Anyanyelvi őrjárat

Olvasóinktól gyakran kapok olyan leveleket, amelyekben a szavak jelentéseinek megváltozását sérelmezik. Ezek a levélírók általában az idősebbek közé tartoznak, érthetően, hiszen nekik nagyobb rálátásuk van egy-egy szó életére. Jól emlékeznek arra, hogy milyen értelemben volt leginkább használatos ez vagy az a szavunk húsz vagy akár ötven évvel ezelőtt, s csodálkozva - vagy éppen bosszankodva - veszik észre, hogy ma már más a módi. A politikai töltésű kifejezések jelentésmódosulásait többnyire ellenérzéssel fogadják a nyelvhasználók. Sokan panaszolják például, hogy manapság a cáfol igét szinte mindig 'valamilyen állítást hamisnak, valótlannak nevez' értelemben használják, holott régen - mint mondják - a cáfoláshoz nem volt elég valakinek valamilyen állítását meghazudtolni, annak ellentmondani, hanem az állítás hamis voltát érvekkel is kellett bizonyítani. Az észrevétel megfelel a valóságnak annyiban, hogy fél évszázaddal ezelőtt csakugyan az volt a cáfol fő jelentése, amit a bírálók említenek. Ám tudomásul kell vennünk, hogy ami volt, elmúlt. Újabb szótárainkban a szó korábbi jelentésére már csupán egyetlen zárójelbe tett szócska utal, a következőképpen: 'valakinek az állítását, felfogását (érvelve) tévesnek, valótlannak jelenti ki. Azaz vagy érvelve, vagy érvelés nélkül. Ha egy szó jelentése, jelentésköre a beszélők számottevő részének nyelvhasználatában módosul, az semmiképpen sem nyelvi romlás, csupán a nyelv örökös változásának példája. Hogy erről olvasóinkat is meggyőzzem, két olyan szót is bemutatok, amelyet szintén megcsapott a jelentésváltozás szele, s amelyet mégsem szoktak bírálni, legföljebb rácsodálkozni, hogy ilyen is van.
Egyik példaszavam a koncert. Az idősebb nemzedék számára jellegzetesen komolyzenei hangversenyt, illetve versenyművet jelent, a fiatalabbak számára azonban - úgy két évtized óta - elsősorban pop- vagy rockzenei együttes(ek) hangversenyét idézi fel. A műsorfüzetek napjainkban már egyre inkább ennek figyelembevételével hirdetik a zenei programokat, egyrészt, mondjuk, a Debreceni Filharmonikus Zenekar Brahms-műveket bemutató hangversenyét, másrészt a Specko Jedno nevű együttes koncertjét ajánlva figyelmünkbe.
Másik, talán még az előbbinél is szemléletesebb szavam a szingli. Ez ugyanúgy nem új szó nyelvünkben, mint ahogy a koncert sem volt az, s végső fokon ugyanúgy a latinból származik, mint amaz is. A szingli a latin 'egyes, egyedüli', a grammatikában pedig 'egyes számú' jelentésű singularis származéka. Bizonyos sportágak nyelvében, például a teniszben, vitorlázásban már korábban is jól ismerték a szingli-t, de 'egyedülálló, egyedül élő' értelemben csak mostanában terjedt el. Napjainkban a szingli szót - a szintén a latinból származó angol single hatására - az egyedülálló, a karrierépítést a párkapcsolatnál fontosabbnak tartó személyek (leginkább nők) megnevezésére használjuk.
A szingliség újabban nagy divat, szinte életforma. Érthető, hogy az erre utaló szó, illetve szójelentés is beszökött hozzánk. Nekem azonban, aki a szingli szóval történetesen egy kártyajátéknak, a bridzsnek a nyelvében találkoztam vagy fél évszázada - ott azt a színt jelenti, amelyikből csak egy van az ember kezében - a szóról mindig ez az élcelődő, régi mondás jut eszembe: "Szingli király mindig üt!"