Tévéjegyzet

Ha még egyszer születnék, vidéki kisasszony szeretnék lenni a XIX. század elején-közepén, Angliában. Legjobb lenne persze egy szép kastélyban meglátni a napvilágot, de azzal is kiegyeznék, ha a lelkész vagy az orvos művelt és illemtudó leánykájaként sétálgathatnék napernyőm alatt. Feltéve, hogy a közeli kastély urának akad egy nősülendő fia. El sem tudok képzelni ennél kellemesebb életet. Biztosan sokan vannak még így, máskülönben nem lenne reneszánsza Jane Austen és Mrs. Gaskell regényeinek és a belőlük készült filmeknek. Hittük volna pár évtizede, hogy a jóformán csak irodalom szakos bölcsészek által ismert Büszkeség és balítélet hatrészes tévésorozata kultuszfilmmé válik? A napokban fejeződött be az m1-en a Mrs. Gaskell regényéből filmre vitt Édesek és mostohák című sorozat, s az ember sóhajtva kelt fel a fotelből, azzal az érzéssel, hogy még elnéztem volna... (Más kérdés, hogy egyik héten a sorozat egyik epizódja után közvetlenül láttuk a Jane Austen regénye alapján készült mansfieldi kastélyt: ugyanaz a kor, ugyanaz a falusi-kastélyos feeling, hasonló, kisasszonykás sztori, még az egyik szereplő is ugyanaz volt. Így, a műsorösszeállítók balkezessége révén, némileg egymásba folyt a két történet.)
Pedig a múlt szombaton választhattam volna egy másik csatornán például a Hangyák a gatyában című német vígjátékot, amelyet imigyen harangozott be a műsorújság: "A tizenöt éves Florian (...) egy reggel arra ébred, hogy kidomborodik a takarója, majd ágaskodó kis barátja közli vele: eljött az ideje, hogy aktivizálja. Florian már másnap rástartol az iskola legszebb csajára, aki mellesleg egy pszichopata barátnője..." Esetleg a Határsávban című opust, amelyhez így csiholnak kedvet: "Ed féltékeny a feleségére, és nem tudva, hogy éppen Jake a nő szeretője, megbízza, hogy őrizze az asszonyt, amíg átveszi piszkos úton szerzett pénzét. Az óriási összegre szemet vet egy kegyetlen gyilkos is, nem sejtve, hogy Jake is már régóta tervezi a rablást..."
Ehelyett a falusi körorvos okos és kedves lányának sorsát követtem, immár hatodszor. Miss Molly beleszeret a szomszédos kastély urának második fiába, aki eleinte a lány csinos és kacér mostohatestvérének udvarol, ám aztán rájön, hogy mégiscsak Molly való hozzá. S aztán - már aki nem hal meg közben - mindenki boldog lesz. Ennyiben summázható a történet, ami így igazán nem tűnik túl izgalmasnak. Ám az író, Mrs. Gaskell - miként a nála ismertebb Jane Austen is - egyszerre van birtokában a biztos írói tollnak és a legapróbb részletet is látó női szemnek. Mérsékelt és józan romantika, kellemes humor, vonzó értékrend - ez a XIX. századi angol realista írónők tudománya. Szeretnivaló nőalakjaik illemtudóak és erkölcsösek, de nem nélkülözik a küzdéshez szükséges bátorságot sem. A falusi Anglia utolsó idilli pillanatait olvassuk-látjuk, miközben - miként a bölcsészkaron tanultuk volt egykor - a városokban már tombol a kapitalizmus. A kertekben andalgó vagy a kandalló mellett hímezgető kisasszonyok legfőbb foglalatossága, hogy titokzatos fiatalemberekről álmodoznak. (A fiatalemberek rejtélyessége főként abból áll, hogy nem akaródzik nekik elvenni az ifjú hölgyeket - jegyzi meg rosszmájúan irodalomtörténetében Szerb Antal.) Nagyon pihentető ilyen filmeket nézni, dicséret illeti értük az m1-et. Ez is közszolgálatiság ám!