Anyanyelvi őrjárat

Akik a Szabad Föld Anyanyelvi őrjárat című rovatának cikkeit rendszeresen olvassák, azok bizonyára emlékeznek rá, hogy e rovatban több nem közismert, de szókincsünk gyarapítására nagyon is alkalmas szóalkotásmóddal foglalkoztunk már, így a szóvegyüléssel meg a szóelvonással. Annak, amelyet ma kísérlek meg bemutatni olvasóinknak, már a neve is szép, hiszen a hajnalhasadást juttatja eszünkbe. Ez a szóalkotásmód a szóhasadás.
Lényege az, hogy ha nyelvünkben valamely szónak különféle alakváltozatai fejlődnek ki - vagy egy más nyelvből egynél több változatban vesszük át lényegében ugyanazt a szót -, akkor megvan az esélye annak, hogy ezekhez a változatokhoz  idővel más-más jelentésváltozatok kapcsolódnak, s ezáltal a korábbi egy szóból kettő lesz. Mai elkülönült voltuk, külön-külön szóvá válásuk ellenére voltaképpen ilyen változatai egymásnak a bútor és a bugyor, a család és a cseléd, a csín és a csíny, a habar és a hadar, a nevelkedik és a növekedik, a perem és a prém, a sarok és a sark, a  vacak és a vacok. Mivel a puszta felsorolás keveset mond, nem szólva arról, hogy különben is csak csepp a tengerben, a továbbiakban néhány szóhasadás útján létrejövő szópárt valamivel bővebben is bemutatok.
Bozótos - bozontos. Az első szó ma azt jelenti: 'bozóttal benőtt', a második legfőképpen a sűrű és gubancosan kócos haj jelzője. Százötven-kétszáz éve még nem különült el ez a két szó. A felvilágosodás kora jeles nyelvtudósának, egyúttal írójának és költőjének, Verseghy Ferencnek egy 1808-ban írt munkájában például ezt olvashatjuk (az idézetek helyesírását itt is és a továbbiakban is némileg korszerűsítem): "kirohant édesanyja után egy tizenöt esztendős leányka bozótos hajjal". Itt tehát 'bozontos' jelentésben fordul elő a bozótos szó. Ám Vörösmarty egyik versében - éppen megfordítva - ez áll: "Bozontos part alatt /   A csalfa déli hölgy / Tovább tovább halad."  Napjainkra az egykori alakváltozatok két önálló szóvá váltak.
Csekély - sekély. Az elsőnek fő jelentése: 'kevés', a másodiké: 'csekély mélységű (víz)'. Ám Dugonics András Példabeszédeiben 1820-ban még ilyeneket találunk: "könnyű a csekély vizet meglábalni", "könnyű a csekély vízben elesni", Lipcsey Ádám írónak Árnyék című, 1891-ben megjelent  versében viszont ezt olvassuk: "A néki szánt sekély, keskeny gödörre / Előbb-utóbb mindenki ráakad." Csakhogy azóta végbement a szóhasadás. Egy több alakváltozatú és több jelentésű szóból két szó lett.
Padló - palló. Az első: 'helyiség aljának burkolata' a második: 'vastag deszkaszál, amely akár hídul is szolgálhat'. Csakhogy a Czuczor-Fogarasi-féle szótár a padló-t még 1870-ben is így értelmezi: 'deszka a hajó és part vagy két hajó közti közlekedés végett', Krúdy Gyula pedig  még 1906-ban is így írt: "A padlásról hallgatta [Bodó] ... nehéz sarkantyús lépések dobogását az ivó pallóján". (A szakállszárítón)
Vicsorog - vigyorog. Aki  vicsorog, az ma 'fogát haragjában fenyegetőleg vicsorgatja', a vigyorog jelentése ezzel szemben: 'fogait mutogatva illetlenül nevet'. Ám a XIX. századi  Bodon Józsefnek Az életből című, 1883-ban megjelent kötetében még ezt olvashatjuk: "Jött a pereces inas; vicsorgott a kicsikén, és megtapintotta rózsás lábacskáit". A főleg vadásztörténeteiről ismert Bársony István ellenben ugyanebben az időben így írt: "Hanem amint a borzas haragos kan nekik fordult, vigyorgó pofával torpantak meg [a farkasok]".
Hát nem különleges dísze, éke, egyúttal erőforrása nyelvünknek a szóhasadás?