Piramisépítő nemzedékek

Az építmények méretezése, a síkok kialakítása olyan pontos, hogy a mai legkorszerűbb lézertechnikával sem lehetne különbül elvégezni. (Például a legmagasabb, a Kheopsz fáraó tiszteletére 4500 éve épült nagy piramis oldaléleinek hossza között 0,01 százaléknál is kisebb az eltérés.) Ezek az építmények, de a szfinx, a karnaki templom, valamint az olykor a negyven méter magasságot is meghaladó obeliszkek (emlékoszlopok) is hihetetlenül széles körű matematikai ismereteket föltételeznek - állítja Asszem Deif, a Kairói Egyetem matematikaprofesszora nemrégiben  közzétett tanulmányában. Ennek legfőbb bizonyítékai maguk az épületek, mivel erre vonatkozó írásos emlékekből csak kettő maradt fönn ebből a korból: a kairói Rhind-papirusz és az orosz fővárosban őrzött moszkvai papirusz. Ezekben szorzótáblák, különböző matematikai feladatok és azok megoldásai szerepelnek, megjelenik a nagy feladvány, a kör négyszögesítésének problémája is. (Amiről csak jó három és fél évezred múlva, a XIX. században bizonyította be egy német matematikus, hogy megoldhatatlan feladat: egy adott körhöz egy vele egyenlő területű négyszög nem alkotható.)
Egyiptomban a piramis eredetileg azt a lépcsőt jelképezte, amely a fáraót Réhez, a Napistenhez vezeti. Maga az építmény az uralkodó temetkezési helyéül szolgált. Kheopsz hatalmas piramisa húsz éven át épült. Hérodotosz görög történetíró szerint százezren dolgoztak rajta, de napjaink kutatói másként vélekednek, legföljebb húszezer munkás állandó jelenlétét tartják valószínűnek. Ők azonban nem rabszolgák voltak, mint azt a korábbi elméletek föltételezték, hanem a birodalom polgárai, akiknek életét a Nílus határozta meg. A folyó áradásával az árterekre terített termékeny iszap volt megélhetésük forrása. A Nílus évente kiöntött, ilyenkor százezrek ültek tétlenül, várva a víz visszahúzódását, hogy elkezdhessék a mezőgazdasági munkákat. Az ősi egyiptomi vezetés tudatosan keresett és talált elfoglaltságot a tétlenkedésre: a piramisépítést. (Ami aztán jól le is kötötte az embereket, így nem maradt erő az adók elleni tiltakozásra, a hatalom elleni lázadásra.) A piramis építését országos ügynek tekintették, a munkában az összefogást hangoztatták. A kutatók szerint a munkások mintaszerű szervezettségben dolgoztak. Csapatokat, úgynevezett személyzeteket, illetve ezek fölötti munkacsoportokat szerveztek. A legkisebb egységek, a csapatok versenyben álltak egymással. Amely csapat tagjai hosszú távon kitűntek a munkában, nagy dicsőségben részesültek: felírták nevüket a piramisra.
Az építkezésen legalább húszezren dolgoztak folyamatosan, ami úgy volt lehetséges, hogy a munkások háromhavonta váltották egymást, és így a mezőgazdasági munkák sem maradtak el. Ellátásuk jó vagy legalábbis kielégítő lehetett, fontos szerepe volt benne a mindennapi fokhagymának. (A történettudomány följegyezte, hogy Kheopsz fáraó piramisának építésekor különösen sok hagyma fogyott.) A legkiválóbb építők külön kedvezményekben részesültek. A piramisépítés tudománya apáról fiúra szállt, így születtek meg azok a nemzedékek, amelyeknek oroszlánrészük volt az ókori Egyiptom e csodálatra méltó építményeinek, a kilencven piramisnak a létrehozásában.

Sárkánnyal emelték a kőtömböket?
A piramisépítés rejtélyei között az egyik legnagyobb: hogyan kerültek egymásra a súlyos mészkőtömbök? (Kheopsz fáraó 54 ezer négyzetméter alapterületű és eredetileg 146, 7 méter magas nagy piramisa építésekor például 2 millió 300 ezer darab, egyenként két és fél tonnás mészkövet kellett a helyére emelni.) Az általánosan elfogadott magyarázat szerint a munkások sziklatörmelékből följárókat készítettek az építmény mellé, köré, és ezen csúsztatták föl (fagörgőkön) a kőtömböket, emberi erővel.
Az amerikai Kaliforniai Egyetem tudósai ezt másképp gondolják. Szerintük a piramisépítők óriási sárkányt készítettek, és a szél erejével emelték magasba a köveket. Elgondolásukat tett követte: hatalmas sárkányt építettek, Kalifornia sivatagos vidékére szállították, ott hozzákötöttek egy három és fél tonnás kőtömböt. És - láss csodát! - az óránként 25 kilométeres sebességű szél egyszer csak a sárkánnyal együtt levegőbe emelte a súlyos terhet! A kutatók úgy vélik: erre a trükkre a három-négyezer évvel ezelőtt élt egyiptomiak is rájöhettek. Állításuk szerint ez ad magyarázatot arra is, ahogyan az obeliszkek súlyos kőtömbjei a helyükre kerültek. Most azon dolgoznak, hogy korhű anyagokból építsék meg a sárkányt, műanyag vitorla helyett lenvásznat, műanyag kötél helyett kenderkötelet használva.