Egyet fizet, kettőt kap

Juronics ugyanis megrendezte az eredeti daljátékot, amelybe belekoreografált egy kortárs táncjátékot. Ez utóbbiban jelenik meg a magyar nép évszázados hányattatása. Az öreg Háry nem kocsmasarokban adomázik szájtátva bámuló hallgatóknak, hanem sínylődő rabtársaiban mesékkel tartja a lelket. A daljáték a költői füllentésekkel a vágyak birodalmába csalogat, a táncjáték pedig drámaiságával és helyenkénti brutalitásával a bús magyar sorsba húz. A rendezés markánsan kihangsúlyozza az ellentéteket. Az A jó lovas katonának... kezdetű híres toborzóra például igazi Juronics-féle fetrengős-szenvedős kortárstánc-kettősök láthatók. Két Háry is szerepel: az öreg obsitos (Sirkó László) kortalan modern kosztümben fiatalkori nyalka huszár önmagával (Szegedi Csaba) járja be a vágyak birodalmát. A többször felcsendülő Tiszán innen, Dunán túl politikai hovatartozástól függetlenül meghatja a nézőt, a fehér öltönyös, Hárytól rettegő Napóleonon (Kiss Jenő) viszont teljes világnézeti egyetértésben, felszabadultan lehet röhögni.
Hárynak azért bocsátjuk meg a füllentéseit, mert tudjuk, hogy rá nem érvényes Arany János intelme: "Költő hazudj, de rajt' ne fogjanak!" Maradjunk hát annyiban, hogy öreg obsitosokon és költőkön nem kell számon kérni meséik valóságtartalmát.