Anyanyelvi őrjárat

Horváth Béláné debreceni olvasónk, egyúttal törzslevelezőnk nehezményezi, hogy egy közéleti témákkal foglalkozó rádióbeli beszélgetés egyik résztvevője a 'kinek használ, kinek előnyös?' jelentésben használatos, latin, de közismert cui prodest? formát torzított változatban, így mondta ki: kvi prodeszt? Mint írja: "nem szükséges idegen szavak felvonultatásával fitogtatni műveltségünket, de ha hibásan használunk egy közismert idegen szót, éppen műveletlenségünket áruljuk el ezzel."
Levélírónk fontos témát vetett föl levelében, s a példa is tanulságos, amelyre utalt, de azt azért mégsem helyeslem, hogy valakire egyetlen hibásan kimondott szava alapján rásüssük a műveletlenség bélyegét. Elismerem, kétségtelen, hogy aki a cui prodest? (szabályos kiejtéssel kui prodeszt?) kifejezés helyett kvi prodeszt-et mond, ezzel csakugyan arról tesz tanúbizonyságot, hogy csak nagyjából, pontatlanul ismeri a kifejezést. A latinban van ugyan kvi-nek ejtett, hímnemű névmási qui alak, az idézett kifejezésben azonban nem erre, hanem a kui kiejtésű, kinek? értelmű cui részeshatározói alakra van szükség.
Igen, kétségtelen, de azt is tudomásul kell vennünk, hogy változik a világ. Egyre kevesebb olyan foglalkozás van, amelyhez már ab ovo, azaz eleve, eredendően (a latin kifejezés eredetileg azt jelentette: 'a tojástól'!) hozzátartozik a klasszikus műveltségi nyelv, a latin ismerete. Számolnunk kell azzal, hogy ezek a latin elemek, akár tetszik nekünk, akár nem, egyre inkább kihullanak nyelvünkből, s egyéb műveltségi kifejezéseknek adják át helyüket. Mindezt figyelembe véve azonban én is úgy vélem, mindnyájunknak arra kell törekednünk, hogy azokat az elődeinktől örökölt latin eredetű kifejezésformákat, amelyek még ma is élnek nyelvünkben, ne eltorzított, elrontott, hanem szabályos formában használjuk. S ha már erről Horváth Béláné olvasónk levele nyomán alkalmam nyílt szólni néhány szót, a tőle kapott példát kiegészítem két olyannal, amelyre az utóbbi időben én figyelek fel egyre gyakrabban.
Az egyik a latin post festa kifejezés. Szó szerint azt jelenti. 'ünnep(ek) után', valójában azonban nemcsak valamilyen ünnephez kötjük használatát, hanem bármilyen alkalomhoz, eseményhez, amelyhez valamit elkésve, utólag kapcsolunk. Például ebben a mondatban: "Erről a kérdésről már csak post festa (vagyis megkésve, utólag) beszélhetünk." Ez a latin kifejezés jól beleillik a magyar művelt társalgás nyelvébe, de vigyázat, nem post festam formában, ahogy gyakran hallani, hanem valóban deákul, azaz post festa alakban!
Másik ide kívánkozó példám a vice versa (kiejtve: vice verza). Ebben a 'változás, váltakozás' jelentésű, egyébként hiányos ragozású vicis és a 'fordít, megfordít' értelmű vertere ige rejtőzik. A vice úgynevezett ablativusi alak, magyarul leginkább határozói esetnek nevezhetnénk. A vice versa így, együtt azt jelenti: 'kölcsönösen, megfordítva, viszont'.
No igen. Ezt jelenti, ha így használjuk. Csakhogy az élőbeszédben nemegyszer vica versa, sőt vica verse alakra figyelhetünk fel, holott ezek a formák a latin nyelvet ismerők számára zagyvaságként hatnak. Az ilyen helyzetek elkerülése végett azt ajánlom, hogy aki nem biztos valamilyen latin műveltségszó pontos alakjában, inkább mellőzze a szóban forgó kifejezést. Hibás formát használni s ezáltal magunkat megmosolyogtatni könnyű ugyan, de cui prodest? Azaz: kinek jó ez?