Apai vétkekkel megverve

Tiszta lappal indul minden új emberi élet - gondolnánk, miközben sejtjük, s idővel meg is bizonyosodhatunk róla, hogy ez nincs egészen így. Cáfolja például az is, ha gyermekeink ilyen-olyan tulajdonságaiban magunkra, szüleinkre vagy éppen nagyszüleinkre ismerünk. Vagyis a tiszta lap nem egészen tiszta. Valami már ráíródott, sőt, az örökítőanyagba vésődött. Sokáig azt gondolták, az apa csak a haja színében, szeme vágásában, szép, egyenes testtartásában ismerhet a fiára. Mára egyre nyilvánvalóbb, hogy például alkoholizmusában is?

KultúraValló László2006. 03. 31. péntek2006. 03. 31.
Apai vétkekkel megverve

A tudomány művelőit régóta foglalkoztatja a káros szülői szenvedélyek hatása az utódnemzedékre. Amíg nem vált ismertté az ember géntérképe, az alkoholista apák utódaiban jelentkező gyakoribb iszákosságot a rossz példa hatásával magyarázták. De már akkor is sejtették, hogy emögött valami több is megbújhat. Ez a "több" egy olyan anyag formájában mutatkozott meg a kutatók előtt, amelyet az alkoholista apák fiúgyermekei szervezetében fedeztek föl, s amely alkoholszomjat vált ki bennük. A következmény pedig: az iszákos apa gyermeke eleve nagyobb, ellenállhatatlanabb késztetést érez az alkohol iránt, mint az, aki ilyen tekintetben tiszta lappal indult. Napjainkban az ember genetikai állományának ismeretében egyre inkább fény derül a káros szenvedélyeknek az örökítőanyagban előidézett változására, ami előrevetíti a szenvedélybetegségek káros következményei örökletes továbbadásának lehetségességét.
Epigenetikai tényezőknek nevezik a tudósok azokat a géneken kívüli környezeti hatásokat, amelyek befolyásolják az öröklődési állományunkat. A minket körülvevő valóságos, konkrét környezeten kívül például a sejtmag környezete, az azt körülvevő sejtplazma is ilyen epigenetikai jellegű. Kísérletek bizonyították, hogy a sejtplazma összetétele hatással van az újraprogramozásra is. Hogy hogyan? Amikor például az ivarsejtek egyesülése következtében megindul a sejtosztódás (amelyből majd egy új élet, egy gyermek születik), a sejtplazma hatása érzékelhetően megmarad, azaz a sejtek egyesülésével nem törlődik teljesen a múlt, nem indul teljesen tiszta lappal a magzat.
Annak megválaszolása, hogy bármilyen ártó külső hatás pontosan hogyan hagy nyomot a génállományban, még további vizsgálódásra szorul. Lehet, hogy a válasz az úgynevezett metilációban rejlik. Tudni való, hogy az óriás DNS-molekulát alkotó kromoszómákra és kisebb egységeikre, a génekre nagyon változatos formában egészen kis molekulák (függelékek) kötődnek, amelyek sajátos formájukkal, egyedi mintázatukkal befolyásolják a szervezet működését. Ennek a függeléknek a DNS-molekulán megjelenő formája az úgynevezett metiláció. Az ivarsejtek egyesülése útján újraprogramozott sejt tulajdonságai pedig - azon belül is a külső hatásokra érzékeny sejtplazma anyagi minősége - nagymértékben függnek e függelékek számától és mintázatától.
Eszmefuttatásunk alátámasztására álljon itt az a kísérlet, amit a kilencvenes években végeztek Angliában. Újszülött babákat és családjukat vonták be a vizsgálatba. Az apák közül több mint ötezren dohányoztak, 166-an már tizenegy évesen is szívták a cigarettát. (Az ilyen szervezet az átlagosnál is érzékenyebb és támadhatóbb.) Amikor a kutatók összegezték a dohányzás férfiágon tapasztalt egészségügyi következményeit, megállapították, hogy a korán (már tizenegy évesen) dohányzó férfiak fiai az átlagosnál kövérebbek voltak, miközben lányaikra ez nem volt érvényes. Vagyis fiaikban sem maradt (rossz) következmény nélkül az apák káros szenvedélye.

Ezek is érdekelhetnek