Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
- Valamikor én is szerkesztettem újságot? - tűnődött idős látogatóm, amikor megtudta, mi a foglalkozásom. - Tizenegyen állítottuk össze, napi ezer példányban, három nyelven jelent meg. Angolul, németül és persze magyarul is. Kézi rotációs gépen nyomtuk. Olyan masinával, amilyennel a háború idején röplapokat is gyártottak. Persze maga nem élte át a háborút, honnan tudhatná? Nem panaszkodhattunk az érdektelenségre. Biztos olvasótáborunk volt, hiszen ingyen osztogattuk egy teljes hónapig, amíg a tengeren voltunk.
- Talán ezerötszázan utaztunk azon a hajón: nők, férfiak, családosok és magányosok, köztük százötvenkét magyar. A hajónk - folytatja az emlékezést - 1946-ban egy német kikötőből az ausztráliai Sydneybe tartott új hazát kereső európai kivándorlókkal. Mit nyújtottunk nekik a naponta megjelenő újsággal? Friss híreket a navigációs szobából, arról, hogy merről fúj a szél, számíthatunk-e viharra, milyen szélességi fokon járunk, ilyesmiket. Az embereket persze az is érdekelte, mi lesz a napi menü, ki nyert éppen a kártyaszobában, hogy egy magyar asszony egészséges kisfiút szült, szóval azok az apró-cseprő pletykák, amelyek egy nagyon összezárt közösségen belül kerengtek. Voltak benne fotográfiák is, főleg az első osztályon utazókról. A legjobban mindenkit az foglalkoztatott, mire számíthat a megérkezéskor, amiről "praktikus tanácsok bevándorlóknak" címmel közöltünk információkat. Például a hajtetű irtásáról, és sajnos arról is, hogy a tüdőbajosokat visszapaterolják az óhazába... - ingatta fejét az öregúr, akitől megtudom, a hajóújságokat finom bőrbe köttetve őrzi ma is.
Képzeletben továbbpörgeti élettörténete lapjait. Magyar anyanyelvű román állampolgárként az érettségi után Brassóból jött Budapestre építészetet tanulni. A sors úgy hozta, hogy mérnökként mégsem dolgozott, mert kitört a második világháború. De ő rádiós tisztnek beosztva megmenekült a harctéri öldökléstől, hiszen tudták, hogy gyerekkora óta a rövidhullámú rádiózás sok-sok díjat nyert szerelmese. Abban is szerencsés volt, hogy nem orosz, hanem amerikai hadifogságba esett, és hát nem mindegy konzerven és csokoládén élni vagy Szibériában kiéhezetten halálra fagyni. Ám a fogság után haza, mármint Romániába már nem kívánkozott. Magyarországra, sőt még Európába sem, a zajos Amerika pedig soha nem vonzotta. Valahová nagyon messzire vágyott, és - sok rádiós társa lévén ott- végül Ausztrália mellett döntött.
Két dollárral, a kivándorlók hajón kapott apanázsával a zsebében indult a kenguruk földjére. Egyedül, barátok, ismerősök nélkül. Megérkezése után konyhán dolgozott, hatalmas kondérokat súrolt, követ mosott, sepregetett. Amikor megkapta az állampolgárságot, ausztrál nőt vett feleségül, és biztosítási ügynök lett. Büszke a három fiára és arra, hogy sikerült önálló biztosítási ügynökséget alapítania.
- Tizenöt éve nyugdíjaztam magam, két dédunokám van. De a rádiózás örök szerelmem maradt. Házunk egyik kuckójában, amely a nejem szerint merő kupleráj, éjszakánként még vén fejjel is folyton az éterben zsongok. Budapestről most Brassóba utazom. Nem haza... Nekem ennyi év után az már odakint van - mosolyog szomorkásan. - Ahol hajnalban kifüggeszkedik a nap az égre, délben fullasztóan poros a hőség, kora este meg hirtelen ránk szakad a dermesztő sötétség. Magyarország szerintem sokat szépült, mást nem tudok róla mondani, mert soha életemben nem politizáltam. Viszont, képzelje, szerkesztek ám egy rádiós lapot! Nagyon szép külleműt, a nejem azt mondja róla, a rádiósokon kívül senkit nem érdekel. Pedig, higgye el, ebben is vannak pletykák...
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu