Telepesek indulnak a Holdra

Kell is az összefogás, hiszen a kihívás óriási. S ma még nyitott a kérdés: meghaladja-e a feladat az ember képességeit, lehetőségeit? Mert a tőlünk mintegy 400 ezer kilométeres távolságban keringő égi kísérőnkön ugyancsak barátságtalan viszonyok fogadják az oda érkezőt.
Noha az űrállomás pontos helyét még nem jelölték ki, valószínű, hogy a Hold északi (másodsorban a déli) sarkvidékére esik a választás. A sarkvidék azért jön szóba, mert ott a legtöbb a napfény, ami a telep lakóit látja majd el energiával napelemeken keresztül. Másfelől azonban azt remélik a kutatók, hogy a pólusok krátereiben előbb-utóbb találnak hidrogént, esetleg vízjeget. Ami nélkül (pontosabban: az ezekből előállított víz nélkül) nehezen elképzelhető hosszabb idejű tartózkodás a bázison. A kulcskérdés eldöntésére (hogy van-e vagy nincs víz a Holdon) a NASA két év múlva elindítja azt a Hold-szondát, amely a vizet különböző állapotaiban képes fölismerni.
A víz azért fontos igazán, mert belőle oxigén nyerhető, ami nélkül nem létezhet az ember. A légkör hiányából pedig olyan kellemetlenségek is származnak, mint például a szélsőséges hőmérsékleti viszonyok (a felszín hőmérséklete nappal a 100, éjjel a mínusz 150 Celsius-fokot közelíti meg), illetve az emberre ártalmas kozmikus sugárzás szabad áramlása. Nem kizárt, hogy ez utóbbi ellen úgy lehet majd a leghatásosabban védekezni, ha földbe (holdba) vájják az első telepeket.