Prózaírónak hosszú élet jár

- Érez különös bizsergést könyvfesztivál vagy könyvhét idején?
- Régebben a könyvhét számomra kiemelkedő időszak volt. Nemcsak íróként, egy darabig a könyvheti műsor szervezőjeként is nagyon izgatottan nyüzsögtem. E tevékenységet azután abbahagytam. Úgy érzem, a könyvhét jelentőségét évről évre csökkenti a fesztivál. Kár, hogy így van, de így van. Most már igyekszem egyszer-kétszer dedikálni, és összpontosítani arra, hogy minden megmaradó időm az írásra fordítódjék.
- Szeret visszanézni a múltba?
- Többé-kevésbé ez a foglalkozásom. A dolgom. De azért tudom, az a legfontosabb, hogy az ember a jelenben éljen. Erre törekszem, amikor nem az íróasztalomnál ülök. Ott azonban alapanyagom majdnem mindig az, ami volt. Ritkán: ami lesz.
- Hogy volt - hogy is volt? Mire gondol vissza jó szívvel?
- Ifjúságomat nehéznek éreztem, gyerekkoromat még nehezebbnek, 1950-ben születtem. A részletek utóbbiról a Zenga zénekben olvashatók, előbbiről a Félnótában és a Váltás című kötet novelláiban. Pillanatnyilag csak a Zenga zének kapható, ez az én döntésem.
- Miért döntött így?
- Azért, mert így is túl sok könyvem található meg a boltokban. Talán egyszer erőt veszek magamon, és hagyom, hogy a Félnóta is újra megjelenjék, nem tartom elég sikerültnek azt a regényt. A kiadó újra és újra szorgalmazza. De hogy előző kérdéséhez visszatérjek: mestereimre, hajdani barátaimra és jó ismerőseimre szeretettel emlékszem. Sokat köszönhetek nekik, és ezt soha nem titkoltam. Ezzel kapcsolatban a részletek a Hogy volt-ban találhatóak.
- Végigvehetnénk az életművét...
- Magam is kissé gépiesnek vélem a címek fölsorolását, ám egy szerző életével kapcsolatban mégiscsak a könyvei a legalapvetőbb források, akkor is, ha az illető elvont vagy posztmodern dolgokat publikál.
- Könyvein kívül mi marad az utókorra önről?
- A három gyerekem. Vagyis a főműveim. Könyveim megmaradásában nem is lehetek biztos.
- Fontos lehet egy írónak, éppenséggel Vámos Miklósnak, hogy egyszer, mondjuk, érettségi tétel legyen?
- Nem. A kötelező irodalom címkéje gyakran az olvasás legfőbb akadálya. Az átfutás nem számít olvasásnak. Persze jó volna ifjú szívekben élni, de ahhoz nem iskolai előírások révén szeretnék eljutni, hanem... csak úgy magától.
- Könnyen vagy nehezen viseli a népszerűséget?
- Nehezen. Nem vagyok ismert embernek való. A helyzet sajátos módon még nem változott, pedig a rendszeres tévézést már jó régen abbahagytam. Nem is szeretnék ezen változtatni. Az Alexandra könyvesházbeli, írókkal folytatott beszélgetéseimet rögzíti a Pax tévé. Ugyan nem tudom, pontosan hol fogható. De ennyi médium az én életemben elég.
- Mennyi időre tervez előre?
- Hatvanéves koromig tudom, mit szeretnék megírni. Két regényt. Az egyikre jegyzetelek, a másikba már valamelyest bele-belekaptam.
- Ahogy halad előre a korban, egyre jobban kitárulkozik. Nem sokat tudunk magánéletéről, a szemfüles olvasók azonban felfedezhetnek néhány privát vonatkozást a műveiben. Enged a nyomásnak?
- Nem. A korral jár bizonyos érzelgősség meg az a vágy, hogy ha majd menni kell, az ember üres koffert vigyen a túlvilágba. Gáll István, a rég elfeledett prózaíró, aki atyai barátom volt, gyakran mondogatta: prózaírónak hosszú élet jár. Magam is ebben bízom.
- Internetes naplójában nagyon személyes mondatokat találhatunk kocsijairól, feleségéről, gyermekeiről, nimfapapagájáról. Ilyen infóknak a bulvársajtó is örülne!
- Magam olykor megteszem, ha kell, de hogy más tegye, azt nem tűröm el, hogy nyakatekerten Cyranóval válaszoljak. Nem tűrném, de olykor nincs módom tiltakozni. Kerülöm a bulvársajtó kedvenc vadászterepeit, a sikkes partikat, fogadásokat. Életem nem titok. De a magánélet azért magán, mert azt jobb ember megtartja magamagának. Ha hagyják.
- Az író legtöbbször a saját életéről ír. Vagy nem?
- Az olyan író, mint én, föltétlenül. Minden regényem és novellám körülbelül fele önéletrajzi álláspontú. Csak az a baj, hogy a kifejezetten erre kíváncsi olvasóknak nem nyújtok támpontot arra nézvést, hogy melyik fele.
- Filmjei már vannak, és immár tripla lemeze is kapható. Örül neki?
- Ezek csupán kellékek a fő dologhoz, a prózai munkákhoz képest.
- Meglepett, hogy naplót vezet. Mióta?
- Az enyémet 1981 óta vezetem. Gyakorlatilag panaszkönyv. Ha bajom van, beleírom.
- Mit tesz, ha felkeresik fiatal, kezdő írók? Milyen tanácsokat ad nekik?
- Ha felkeresnek, és felkeresnek, szolgálhatok őszinte véleménnyel, tanáccsal, baráti szóval. Meg egyéb segítséggel, ha kérnek, így tehát ez részben tőlük függ. Sajnos az egészen kezdők köreiből oly sok megkeresés érkezik, hogy azoknak nem tudok maradéktalanul eleget tenni.
- Milyen érzésekkel dönt a Nemzeti Kulturális Alap irodalmi szakkollégiumának elnökeként?
- Azzal a bizonytalan érzéssel, hogy nincs jó kuratóriumi döntés, csak közepes vagy rossz. Túl sokan sértődnek meg. Túl sokan kérnek vagy remélnek protekciót. Nehezen hiszik el, hogy én ragaszkodom pártatlanságomhoz. A legnagyobb baj az, hogy a pénz persze soha nem elég. Sőt, olykor kifejezetten kevés.
- Kritikus önmagával szemben?
- Igyekszem az lenni. Régebbi munkáim újabb kiadásakor például sohasem tudom megállni, hogy beléjük ne javítgassak itt-ott. Sajnos gyakran másokra is azt a mércét alkalmazom, mint magamra. Ez ugyan becsületes eljárás, de olykor sérelmeket okoz.
- "Bármibe kezd, és jól megy, jóformán rögtön elunja" - olvastam valahol önről. Tényleg így van?
- Inkább úgy mondanám, hogy a tevékenységeket igyekszem csak addig űzni: 1. amíg élvezetet okoznak, 2. még úgy érzem, tudnám kicsit jobban csinálni. Amikor már nem, igyekszem abbahagyni. Egyetlen állandó tevékenység van, s remélem, marad, az életemben: a prózaírás.
- Milyen valójában? Derűs, kiegyensúlyozott vagy mélabús, depresszív alkat?
- Igen, talán ez mind, így, ilyen sorrendben.
- Látja magát kívülről?
- Igen; de persze én nem olyannak látom magamat, mint mások. Általában valamivel rosszabbnak, gyengébbnek, csúnyábbnak stb. Amin hátralévő életemben még dolgoznom kell.
- Ritkán mosolyog...
- Tévedés, csak nem mindig látszik rajtam.
- Kik a barátai?
- Legfontosabb barátaim meghaltak. Most családi körben pótlódnak, amennyire ez lehetséges.
- Mi nem tetszik a világban?
- Szinte semmi, de minden javítható egy picit, súgja a derűlátó énem.
- Elégedett ember?
- Aki elégedett, az megállt. Nekem még, úgy érzem, sok a haladni valóm.