Csikóhalnak apja az anyja

A természet furcsa szerzeményei a nagy vizek csendes korallzátonyai környékén tanyázó tengeri csikóhalak. Van köztük pár milliméteres és két-három arasznyi is. Testük akár egy nagy s betű, a lóéhoz hasonló, búbos fejükön csillogó szem ül, s elefántormány formájú szájukkal szippantják be az apró rákokat, algákat, moszatokat. Csigába kunkorodó farkukkal kapaszkodnak, így "ölelik át" egymást is a násztánc idején. Zöldes, sárgás, barnás színükkel jól álcázzák magukat, így nehezen kivehetők a tengerfenéken. Ma még nem tudni pontosan, hány alfaja létezik a tengeri csikónak.
A hímek hasán erszényszerű költőtáska függ, abban hordják ki a piciket. A csikóhal apa kötelességtudó szülőnek bizonyul, mert tápanyag termelésével gondoskodik a költőtáska szövetébe ágyazódott ikrák fejlődéséről. A hím vemhessége körülbelül hat hétig tart, és amikor elérkezik az ideje, görnyedve-egyenesedve préseli ki magából a kicsi utódokat. A parányi újszülöttek közvetlenül világra jöttük után a víz felszínére úsznak, és úszóhólyagjukat feltöltik levegővel.
A felnőtt állatoknak kevés természetes ellenségük akad, csontszerű lemezekből és gyűrűkből álló páncéljuk megvédi őket a ragadozóktól. Az embertől azonban nem, aki rendületlenül kutat utánuk a tengerfenéken, többek között a délkelet-ázsiai partok mentén. Jó piaca van ugyanis a tengeri csikónak, szép pénzt fizetnek érte a kereskedők. A megszárított halat többnyire porrá őrölve adják tovább a kuncsaftoknak, akik csonttörés, szívbaj gyógyítására, illetve impotencia ellenszereként használják. A kíméletlen halászat következtében napjainkra riasztó mértékben megcsappant az állománya.