Anyanyelvi őrjárat

Figyelemre méltó s alighanem sok olvasónkat nagyon is érdeklő kérdéssel tisztelt meg  alig pár napja a Szabad Föld egyik előfizetője, a hajdúbagosi Kapitány Mária. Idézek leveléből: "Miért bántják sokan a Szabolcsba évszázadokkal ezelőtt betelepült szlovákokat azzal, hogy tirpákoknak, a dohánytermelőket, dohánykertészeket pedig azzal, hogy kukásoknak gúnyolják őket?  És mi köze ennek a kukásnak a mostani szemétgyűjtő kukához?"
Nem is egy kérdés ez, hanem három, s utána még valamiféle tanulságnak is kellene következnie. Kevés a hely hozzá, de igyekszem érdemben válaszolni.
1. A tirpák szó a nyelvünkben valóban egy főleg Nyíregyházán és környékén élő, szlovák származású népcsoportot jelöl, s bár ez nem szükségszerű, valóban hozzákapcsolódhat némi roszszalló mellékíz. E tekintetben egy kicsit emlékeztet a sváb szóra, amely egy bizonyos délnémet nyelvjárást beszélő népcsoportnak a neve. Ahhoz is hozzátapad(hat) valamiféle lebecsülő hangulat,  s ezért hivatalosan magyarországi németek-ről beszélünk, de az élőnyelvben ma is élnek - s nem is bántóak - a sváb népzene, sváb bál elnevezések. A tirpák szó nemkívánatos, de nem is szükségszerű mellékíze abból ered, hogy e szónak a szlovákban 'faragatlan, félkegyelmű, ostoba' jelentése is kifejlődött, s ez, noha nem magyar fejlemény, nálunk is érezteti hatását.
2. A kukás a magyarban tájszóként él az ország középső s keleti felében., s a dohánytermesztéssel foglalkozók megjelölésére használatos. Alapja a 'kampó, horog' jelentésű szerbhorvát kuka. Ennek -s képzős magyar származéka a kukás szó, amely a dohánykertészek egyik jellegzetes eszközére, a dohányfüzérek szárításakor használt fahorogra utal. Ez sem feltétlenül gúnyos hangvételű szó, amit bizonyít, hogy népdalainkban is megtalálható ("A tanyasi kukás legény / Jaj de nagyon beteg szegény" stb.), de kétségtelenül kifejlődött rosszalló íze, gúnyolódó hangulata is.
3. S hogy mi közük van az eddig emlegetett kukásoknak a napjainkban használatos szemétgyűjtő kukákhoz? Az égvilágon semmi! Ezeket a jellegzetes szemétgyűjtő tartályokat még csak alig fél évszázada ismerjük s használjuk. A szó a csehből származik, s ennek az a magyarázata, hogy annak idején magukat a szóban forgó szemétgyűjtő teherautókat, valamint a hozzájuk tartozó tartályokat Csehszlovákiából importáltuk. A cseh szó végső forrása azonban a német KUKA betűszó, amely a Keller und Knappich Augsburg gyár nevének kezdőbetűiből alakult.
A kérdés(ek)re ezzel már válaszoltam is,  de a tanulsággal, amelyre cikkem elején utaltam, még  adós vagyok. Ez pedig az, hogy ha valamilyen szónak bántó, mások számára visszatetsző íze, jellege, hangulata is lehet, nagyon fontoljuk meg, hogy hol, milyen körben s milyen beszédkörnyezetben élünk vele. A népnevek, kisebb-nagyobb népcsoportok nevei  különösen nagy óvatosságra kell hogy késztessenek bennünket. Íme, levélírónk is szlovákokról írt, nem tótokról, holott a tót szó ugyanazt a népet jelenti, csakhogy ahhoz egy évszázad óta rosszalló mellékíz tapad. (Bezzeg, Mikszáth Kálmán 1881-ben írt művének címe még Tót atyafiak!)
Ugyanígy vagyunk egy sereg más nép(csoport) nevével  is. A legfontosabb az, hogy mindig tartsuk tiszteletben mások érzékenységét. Aki magát romának nevezi, az legyen a mi nyelvhasználatunkban is roma. Aki cigánynak, az cigány. Aki tirpáknak, az tirpák, s  - hogy a dohánykertészek se maradjanak ki - aki kukásnak, az kukás. De csak az!