Tévéjegyzet

Lassan annyi mobiltelefon működik Magyarországon, amennyi a lakosok száma.  Korra, nemre, anyagi helyzetre való tekintet nélkül mobilozunk - és persze sms-ezünk. Utóbbi hovatovább egyik legkedveltebb kommunikálási módunk lett. Ez az ország imád sms-ezni. Több mint egymillióan szavaztak például abban a létfontosságú ügyben, hogy Györgyusz vagy Ági maradhasson tovább a "való villában"! Amióta pedig egyes tévécsatornák bevezették, hogy bizonyos műsoraik idején a képernyő alján szalagon futnak a nézői sms-ek, új lendületet kapott a műfaj.
Nehéz megítélni, milyen indokok vezetik a nézőket, amikor reggeli fogmosás és kávéfőzés között hirtelen mobilt ragadnak. Erős felindulás? Vagy kiérlelt, megfontolt véleményalkotás? (Pláne, hogy nem is lehetnek biztosak benne, megjelenik-e üzenetük a képernyőn.) Ezekben a napokban persze nem csodálkozhatunk az indulatok fellángolásán. A két legnagyobb párt táborába tartozó sms-ezők már eddig sem nagyon tartóztatták magukat, de most aztán sokan végképp fröcsögnek a gyűlölettől. "Állatok a Kossuth tériek!" , "Te vagy az állat!" , "A nép nevében...", "Ne merjetek a népre hivatkozni!" - és így tovább. Persze a két vezér kapja a sűrejét: Gy. F. és O. V. azonos mértékben vált ki heves gyűlöletet és rajongást. A beírók olykor egymásnak esnek. Aki ismeri az internetes politikai fórumok stílusát, nem is csodálkozik rajta, hogy lehülyézik, leállatozzák egymást a másik táborba tartozók. Olyan emberek is, akik személyes kontaktusban bizonyára nem tennének ilyet. A névtelenség bátorsága olykor elképesztő durvaságot szül.
A TV2 mostanság igyekszik egyenlő arányban közölni az ellentétes véleményeket. Talán így akarja jóvátenni az előző heti igen gyenge szakmai teljesítményt a reggeli műsorban. A Mokka két új műsorvezetőjének túl nagy falat volt a tüntetés és a tévéostrom témája, elfogultan, kapkodva, hisztériásan reagáltak. Tudva, hogy se szeri, se száma a média szakoknak, felmerül bennem a kérdés, Baló György vajon tanít-e valahol interjúkészítést? Mert ha valaki taníthatja a politikai újságírást, az ő. Kiváló teljesítményt nyújtott a köztévében: mindkét féltől keményen, felkészülten, de udvariasan, civilizált hangnemben kérdezett, nem hagyta magát lerázni, de személyeskedésre sem vetemedett. (Gabikát és Jenőkét beíratnám hozzá némi utóstúdiumokra...)
Folynak az sms-ek. A legdurvábbakat kiszűri a szerkesztő, de marad azért beszólás jócskán. S persze az egyéni panaszok: "Nyolc napig voltam beteg, és kirúgtak", "Minimálbérből nevelem a két gyerekem." Mások meg, finomlelkűen, azon siránkoznak, hogy miért nem ért szót magyar a magyarral, miért nincs egység, miért nem gondolkodik mindenki egyformán az ország sorsáról. Vannak, akik abban látnák a gazdaság megmentését, ha a képviselőknek felére vennék vissza a fizetését. És aztán persze olyan néző is akad, aki a képernyő alján futó csíkban üzen: "Szeretlek, Cica!", "Boldog szülinapot, Józsi!" Valójában csak azokkal az sms-ekkel nem vagyok kibékülve, amelyek a névtelenség bátorságával  megbántanak embereket:  "Hogy nézel már ki, Claudia!?", "Csukjanak diliházba, Henrik!" Ugyanis ez nem bátorság, hanem sunyi tahóság.
És még egy bajom van a műfajjal. Tudom, hogy ha sietünk, nem mindig javítjuk ki az elütéseket, nem figyelünk a helyesírásra, egyszerűsítjük a szavakat. Csakhogy, bármily magvas és bölcs lenne az üzenet, így igen primitívnek tűnik. Van például egy magyar szó, amely valahogy igen sok sms-ezőn kifog - kacsázik utánuk, mint hajó után a rosszul megrakott uszály -, valóságos kín látni a képernyőn, ahogy minden reggel többször is feltűnik imigyen: "muszály".