Anyanyelvi őrjárat

Néhány hónapja elpanaszoltam, hogy közmondás- és szóláskincsünk patinás, értékes darabjai a pontatlan használat, majd ennek nyomán a téves forma elterjedése következtében nemegyszer összekeverednek egymással. Valamilyen keverék változatban többnyire még így is megmaradnak ugyan, s ennek alapjában véve örülhetünk, de tudatában kell lennünk annak, hogy így már nem oly mértékben ékkövei, virágai nyelvünknek, mint korábban. Akkor ezt az eget-földet megmozgat szólásforma elemzésével szemléltettem, ma három további keverék szólásra hívom fel olvasóink figyelmét. Talán még nem is jön későn ez a figyelmeztetés!
'Összevesznek egymással' értelemben már néhány évtized óta felbukkan, sőt mindinkább megszokottá válik nyelvhasználatunkban ez a szólásféle: összerúgják a port. Egyik-másik szólástárunkban már szerepel is ez a változat. Nem dől össze a világ, ha végül is ez válik fő változattá, hiszen ez is színesíti beszédünket, de azért hadd tisztázzuk: az igazán szemléletes forma nem ez, hanem az összerúgják a patkót változat. Tessék csak belegondolni! Ha csupán a port rúgják össze, annak nincsen csattanása, legföljebb porfelhő borítja be a vitázó feleket. De ha a patkók ütköznek össze, akkor azok csengenek-pengenek, még szikrát is hánynak! Hát érdemes a poros, jellegtelen összerúgják a port szólásféle kedvéért lemondani a korábbi színes, szemléletes változatról?
Ugyancsak terjedőben van ez a szólásszerű kifejezés is: tücsköt-békát kiabál valakire. Azaz: minden rosszat ráfog. Valójában, ha helyesen használjuk a szólást, nem tücsköt-békát, hanem kígyót-békát kiabálunk valakire. Hogy miért pont kígyót és békát? Azért, mert a kígyóban a régiek bibliai, ószövetségi hatásra a bűn megtestesülését látták, a békát pedig a boszorkányok állatának tekintették. Akire tehát kígyót-békát kiáltottak, azt a boszorkányperek idején boszorkánysággal vádolták. A tücsök, legalábbis a szólások világában, nem a béka, hanem a bogár mellé illik. Ugyanis aki válogatás nélkül mindenfélét összevissza beszél, arra mondhatjuk, hogy tücsköt-bogarat összehord.
Harmadik példaként nem egy már elterjedőben levő keverék szólást mutatok be, hanem egy olyat, amely még inkább csak alkalmi eltévelyedés "termékének" látszik. Egy vidéki, helyi újságban erre a mondatra figyelt fel egy levélírónk: "Az én házasságom akkor már romokban hevert, ahogy mondani szokták: már nem az ásó, kapa és a nagyharang, hanem csak a két gyerek tartott össze bennünket."
Olvasóink bizonyára máris érzik, hogy itt valami nincs rendben. Az ásó, kapa és a nagyharang ilyen formában való emlegetése korántsem az összetartás kifejezésére szolgál. Az a kívánság ellenben igen, hogy ásó-kapa és a nagyharang válassza el az ifjú házasokat egymástól, ez ugyanis azt jelenti, hogy csak a halál válassza el őket. Talán azért alakult ki ez a szólás, mert az ásónak-kapának a sír megásásakor, a nagyharangnak pedig a temetéskor van fontos szerepe. Nemegyszer a nagyharang említése nélkül, s néha még az elválaszt ige említése nélkül is a halálnak szépítő felidézése az ásó-kapa. Egy Erdélyi János gyűjteményében található régi közmondás szerint "Hosszú betegségnek ásó-kapa vége."
Vagyis, ha azt szeretnénk, hogy valamelyik hozzánk közel álló ifjú párnak hosszú és boldog legyen a házassága, akkor bátran kívánjuk nekik, hogy ásó-kapa válassza el őket egymástól, azt azonban ne is reméljük, hogy az ásó-kapa és a nagyharang majd össze is tartja őket, ugyanis nem erre való.