Persze nem volt ez egyszerű vállalkozás, hiszen már az is eleve nehéz választás elé állítja a szerkesztőt, meddig menjen vissza időben, hogy átfogó képet adhasson a dán irodalomról. Anne-Marie Rstergaard (az előző igazgató felesége, nyelvi lektorként dolgozott az intézetben) egyik fő szempontjának tartotta a kortárs írók és műveik megismertetését, s az ötvenes évektől napjainkig válogatott legjelentősebb alkotásaikból. Azt is fontosnak tekintette, hogy a felsorakoztatott írások Magyarország és Dánia kapcsolatának kifejezésére is alkalmasak legyenek, mivel a két ország közti szakmai és baráti szálak leginkább az irodalom és a zene révén bontakozhatnak ki.
Versek, esszék, novellák, prózák, elbeszélések, regényrészletek olvastán kerülnek közelebb hozzánk a dán irodalom jelesei, mind az idősebb, mind a fiatalabb generáció képviselői, olyan íróemberek, akik jelentős életművel rendelkeznek, vagy épp csak elkezdték a pályájukat. Vannak köztük klasszikus utakon haladó és egészen merész hangot megütő szerzők. Nincs helyünk mindegyiküket felsorolni, de az iménti kettősség jegyében érdemes megemlíteni a dán irodalom nagyasszonya, Karen Blixen-Finecke nevét, aki csaknem két évtizedet töltött Afrikában egy svéd báró feleségeként, kávéfarmja csődje után hazatért szülőföldjére, ötvenévesen kezdte írói pályáját, s egyebek közt megírta afrikai élményeit, amelyek alapján a Távol Afrikától című Oscar-díjas film készült. A fiatalok közül a versekkel és novellákkal induló Helle Helle munkássága emelkedik ki, prózája a költészet és a valóság között mozog, néhány év alatt lett az új dán írógeneráció egyik legjelentősebb képviselője.
Érdemes elmélyülni tehát a januári Forrásban, ezt ajánlja Hanne Tornre, a most tizenöt éves Dán Kulturális Intézet jelenlegi vezetője is, aki, két elődjével egyetemben, hosszabb interjúban szerepel a tematikus szám végén.
