Anyanyelvi őrjárat

A címet Petőfi Sándortól kölcsönöztem. Ám amíg lánglelkű költőnk ilyen című verse egy bűbájos szerelmi dalocska - első szakasza így hangzik: "Esik, esik, esik, / Csókeső esik; / Az én ajakamnak / Nagyon jólesik" -, addig az én írásom csókeső helyett valódi esőről, csapadékról szól. Nem ok nélkül, ugyanis Horváth Béláné debreceni olvasónk bizonyos esőfajtákról érdeklődik levelében. "Meteorológusainktól újabban gyakran hallom az általam már eddig is ismert jégeső helyett a fagyott eső, jeges eső kifejezéseket. Ezek mind ugyanazt jelentik?" - kérdezi. Hogy helyesen s érdemben válaszolhassak, a szótárakon kívül a néhány éve elhunyt neves szakembernek, Zách Alfrédnek egy légkörtani jelenségekről szóló munkáját, valamint napjaink közkedvelt meteorológusának, H. Bóna Mártának a szakmai tanácsait is felhasználtam.
Mivel a kérdés már eleve bizonyos sajátos halmazállapotú csapadékfajtákra irányul, a levélben említett két elnevezéshez hozzáteszek egy harmadikat, s válaszomat azzal kezdem.
Ónos eső. Új értelmező szótárunk így adja meg jelentését: 'lehullva rögtön megfagyó sűrű eső'. Érdemes tudni, hogy az ónos eső esőcseppjeit túlhűlt vízcseppek alkotják. Ezek a cseppek tárgyakba, talajba ütközve azonnal megfagynak, jégbevonatot hoznak létre az amúgy is megfagyott talajon, negatív hőmérsékletű tárgyakon. Régebben nevezték ólmos eső-nek is, sőt, korábban ez a megjelölés volt a szokásosabb. Nyelvjárásainkban különösen kedvelt ez a forma. Az egy évszázaddal ezelőtt megjelent, de hasonmás kiadásban napjainkban is kapható, Szinnyei-féle Magyar tájszótár csupán a Székelyföldről tart számon ónos eső adatot, egyébként csak ólmos eső-ről tud, s az Ormánysági meg a Szegedi szótárban is csak ólmos eső alakkal találkozunk. De az utóbbi egy-két évtizedben kialakult az a rend, hogy ahol a súlynak van jelentősebb szerepe, ott a nagyobb sűrűségű ólom használata a természetesebb (ólmos fáradtság, ólmos bot, ólomlábakon jár), a csapadékról szólva azonban az ónos jelzőé az elsőbbség: ónos eső, ónos szitálás.
Jeges eső, jégeső. Ezeket akkor emlegetjük, ha a vízcseppek - legalábbis részben - nem vízcsepp formájában jutnak el a talajig, hanem már az alsó fagyos légrétegben megfagynak. Ezt jól érzékelteti fél évszázaddal ezelőtti, hétkötetes értelmező szótárunk jégeső-meghatározása is: "Kisebb-nagyobb, szabálytalan alakú jégszemekből álló csapadék, amely nagy nyári zivatarok alkalmával rendszerint esővel vegyesen, záporszerűen hull". A jégeső mindig gomolyos szerkezetű felhőből származik, legtöbbször zivatarfelhőből. H. Bóna Mártától tudom, hogy bár csakugyan inkább nyári csapadéknak számít, bármelyik évszakban előfordulhat. Ugyancsak az ő közlése, hogy noha a jeges eső kifejezés szintén felbukkan napjainkban is, a szakmai használatból már kiszorulóban van, mivel a jelentése azonos a jégeső-ével.
Fagyott eső. Ennek családjába tartozik a jégdara és a hódara is. (Ez utóbbi az értelmező szótár szerint: 'hóból képződött apró jégszemcsékből álló csapadék'.) Fagyott eső úgy keletkezik, hogy magasabban lévő, melegebb rétegből eső esik, amely a talaj felé közeledve 0 fok alatti hőmérsékletű rétegbe érkezve megfagy, s a talajt már szilárd halmazállapotban, gömb- vagy kúpos alakban - ahogy Zách Alfréd írta egy helyütt: ""borsó" állapotban" - éri el.
 A fagyott eső a talajra érve kopog, pattog, zajt csap. Jellegzetesen téli időjárási jelenség, a hideg napok utáni enyhülés gyakori kísérője.