelentésben: hajadonfént a Kiskunságból, hajdonfűtt Gyuláról, hajonfőn Nagykanizsáról, hajonfőtt a Szigetvár alatt a déli országhatár közelében levő Kákicsról.
Abban azonban téved a levélíró, hogy "bekötni a fejét csak nőnek lehet". A bulvárlapok "jóvoltából" ugyanis úgy két évtized óta mind gyakrabban arról értesülünk, hogy férfinak kötik be a fejét. Magam sem örülök ennek, hiszen ez ellentmond annak a kedves népi szokásnak, hogy az úgynevezett kontyoláskor az ifjú menyecske fejére föltették a főkötőt, azaz valóban bekötötték a fejét, de a tények makacs dolgok; azokat nem szabad elhallgatni. Lehet, hogy utódaink száz év múlva már férfira is használhatják a bekötik a fejét szólást. De ha ez így lesz, akkor a jövőbeli magyar nyelv minden gazdagsága ellenére szegényebb lesz egy olyan szólással, amely nemcsak jelent valamit a használóinak, hanem őriz is valamit népünk múltjából, ősi hagyományaiból.