Anyanyelvi őrjárat

Nyelvünk számos szóalkotásmódja között - amilyen a szóösszetétel, a szóképzés, a szóelvonás vagy a mozaikszó-alkotás - van egy, amelyik voltaképpen valamilyen ismerethiánynak köszönheti létét. Ez a szóalkotásmód a szóértelmesítés. Lényege az, hogy a beszélők egy része nem érti ezt vagy azt a többnyire idegen szót, de megpróbálja értelmezni, megpróbál beleérezni valamilyen általa is ismert nyelvi elemet. Akár azon az áron is, hogy ennek megfelelően egy kicsit módosítja is a számára ismeretlen szó hangtestét, hangalakját. Jó néhány szót köszönhetünk ennek a szóértelmesítési törekvésnek! Így keletkezett hajdanában a latin polianthes tuberosa növényelnevezés utótagjából a nép ajkán a tubarózsa. Így alakult át a szintén régi, egyébként olasz eredetű táca szó tálcá-vá, holott a tál egészen más eredetű szó stb. Ha már - évszázadok vagy legalábbis évtizedek alatt - végbement ez az átalakulás, akkor azt természetesen el kell fogadnunk, tudomásul kell vennünk. Amíg azonban még ingadozik a nyelvhasználat, addig, úgy vélem, nem érdemes véglegesnek tekinteni s a szóértelmesítés jegyében rögzíteni a megváltozott szóalakot. Ilyenkor jobban tesszük, ha inkább tudatosítjuk az eredetibb, tehát változtatás nélküli formát, különösen akkor, ha az sem idegen, azt is könnyű megérteni. Szemléltetésül bemutatok olvasóinknak két példát.
Kezdjük a kézpénz-zel! A helyesírási szabályzat sz-szel íratja a szót, mégpedig nem azért, mert hangtani okokból csakugyan így ejtjük - a zöngétlen p az előtte álló z-t magához igazítja, s zöngétlen sz-szé teszi -, hanem azért, mert minden valószínűség szerint a kész melléknév az előtagja. A készpénz eredetileg azt jelentette: 'előkészített, készenlétben tartott pénz'. Mindezek ellenére, tehát a szónak hangtani okok miatt már eleve sz-szel való ejtését, valamint a kész-szel való összefüggését egyaránt semmibe véve nemritkán bukkanunk a z-s írásmódra. Íme, egy példa az egyik kedvelt bulvárlapnak egy rablásról beszámoló cikkéből: "A lakásban összeszedték a kézpénzt és az ékszereket, majd távoztak." Vagy egy hasonló témájú másik egy megyei lapból: "A rablás gyanúsítottja egy kecskeméti, huszonhárom éves fiatalember, aki úgy tudta, hogy a vállalkozónál rendszeresen nagy összegű kézpénz van." Jó tehát tudni, hogy mindkét z-vel írt készpénz hamis pénz, azaz helyesírását tekintve hibás, elfogadhatatlan.
Második példaszavam a gémkapocs. Jó néhányszor bukkanunk é-vel írott alakjára, még egy olyan könyvben is, amelyben éppen feltalálóját emlegetik. Íme: "Gémkapocs. A gémkapcsot 1900-ban a norvég Johann Vaaler találta fel."
Ahhoz, hogy ki találta fel, érdemben nem tudok hozzászólni, a szó eredetét azonban a neves anglistának, Országh Lászlónak kutatásaiból jól ismerem. A gemkapocs szó előtagja nem a hosszú nyakáról jól ismert gázlómadárnak, a gémnek a nevével, hanem a 'csiszolt drágakő' jelentésű angol gem szóval azonos. Ez úgy került a szóba, hogy amikor a múlt század húszas, harmincas éveiben Magyarországon is forgalomba hozták az angliai gyártmányú iratkapcsokat, ezeknek az irodai eszközöknek ez volt az eredeti márkanevük: GEM paper clips. Ebből nálunk előbb GEM papírkapocs lett, majd ez rövidült gemkapocs-csá, immár g-vel ejtve.
Szóértelmesítések - írtam cikkem címében. Magam is azt vallom, hasznos szóalkotásmód a szóértelmesítés. De csak akkor éljünk vele, ha valóban szükség van rá! A készpénz és a gemkapocs esetében, mint láttuk, nincs.