Álmodtam Amerikáról

Amerikai álom. Ki ne ábrándozna tizennyolc-tizenkilenc évesen arról, hogy meghódítja Amerikát, elszegődik egy füstös kis klubba énekelni, ott egyik pillanatról a másikra felfedezi majd tehetségét egy nagy hatalmú menedzser, és benyomja a Broadwayre. Csillogó világ, sztárság, kényeztetés. Éppen úgy, ahogyan Barbra Streisandnak vagy Liza Minellinek dukált.
Bíró Eszter erről álmodott.
Kicsit megízlelte a sikert itthon, hiszen alig múlt tizenhat, amikor eljátszotta a Miss Saigon főszerepét, fel is kapta rá a fejét a szakma, ő lett az év hangja. Elsőre felvették a színművészetire. Nagy lendülettel nekikezdett a tanulásnak, aztán hirtelen megvilágosodott előtte: négy évig úgyis eltűnik a nyilvánosság elől, hajthat a diplomáért, aztán jó esetben beindul a karrierje, hívják a rendezők, s ha megismerkedik egy fiúval, előbb-utóbb jön a gyerek is. Tipikus sors. Ebből nem lehet könnyen kiszállni. Már nem lehet felégetni maga mögött a hidakat. Vagy letesz amerikai álmairól, vagy megmásíthatatlan döntést hoz.
- Elmegyek. Szerencsét próbálok! - határozta el Eszter. Persze nem gondolt bele döntése mélységeibe, egy ilyen bátor lépést csak úgy tehet meg az ember, ha nem képzeleg előre a reá váró helyzeteken, egyébként sem jövőbe látó ő, amúgy meg, ha tényleg végiggondolja, el sem megy. Bátorság és kalandvágy, e kettő kell hozzá.
Az első éves főiskolás Bíró Esztert meghívták énekelni egy jótékonysági rendezvényre, ahol főleg amerikai vendégek alkották a közönséget. Elvállalta. Csupán annyit kért: a végén mondják be, minden vágya az, hogy Amerikában tanulhasson. Titkon azt remélte, hátha tud valaki tippeket adni neki. A műsor után meg is környékezték néhányan, felajánlva segítségüket. Ha akkoriban lett volna már internet, egy mozdulattal előhozza a kereső az amerikai színésziskolák címeit és honlapjait, de mivel ott még nem tartottunk, maradt a könyvtár a tájékozódásra. Eszter bújta a sok évtizeddel ezelőtti kiadványokat, minden színészettel kapcsolatos iskolát felírt magának, amely New Yorkban található. Aztán a címeket faxon kiküldte újdonsült amerikai ismerőseinek - akik azon a bizonyos jótékonysági koncerten felajánlották segítségüket -, arra kérve őket, nézzenek utána, hová lenne érdemes jelentkeznie. Egyre szűkült a kör, a végére két iskola maradt, amely szóba jöhetett. Mivel a híres New York University külföldieknek nem ad ösztöndíjat, amúgy pedig a legdrágább egyetemek egyike, nem sok értelme lett volna ott próbálkozni, úgyhogy egyedüli lehetőségként a The American Musical and Dramatic Academy kínálkozott, amit Liz Taylor és Richard Burton alapított a hatvanas években.
Eszter a színművészetin az utolsó percig titokban tartotta sorsfordító elképzeléseit. Csak a helyzetét nehezítette volna meg, ha másokat is beavat a terveibe, ha pedig nem sikerül bekerülnie a kinti akadémiára, jól leég a többiek előtt. Azt sem mondta meg, amikor felvették. Mintha mi sem történt volna, ugyanúgy járt az órákra, reggel nyolctól este hatig benn volt a főiskolán, utána tízig próbált, majd éjfélig angolt tanult, hogy letehesse a különleges amerikai nyelvvizsgát. Közben tengeren túli tanulmányaihoz megpályázta a Soros-ösztöndíjat. Presser Gábor és Kornis Mihály volt a mentora, a legmagasabb összeget szavazták meg neki. Az utazáshoz és a kinti megélhetéshez is kellett pénz, eladta hát az autóját, megvált néhány értékesebb ingóságától is. Ez tényleg komoly döntés volt.
- Most már nem hátrálhatok meg - e gondolattal szállt fel a repülőgépre.
Az első félév volt a legkeményebb. Esztert egymás után érték az új élmények, minden percét beosztották az iskolában. Nagyon sokat tanult, nemcsak a szakmáról, hanem az életről, a világról is. New Yorkban nőtt fel igazán. Amerikában jött rá, hogy felelősséget kell vállalnia a tetteiért, s egyedül csak magára számíthat. Nem hívhatja fel az anyukáját bőgve, ha bajba kerül, sok ezer kilométer távlatából úgysem tudna segíteni rajta.
- Te jó ég! Akarom én ezt? - mélázott el csöppnyi bérlakásában a nehéz pillanatokban.
És ezt akarta.
- Hogy mertél egyedül eljönni Magyarországról? - mondogatták vigasz helyett a társai.
A fiatalok számára kinyílt a világ, Eszter korosztályának már megadatott, hogy nyakukba vegyék a világot, és bárhol tanuljanak. De az is világossá vált számára, hogy ez a szabadság visszájára is fordulhat. Senkinek sem könnyű megtalálnia az őt megillető helyet, mindenkinek saját magának kell a tehetségét piacra vinni, mivel senkit nem érdekel mások hosszú távú karriere vagy életének alakulása. Megijedni és feladni nem szabad. Legfőképp a kitartáson múlik minden.
Az utolsó szemeszterben már elengedték a növendékeket meghallgatásokra. Bíró Eszter is rohangált egyikről a másikra. Ahhoz, hogy kiválasszák egy szerepre, folyamatosan szem előtt kellett lennie. Ha tíz castingből egy sikerrel végződik, az szép eredmény, de ha húszból jön össze egy, annak is örülni kell. New Yorkban nagy a túlkínálat, egy-egy mustrára legalább ötszázan jelentkeznek, sorszámot kell húzni, mint a bankban, reggel tíztől késő estig is elhúzódik a program, rettentően nehéz jól teljesíteni és megfelelő idegállapotban maradni a sorsdöntő pillanatban.
Eszternek szerencséje volt, az iskola után folyamatosan kiválasztották valamilyen feladatra. Egyszer a Broadway kapuját is átlépte, bemerészkedett a Rocky Horror Picture Show szereplőválogatására, pedig tudta, semmi esélye sincs, mivel az amerikaiak csak olyan művészeket alkalmaznak, akik tagjai a színészszakszervezetnek. És - láss csodát! - Eszter egészen az utolsó fordulóig eljutott, egy felkapott sztár között és közte döntött a bizottság - persze nem kell mondani, kinek adták a szerződést. De erre a teljesítményére nagyon büszke. Az pedig más lapra tartozik, hogy néhány hónap múlva megbukott a darab.
Diploma után jött az erőltetett menet. Bíró Eszter New Yorkban az Off-Off-Broadway-n, illetve Philadelphia színpadain is szerepelt különféle darabokban. Bekerült a Jézus Krisztus Szupersztár-turnéba, Mária Magdolnát énekelte, volt úgy, hogy naponta kétszer. A musicalt hetente nyolcszor játszották, csak a hétfő volt szabad. Amikor már közelítettek a hetvenedik előadáshoz, egyre világosabbá vált Eszter számára, hogy nem képes mindennap megújulni és ugyanolyan hatással énekelni. A turné végére összetört a lelke. Vérprofi produkció részese volt, de másfajta színészi létre vágyott. Felajánlották neki a szakszervezeti tagságot, "illegal alien" (vagyis: illegális marslakó) státusa szerint azonban nem léphetett be. Eszter megérlelte újabb döntését:
- Láttam, amit látni szerettem volna. Hazamegyek!
Nem vált valóra amerikai álma, legalábbis nem úgy, ahogy képzelte. A szívet-lelket kifacsaró szériaszínészet nem volt neki való, a kreativitásra, a személyiség kibontakoztatására nem jutott az időből. Imádta New Yorkot, de azért néha hiányzott már neki Budapest.
Mindent lerendezett, és hazajött. Mély nyoma maradt a kinti éveknek. Nem tudott szabadulni az élményeitől. Esztert fél évig depresszió kínozta. Nehezen mászott ki belőle. Kellettek új kihívások és sikerek. De sikerült.
Most új álmai vannak.