Anyanyelvi őrjárat

Egy olvasónk szinte megrovóan írja hozzám küldött levelében, hogy a helyesírási szabályzatot lapozgatva a talp alattnyi - illetve ahogy ő írja, egy szóba foglalva: talpalattnyi - írásforma helyett ezt a változatot találta a szótárban: talpalatnyi. "Hogy követhettek el ilyen durva hibát a szótár szerkesztői - kérdezi szinte ingerülten -, amikor nyilvánvaló, hogy a talpalattnyi hely, föld vagy bármi más pontosan annyi, amennyi a talpunk alatt elfér. Sem több, sem kevesebb!"
Mivel levélíróm láthatólag biztos az igazában, megértem indulatait. Jeles elődömnek és egyik mesteremnek, Lőrincze Lajosnak egy négy évtizeddel ezelőtt megjelent könyvéből tudom, hogy akkoriban is többen sérelmezték ezt az írásmódot, olyannyira, hogy még a Magyar Tudományos Akadémiát is megrótták érte. Ehhez hozzátehetem: magam is találkoztam még az utóbbi években is a szónak az olvasónk szája íze szerinti talpalattnyi formájával is. Éppen ideje tehát, hogy foglalkozzunk vele anyanyelvi őrjáratunkban.
El kell ismerni: azok - köztük levélírónk is -, akik a talpalatnyi szóban az alatt névutó jelenlétét feltételezik, erre még némi indíttatást is kaphatnak Arany Jánosnak A hamis tanú című költeményéből. Annak az egyik népballadánkat feldolgozó versnek a "hőse" egy Márkus nevű öregember, aki a bíróság előtt megesküszik arra, hogy az a föld, melyen esküjét téve áll, "Nem tarcsai birtok, - ladányi határ". Igen, de a versből azt is megtudjuk, hogy "Lám a vén Márkusnak esze volt előre: / Talpa alá tette, úgy esküdt a földre", azaz - Arany lap alji magyarázatát idézve: "egy darab ladányi földet készített jó előre a talpa alá", s így a hamis tanú voltaképpen igazat (is) mondott, mivel ő valóban a talpa alatt levő földecske ladányi voltára esküdött. Néhány hónapja egy előadásról hazafelé tartva éppen Körösladányon autóztam keresztül. Egyszer csak egy vendéglő tűnt fel az úton. Ez volt a neve - remélem, jól emlékszem -: Vén Márkus kocsmája. Íme, a település még őrzi is a ballada emlékét!
Ám mindezek ellenére mégis csak azt mondhatom: az alatt névutónak semmi köze a talpalatnyi-hoz. Nem véletlen, hogy hiába kutatunk nyelvünkben ilyen megfogalmazású kifejezések után: két ablak közöttnyi távolság, asztal alattnyi hely stb. Nemigen bukkanunk ilyenekre, ellenben bőven találunk olyanokat, amelyekben a -nyi képző közvetlenül valamilyen mennyiséget, mértéket kifejező szóhoz kapcsolódik, mint például csipetnyi paprika, tenyérnyi fürdőruha, ujjnyi (nem pedig ujj alattnyi) vastagság, szélesség.
Minthogy talpalatnyi szavunk korántsem valami újabb fejlemény, hanem régi tagja szókincsünknek, olyan magyarázatot kell keresnünk, amely összhangban van az imént előadottakkal is. Ez a magyarázat kétségtelenül csak az lehet, hogy a talpalatnyi szóban a 'valamit talppal ellát', illetve 'gyalogol, gyalog megy' jelentésű talpal ige rejlik, s ennek -at névszóképzős talpalat származékához kapcsolódik a -nyi képző. A népies talpalat szó jelentését a Nyelvművelő kézikönyv így jelöli meg: 'talpnyi mérték, illetve lépés'. Ahogy tehát a leheletnyi szellő olyan enyhe, alig észrevehető, mint a lehelet, úgy a szerkezetében, felépítésében ehhez hasonló talpalatnyi föld is olyan kicsiny földdarab, hogy szinte nem több egy lépésnyinél.
Persze ez sem mindig kevés. Gondoljunk csak Luciferre, aki Madách Tragédiájában így perel az Úrral: "... egy talpalatnyi föld elég nekem, / Hol a tagadás lábát megveti, / Világodat meg fogja dönteni."