Hallani vagy nem hallani

Az ókori görög színházak sorában az epidauroszi az egyik leghíresebb, amely a Kr. e. IV. században épült a város egyik dombjának kagyló alakú mélyedésében. Az ötvenöt, terméskő üléssorból álló, félkör alakú építményben a legtávolabbi ülések hatvan méterre esnek a színpadtól. Ami a meglepő: onnan is tisztán hallani még azt is, ha csupán suttognak a színészek a színpadon.
Legújabban amerikai kutatók (az atlantai Georgia Műszaki Egyetem munkatársai) vették vizsgálat alá az epidauroszi színház akusztikáját. Szerintük az üléssorok anyaga és elrendezése a kiváló hangzás titka. Ezek együtt eredményezik, hogy a színház terében elnyelődnek az alacsony frekvenciájú hangok és zajok, mint például a közönség suttogása, moraja vagy a környező fák lombjának susogása. (Így a színész hangja elkülönülve hallhatóvá válik.) A nemkívánatos hangok kiszűrésében fontos szerepe van a terméskőből faragott ülések felszínének. Ezeket ugyanis nem csiszolták simára, hanem hullámos, barázdás felületűek, ezáltal kiváló hangelnyelők. A kutatók szerint érdemes tanulni a régi görögöktől, azaz jobban élni az üléssorok elrendezéséből, valamint a hullámos felületek alkalmazásából származó hangszűrő hatással a mai sportcsarnokok, szabadtéri színházak tervezésekor is.