Világformáló számítógép

De vissza az elejére, az elektroncsőhöz, amelyet az 1900-as évek elején találtak föl, s amely először volt alkalmas igenek és nemek láncolatát adni oly módon, hogy képes volt megszüntetni, illetve fölerősíteni a rajta áthaladó elektromos áramot, és ezáltal be/ki kapcsolóként lehetett használni. Márpedig a be/ki jelekkel számokat lehetett megjelölni, leírni (kódolni), s ezekkel az elektromos jelekkel - egy program utasításait követve - a legkülönbözőbb számítási műveleteket lehetett elvégezni. A fejlesztés később arrafelé haladt, hogy a kutatók igyekeztek egymásnak megfelelő láncba kötni az elektroncsöveket a minél nagyobb számolási, számítási teljesítmény céljából. Hamarosan azonban zsákutcába jutottak. Egyrészt az elektroncsövek ilyen láncolata hatalmas méretűvé tette a számítógépeket, amit már aligha lehetett fokozni. Másrészt gyakran előfordult, hogy az elektroncső egyszerűen eldurrant, megbénítva ezzel az egész rendszert.
Jönnie kellett egy másmilyen megoldásnak, s az 1947-ben meg is érkezett. A Bell Telephone laboratóriuma kutatóinak találmánya volt ez: a tranzisztor, amelynek színre lépése sokak szerint olyan jelentőségű az emberiség történetében, mint a kerék használata. A laboratórium által kifejlesztett tranzisztorok egyrészt egészen parányiak voltak, másrészt félvezető (germánium, szilícium anyagú) kristályaik révén tudtak mindent, amit az elektroncső tudhatott. Csak éppen sokkal kevesebb helyet igényeltek, és megbízhatóbban működtek. A fölhasználásukkal készült számítógépek már olcsóbbak és helytakarékosabbak voltak, noha bőven akadt még köztük szobányi méretű.
A következő fontos állomás esztendeje 1959, amikor a Texas Instruments mérnökei tömérdek tranzisztor összekapcsolásával megalkotják az integrált áramkört, mai közkedvelt nevén a csipet. 1971 az integrált áramkör további tökéletesítésének fontos megállója: az Intel egyik mérnöke révén megszületik az Intel 4004, az "egycsipes számítógép", a világ első mikroprocesszora, amely egyetlen szilíciumcsipből áll, és már hatvanezer művelet végrehajtására képes másodpercenként. Ezt már használni lehetett olyan területeken (számítógépekben, ipari robotokban), ahol szükség volt egy "agyra", amely értelmezi, elfogadja a bevitt adatokat, követi a program által adott utasításokat, és műveletei, illetve számításai eredményét kimeneti jelként adja közre.
A számítógép külső és belső egységei fejlődésével párhuzamosan egyre általánosabbá vált az információk különféle változatainak digitalizálása: a grafikus formák, képek és hangok "átírása" számok formájába, azaz kódolása. A digitális technika forradalmasította a jeltárolást, illetve -továbbítást, és viharos gyorsasággal terjedt. Térhódításának egyik fő oka, hogy a digitális információ végső soron olyan adatlánccá egyszerűsíthető (redukálható), amely csupán két értéket használ: a nullát és az egyest, vagyis azt a bizonyos nemet és igent. Az ezekből alkotott bináris számok azért alkalmasak az elektronikus tárolás és továbbítás céljaira, mert az elektromos áramkörnek (integrált áramkörnek) két, egymást váltogató állapotát követelik meg, mégpedig a "be" állást (amit az 1 jelent) és a "ki" állást (aminek pedig a 0 a megfelelője). (Ezen az alapon tettük azt a megállapításunkat, hogy igenekkel és nemekkel leírható a világ.)
Az Intel 4004 megjelenésétől hatalmas iramú fejlesztések indulnak, és sorra jelennek meg az egyre hatékonyabb számítógépek, mindenekelőtt az Apple Macintosh és az IBM fejlesztőmérnökeitől. 1981 nyarának vége az a dátum, amikor a mikroprocesszorból széles tömegek számára elérhető mikrokomputer válik: megszületik a világ első mai értelemben vett PC-je (personal computer, azaz személyi számítógép), az IBM 5150-es. A most éppen 25 esztendős világszenzáció egy különös, nagy darab írógépre hasonlító eszköz volt (képünkön), 64 kilobájtnyi memóriakapacitással. (Összehasonlításul: egy mai átlagos otthoni számítógép teljesítménye ennek négyezerszerese.) Az egér nélküli gép kezelése korántsem volt olyan egyszerű, mint a maiaké. Az operációs rendszer akkor még nem grafikus felületen futott; írásos parancsokat kellett megtanulni és begépelni, ami nehézkessé tette a használatot. Ez azonban nem tartott sokáig, mert az elképesztő piaci siker robbanásszerű fejlődést indított el a hardverek és a szoftverek területén egyaránt. Különösen nagy ívű volt az előrelépés a szövegszerkesztő, a táblázatkezelő, a grafikus, az oktató- és a játékprogramok tekintetében. A fejlesztés ma, a huszonötödik születésnap idején sem szünetel, s nem kizárt, hogy a személyi számítógép még csak ezután formálja át igazán a világot.