Tévéjegyzet

Mindig feladja a leckét a televíziónak egy háromnapos ünnep, különösen a vallási tartalmú ünnepnapokkal nehéz mit kezdenie. A húsvét az átkosban nyuszira és népszokásokra szorítkozott, aztán meg átestünk a ló túlsó oldalára. A kilencvenes évek elején-közepén ilyenkor reggeltől estig bibliai témájú vagy más, egyházi jellegű filmet, műsort adtak, amelyek persze ilyen dömpingben törvényszerűen kioltották egymás hatását. Az utóbbi egy-két évben, mintegy közmegegyezésre jutva, minden csatorna a bibliai téma-tutti biztos alapfilm-amerikai nyál hármasegység jegyében ontja ránk három napig programjait.
A Jézus Krisztus Szupersztár rockopera már a második-harmadik generációt hódítja meg, s jól sikerült a filmváltozat is. A nagyszerű zene, az ötletes látásmód és a kiváló szereplők nem feledtetik azonban a "librettó" alapvető hibáját: Jézus halála a feltámadás nélkül csak félbehagyott történet. Merész lépés volt a TV2-től, hogy bemutatta az utóbbi idők legtöbb vitáját kiváltó filmjét, a Passiót, Mel Gibson alkotását. Magam a film hívei közé tartozom, két éve a moziban igazi katarzist éltem át. El nem tudtam képzelni, hogy ez a megdöbbentő, felzaklató, szörnyűséges naturalizmusában is felemelő mű miként érvényesülhet a képernyőn. Megérint-e valamit a tévé előtt pizsiben sörét kortyolgató, csipszet nassoló vagy fél szemmel a gyereket vigyázó néző lelkében? Hát nem, sajnos, nem jött át. Azért mégsem kárhoztatnám a csatornát: így legalább az is láthatta, aki eddig nem tudta, mi fölött folyik a némelykor teljesen tévútra terelt vita világszerte. Lám, a Ben Hurral nincs probléma, azt aztán mindenki megérti, hiszen minden feltételnek megfelel: bibliai téma, izgalmas, jó történet, nagyszabású kiállítás, könny és romantika, s bár hollywoodi stílben, de azért a jó ízlés határait nem nagyon átlépve szórakoztat és okít századszorra is. (Bár nem hinném, hogy a kocsiversenyt még egyszer életemben képes volnék végignézni...)
Vannak aztán olyan alaptörténetek, amelyek különböző feldolgozásokban vetésforgóban végigjárják a tévécsatornákat. Monte Cristo, Robin Hood, Makrancos hölgy - ezekkel nagyot nem lehet tévedni. S persze szőke nők minden mennyiségben, csinos, nyávogó, rózsaszín ruhás amerikai sztárok... S bár a Doktor Szöszi vagy a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? című műremekek sokat ironizálnak a szőke csajszik csacskaságain, egy dupla csavarral mégis igazi, nyálas szöszi-filmet állítanak elő. Ezek után már kinek lett volna ereje megnézni azt a történetet, amelyben a dán koronaherceg inkognitóban összeszerelmesedik az amerikai farmerlánnyal?!
Két hete azt írtam, a Megasztár mostani szériája nézhető, kellemes, de nem ad valódi élményt. Ezt most vissza kell vonnom! A legutóbbi döntő sok szép és élvezetes percet adott. És az egész, háromnapos húsvéti műsorfolyam egyetlen szakrális pillanata ezen a színpadon született: Rúzsa Magdi egy magyar-szerb népdalt énekelt, ahogy mondta, a megbékélésért. Ahogy e sorokat írom és felidézem a képet és hangot - még most is könnybe lábad a szemem.