Humorból font aranygyűrű

- Hol a gyűrűje, nem hordja?
- Megdagadt a kezem ebben a melegben, nem jön fel. Pedig méretet vettek.
- Nem illúzióromboló, hogy mire átadják a Karinthy-gyűrűt, a díjazott már megjárta az ékszerészt, és nincs meglepetés?
- Nálam úgy volt, hogy felhívott egy bennfentes ismerősöm, s azt mondta, fiacskám, készítheted az ujjad. Aztán felhívott egy gyártásvezető, és megadott egy címet, hová menjek az ujjamról méretet venni. De ez így jó, mert elhúzódik az öröm, és nem csak arra a kétperces, infarktus közeli állapotra szűkül le, mint egy Oscar-díj-átadáson.
- Miért éppen most kapta az elismerést? Mintha mostanában teljesen eltűnt volna. Régen volt még Maksa-híradó a királyi tévében, aztán fel-felbukkant különböző kábelcsatornákon.
- A humor kihalt a televíziókból. Én sem értem, milyen savanyú alakok vezetik ezeket az intézményeket, de majdnem minden vidám műsor megszűnt. Pedig ez az ország még akkor sem Győzike népe, ha a kereskedelmi televíziók ezt szeretnék. Jó úton haladunk a teljes elhülyülés felé, de még van pár millió ember, aki szívesen röhögne többet valami színvonalasabb humoron is. Járom az országot, tudom, az emberek szomjaznak a humorra.
- Mitől függ, mikor milyen humorra van igény? Nálunk a közéleti humornak van hagyománya, hála a sok évtizedig fennálló ilyen-olyan diktatúráknak, amikor ez volt a szelep, itt ment ki a gőz. A humor ürügyén röhöghetett az ember egy jót a hatalom visszásságain, 1990 után viszont csaknem eltűntek a viccek, kevésbé divatos a közéleti humor.
- Így van. A rendszerváltozás után nem kellett már szelep, mert mindenki azt mondott, amit akart. Néhány humorista helyett immáron egy parlamentnyi politikuson lehetett röhögni szabadon. Valamikor a Bokros-csomag után tért vissza a közéleti humor, és az azóta regnáló kormányok gondoskodnak róla, hogy mérgünkben legyen min röhögnünk. Minél több a nehézség, annál több a vicc. Lám, ez egy élni akaró, egészséges nemzet. Bár az országban nem egyformán igénylik a humort.
- Netán létezik magyar humortérkép?
- Nagyon is. Meghívásaim hetven százaléka Kelet-Magyarországra szól, a nyugati régiót szinte már csak Győr és Veszprém képviseli az életemben, azokat a helyeket viszont nagyon szeretem. Persze nem általánosítok, lehet, hogy a kollégáknál pont fordítva van.
- Hol a legsavanyúbbak?
- Nem bántanék meg senkit, de például az osztrák határszél nem mindig ismeri a tréfát.
- Miért idegenkedik a politikai viccektől, a közéleti humortól, s helyette inkább az élet napi ügyeit, emberi gyarlóságainkat pécézi ki?
- Nem látom át a politikát, ezért jobb, ha nem is foglalkozom vele.
- Pedig mostanában eleget hallhattunk arról, hogy apósa az agrárminiszter. Vele sem beszélgetnek ilyesmiről?
- Az apósom a legfelkészültebb agrárszakemberek egyike és hihetetlenül kedves ember. A feleségem papája, a gyerekem nagypapája. Én az ő foglalkozásáról annyit tudok, amennyit egyszer egy állatorvosbál megnyitójára a sertésbetegségekről betanultam. Az pedig nem sok. A politikai elkötelezettségét pedig maximálisan tiszteletben tartom, ahogy mindenkiét. Ennyi.
- Visszatérve, miért most jött ez a rangos elismerés?
- Mert apa lettem.
- Bővebben?
- A tévés munkáim kiesése miatt több időm jutott a családra és a rádiókabaréra. Ebből született először a kislányom, Boglárka, tavaly szeptemberben, majd az Apa lettem című, közel tízperces rádiós számom. A magam viccelődő stílusában megírtam mindazt, amit megéltem a feleségem terhessége alatt, Bogi születésekor és utána. Olyan frenetikus sikere volt, hogy továbbírtam, s ahogy gyarapodnak az élmények, úgy terebélyesedik a szám. Már legalább félórás.
- Mire a gyerek érettségizik, kész a Szabó család.
- Simán. De addig is írtam belőle 150 használhatatlan tanácsot kispapáknak. Úgy áll a dolog, hogy hamarosan kiadó is akad.
- Ez arra utal, mintha kicsit távolodni akarna a napi, főleg vidéki fellépésektől. Sok a hakni, az utazás?
- Nem, sőt én vagyok az, aki bárhová elmegyek! De közben ősztől a Komédium Színház repertoárdarabja leszek: két estemet is műsorra tűzik. Az egyik egy rövidebb öninterjú, a másik pedig a Fürdősapka kötelező című est.
- Ez Hofi Gézát idézi, neki volt fürdősapkás száma!
- A cím utal rá, bizony. Folytatni akarom, amit Hofi elkezdett, csak politika nélkül.
- Hofival jóban volt?
- Sajnos nem ismerhettem meg személyesen, pedig imádtam!
- Ez hogy lehet?
- Egyszer láttam színházban, és persze sokat tévében. Másodszor is meg akartam nézni, már megvettem a jegyet, de egy fellépés miatt nem tudtam elmenni. Pár hét múlva meghalt.
- Akkor sem értem, hogy nem találkoztak, hiszen 25 éve van a pályán, s nem akkora ez a magyar humorszakma!
- Mi egyedül dolgozunk, mint a bérgyilkosok.
- Önök, humoristák tényleg olyanok, mint a legenda szerinti cirkuszi bohócok: eléggé savanyú pofák?
- A többség igen.
- A felesége hogy bírja?
- Azért van nekem otthon is humorom, és, hál' isten, a feleségemnek is. Ez hozott össze minket. A humor, meg az, hogy vidéki.
- Ezt hogy érti?
- Nem véletlenül éltem tíz évig egyedül az első házasságom után. A pesti lányok tapasztalataim szerint jóval anyagiasabbak, azt mondják, szeretlek, s közben érzem, hogy fejben már számolnak is, mennyit néznek ki belőlem... Egy vidéki lányra viszont rá lehet bízni a családot, neveltetéséből, egyszerűségéből fakadóan sokkal jobb háttér, mint egy félig műanyag városi bige...
- Ne haragudjon, ez nem durva leegyszerűsítés?
- De igen! És persze általában nem is igaz...