Megrázó üzenet a múltból

Valaha az Alföldet kis falvak sűrű szövevénye hálózta be, s így volt ez egészen addig, amíg a sorozatos háborúk a nagyobb városok oltalmába nem terelték az embereket. A tatár-, de még inkább a törökjárásig a mocsaras, vizes világból kiemelkedő hátságokon húzódott meg a lakosság, megélhetést, de elsősorban védelmet keresve magának a hadak dúlása elől. Sajnos, ez sem adott biztos menekvést a háborútól, aminek megrendítő bizonyságát hozta felszínre a régészek ásója Cegléd határában.
Gulyás Gyöngyi régész, a ceglédi múzeum munkatársa egy Árpád-kori falu leletmentésekor az egykori település életének utolsó pillanatait tárta föl a rátörő tatárok pusztításának megkövült nyomaival. A feltáruló kép alapján kezdetben úgy tűnt, az itt élőknek sikerült a rájuk rontó horda elől még időben elmenekülni javaikkal együtt, de ahogy haladtak előre a munkával, egyre gyakrabban ütköztek az egykori borzalmak emlékeibe. A környező árkokban fiatal leány és két férfi csontváza döbbentette meg őket, egyikükön még most is látszott az életét kioltó kopjadöfés nyoma. Végül egy házban még a sokat látott szem számára is megrázó látványra bukkantak. A ház lakói közül két gyermek, egy kisfiú és egy kisleány édesanyjukkal együtt próbált menedéket lelni magának az épület sarkában álló kemencében, a szoba padlóját a sietős, de már kudarcba fulladt menekülés jeleként szétdobált tárgyak - valószínűleg minden vagyonuk - sokasága borította. A fiú még most is, évszázadok múltán kezében szorongatott egy ácskörzőt végső fegyverül. Teteme alatt IV. Béla király ezüstpénze, ez lehetett a zsebében rejtegetett, féltett kincse. A menedék sajnos nem óvta meg őket, a leletek alapján felfedett történet szerint az égő háznak a kemencébe tóduló füstje végzett velük, miközben a családfő harcát vívhatta valahol a támadó ellenséggel.
Az ásatás azt is föltárta, hogy az utolsó pillanattal a falu története is örökre befejeződött. Sohasem települt újra, régi lakói is - ha egyáltalán túlélték a tatárjárást - másutt kezdtek új életet. Talán az átélt  borzalmak emléke űzte őket új vidékre.